Társasházi Találka | Vecsei H. Miklós

62. rész

A tegnapi gondolkodás teljesen leszívta az agyamat, így dél körül a hétvége csodálatos semmittevésével ébresztgetett. Hiába szoktam hozzá a koránkeléshez, néha jól esik ejtőzni még órákig a meleg ágyikómban, pláne mióta a fiúk a helyére tették az új matracomat. A korgó gyomrom jelezte, hogy jó lenne valami ennivalót keresni, így végül egy hatalmas tál müzlivel az ölemben, kapcsolgattam a TV-t. Sajnos a Hupikék Törpikéket már lekéstem, de nemrég indult el a Verdák, ami gyerekkorom óta az egyik kedvenc mesém, így a kocsikról felvillanó képek láncoltak a készülékem elé még pár órára.

Miután vége lett, újra nekiláttam a bevásárló listámnak, de most végre sikerült befejeznem azt. Gyorsan felvettem a legelső ruhadarabokat, amik a kezem ügyébe akadtak, majd lesiettem a lépcsőn. Megint gyalog jöttem, ez nagy fejlődés, azt hiszem, hogy most már munkába menet is beiktathatnám.

A boltba beérve minden hozzávalót a kosárba dobálva, pikk-pakk végeztem. Bár a tudatos és spórolós vásárlásra törekszem, mindig van olyan, aminek nem tudok ellenállni. Most pár linzer karika csábított el, amit pultban meglátva azonnal megkívántam. A kasszánál hosszú sor állt szombat lévén, de nem izgatott, mivel nem rohantam sehova. Körbefordulva kutakodtam ismerős arcok után, de most nem vigyorgott Marci rám a négyes pénztártól, így inkább a kosaram tartalmát vizsgálgattam, hátha gyorsabban telik az idő.

Mire végre sorra kerültem, már majdnem egy órája voltam az üzletben, így sietősre véve a dolgot kapkodtam a lábaimat, hogy végre ne a panaszkodástól hangos boltban töltsem el a hátralevő hétvégém perceit. Hazaérve mindent elpakoltam, aztán gyorsan összedobtam egy kis chilis babot és leültem megtervezni az óvodai foglalkozásokat.

Ezzel nagyjából el is ment a napom másik fele, így azon kaptam magam, hogy leragadó szemeimet dörzsölve láttam meg, hogy már 23:49 van, így elmentem zuhanyozni, majd bedőltem az ágyba. A másnapom ugyanígy telt, főként pihenéssel és tevékenység tervezéssel, majd egyszer csak megrezzent a telefonom.

„Nagy gond lenne, ha elnapolnánk a pizzázást Hercegnő?" – jelent meg a kijelzőmön, ami egyből két nagyon ellentétes érzést váltott ki belőlem. Az egyik, hogy a 'Hercegnő' megszólítástól nem tágít, így bármikor meglátom, fülig érő vigyorra húzódik a szám, de a mondat első fele eléggé aggaszt. Kellett nekem tegnap az esküvőnket tervezni... Most meg jól pofára estem, mert az elnapolás lehet azt jelenti, hogy megbeszélünk egy újabb időpontot, aztán majd az sem lesz jó és megint lemondja, addig, míg végül nem találkozunk soha többet, csak ha Marcihoz megyek...

Na jó, nem kell mindig a rosszra gondolni, így visszapötyögtem egy „Persze, melyik napra gondoltál"-t és türelmetlenül vártam a válaszát, ami 2 percen belül meg is érkezett.

„Holnap?" – még jó, hogy bevásároltam, legalább nem kell ezzel kínlódnom miután hazaesek a munkából.

„Holnap." – írtam a választ és reménykedve, hogy holnap tényleg az ajtómban fog állni, lefeküdtem aludni.

Másnap persze alig tudtam koncentrálni, a gyerekek is elég nyúzottak voltak a hétvége után, így rendesen leamortizálódtam délutánra. Az altatás elhúzódott, épp a nyűgösség miatt, így a további teendőket elvégezve 3 óra után indultam haza. Pihentem egy kicsit, aztán öt óra körül nekiláttam a pizzatészta begyúrásának. Egész jó állaga lett, így mosolyogva tettem oldalra, hogy megkeljen, majd elmentem tusolni és igyekeztem elkészülni, hogy mire 6-ra itt a Hercegem, addigra nézzek úgy ki, mint egy ember.