Gyógyítsd meg a szívem! (Larry, Ziall ff) BEFEJEZETT

Thirty - four

- Annyira hiányzol, Liam - suttogta Louisa Liam fülébe.

- Itt vagyok, Kiscsillag, már itt vagyok. - ölelte még szorosabban a férfi. Beszívta mélyen az illatát és azon gondolkodott, hogy bírta ki majdnem egy hónapig enélkül. Nélküle. Louisa kicsit eltávolodott tőle, hogy a szemébe nézhessen. Félt az esetleges hamisságtól, vagy kegyes hazugságtól, de nem talált ott mást, csak őszinte szeretetteljes ragyogást. Két kezét felemelte, hogy megérinthesse Liam arcát, legnagyobb meglepetésére a férfi megfogta a csuklóját és belecsókolt a tenyerébe. Louisa testén villám cikázott végig, még sosem érzett hasonlót. Az egyetlen férfi, aki eddig hozzáért, csak fájdalmat és megaláztatást okozott neki.

Liam nagyot nyelt, tudta, hogy ezen a pillanaton sok múlik. Ki kell végre mutatnia az érzelmeit, de úgy, hogy közben ne riassza el Louisát. Lassan közelített a lány rózsaszín ajkaihoz, időt adva neki, hogy elhúzódhasson, ha nem szeretné. De Louisa csak megbabonázva bámult a szemeibe, és mély levegőt vett. Járomcsontján érezte a férfi hüvelykujjának gyengéd simítását, nyakán a tenyerének melegét.

- Megcsókolhatlak? - suttogta az ajkaira.

- iiiiigen... Azt hiszem... - És akkor megtörtént. Liam hozzáérintette remegő száját Louisáéhoz. Leheletfinoman simította végig az alsó, majd a felső ajkakat, a szája szélét, majd fogaival lágyan meghúza. A lány szíve akkorát dobbant, hogy attól félt, el fog ájulni. Ettől nagyon megijedt és elszakította magát Liam karjaiból. Csak nézett rá hatalmas szemekkel, lihegve, de nem tudott megszólalni. A férfi úgy érezte, most mindennek vége, ezt elhibázta. Louisa fél tőle. Zavarában szabadkozni kezdett.

- LouLou, bocsáss meg... ezt nem szabadott volna... nem kellett volna... hiba volt...sajnálom... - azt sem tudta, hová nézzen, csak a lányra ne kelljen, nem akarta látni a félelmet a szemeiben, mert az, úgy érezte, mégapróbb darabokra törné.

- Hhhi...hiba volt?

- Igen...tévedés... én....sajnálom. Megbocsájtasz nekem?

- Igen, Liam, megbocsájtom neked, hogy tévedésből megcsókoltál - csuklott el a lány hangja - menj most el, kérlek.

- Rrrrendben, megyek. Ne haragudj rám...

Felállt és elvánszorgott az ajtóig, mint aki a világ összes terhét a vállán cipeli. Nem nézett vissza. Csak egy nyikkanást hallott a háta mögül. Nem akart róla tudomást venni, de a szíve másképp gondolta és az agya ellen dolgozott. Hátranézett és látta, amint Louisa arca eltorzul a visszafojtott könnyektől és magába roskad. Nem telt el egy másodperc és ott ült mellette újra apró kezeit szorongatva.

- Louisa! LouLou, kedvesem...ne sírj, kérlek, nem akartalak bántani. Te vagy az utolsó ember a Földön, akinek valaha rosszat akarnék. Kicsim... gyönyörűm...

- Ne hívj így, Liam. Azokat szoktuk becézni, akiket kedvelünk. Nem pedig azokat, akiket tévedésből, vagy...szánalomból véletlenül megcsókolunk.

- De ... miről beszélsz? Honnan veszed, hogy szánalomból...

- Liam, tőled kaptam életem első csókját. Aztán felálltál és közölted velem, hogy hiba volt, hát mit gondoljak? Te hogy éreznéd magad, amikor azt mondják neked, hogy a csók, amire oly régen vágytál, csak tévedés volt?

- LouLou, remegve toltál el magadtól, én... azt hittem, megijesztettelek... Dehogy volt az tévedés, még kevésbé szánalom... én csak... féltem, hogy mindent elrontottam.

- Akkor rontottál el mindent, mikor bocsánatot kértél miatta.

- Hm..rendben... - mormogta maga elé Liam és újra a lány arca felé közelített.

- Mmmmit csinálsz?

- Megcsókollak. És most nem kérek bocsánatot. Tudod, miért? Mert nem is sajnálom... A legjobb dolog, amit valaha tettem életemben...

Újra rátapadt Louisa ajkaira, de most kevésbé finomkodta el. Nyelvével bejutásért esedezett a csábos ajkak közé, amit egy mély sóhaj kíséretében meg is kapott. Louisa két karját a férfi nyaka köré emelte, úgy húzta magához közelebb. Liam a lány hajzuhatagába túrt, élvezte a selymes tincsek érintését a tenyerén, az ajkak puhaságát a száján, a nyelv melegét a sajátján. A lány íze semmihez nem volt hasonlítható. Édesebb a méznél, forróbb a tűznél, puhább a vattacukornál. Halk kis sóhajai hallatán Liam a mennyekben érezte magát. Apró puszikkal szakadt el vágyai tárgyától és folytatta útját a lány arcára, szemeire, majd a nyakára. Ott megállt és elidőzött egy darabig a bársonyos bőrön. Majd visszafelé is megtette ugyanazt az utat, hogy végül egy újabb eget rengető csókban forrhasson össze szerelmével.

- Szeretlek, LouLou... - vallotta be végre miközben homlokukat összeérintette.

- Szeretsz? Úgy érted, szerelemmel? - kérdezte csodálkozva a lány.

- Igen. Szerelmes vagyok beléd. Én... még sohasem voltam az és nem tudom, hogy működnek ezek a dolgok, de...

- Én sem, Liam, de majd együtt megtanuljuk - mosolygott Louisa boldogan.

*********

- Szia, édes, na hogy ment? - kérdezte Harry az ajtón belépő Louist.

- Szia, Hazzym - nyújtotta a száját egy csókra és csak akkor folytatta, mikor megkapta...a párját is - ahh... nehéz volt, nagyon nehéz - helyezkedett el kényelmesen szerelme ölében a fiú - Jeff teljesen kész van. Csak állt a sírnál és bámult maga elé, aztán felordított és úgy zokogott, hogy mindketten sírni kezdtünk Stephanie-vel. Egyfolytában édes Johannám, drága szerelmem, meg hasonlókat kántált. Kicsit félre vonultunk keresztanyuval, de láttam messziről is, hogy térdre roskadt a sír előtt és nagyon nagyon sírt. Nem is tudtam, hogy anyának volt egy ilyen nagy szerelme apa előtt. Soha nem beszélt róla. Talán mert annyira fájt neki.

- És pláne, hogy Jeff volt az, erre mennyi volt mégis az esély? - cirógatta meg a fiú arcát Harry.

- Nagyon durva, nem? Mennyivel jobban jártunk volna, ha ő az apánk...- bújt Harry nyakába Louis.

- De ha ekkora volt a szerelem, akkor miért lett vége?

- Mert Jeff előző nője egyszer csak beállított, hogy terhes. Kb 3 hónapos volt. Azt mondta, csak akkor láthatja megszületni a gyereket, ha visszamegy hozzá. És ő döntött, a gyereket választotta.

- Kicsim, nem akarok kavarni, vagy ilyesmi, de Jeff idősebbik lánya 20 körül van.

- Igen, ez a legnagyobb gáz az egészben. A neje nem sokkal az esküvő után elvetélt.

- Ó basszus... sajnálom Jeffet, és azt is, hogy nem maradhatott anyukátokkal - puszilta meg Lou vállát.

- Hát igen, sokminden másképp alakult volna...- szomorodott el Louis és Harry tudta, mire gondol. A doki mellett Simon soha nem lépett volna be az életükbe... de ha Jeff Jayjel marad, most Lou nem is lenne... vagyis... várjunk csak...

- Kicsim, engedj egy pillanatra, mindjárt visszajövök - állt fel Harry a helyéről és beslisszant a fürdőbe.

Harry: Doki, mikor volt az esküvőtök Susannal?

Dr Jeff Stevens: 1996.06.24. Miért?

Harry: Semmi, csak nem értettünk egyet valamiben Louval.

Harry fejbe kólintva érezte magát, nagy levegőket vett, hogy lenyugodjon, de már minden tiszta volt. A megmagyarázhatatlan kötődés Jeff és az ikrek közt, a ritka vércsoport, és most már a dátum is. Minden stimmelt. Csak azt nem tudta, mihez kezdjen ezzel az információval, mert hogy ezt nem öntheti most Lou nyakába, az egyértelmű.

That's all folks.

xx