Társasházi Találka | Vecsei H. Miklós

27. rész

- Na, ne csorgasd a nyáladat, inkább gyere be! – röhögött az arcomba Ádi.

- Ááá, soha! Csak azon gondolkoztam, hogy hány szomszédnak segítesz szatyrokat cipelni, hogy ezek ilyenre sikerültek – pásztázom végig a karjait.

Láttam rajta, hogy sokat gondolkozik a válaszon, de nem lett volna a legütősebb, így inkább csak legyintett, aztán kinyitotta teljesen az ajtót. Mondjuk direkt úgy állt be, mint valami kidobó, hogy véletlenül se férjek el mellette, így egy kicsit löktem rajta, mire a karjához kapott és elkezdte ordibálni, hogy „Ez mi volt?? Spori! Büntetőt azonnal!". Ha nem röhögtem már volna így is elég hangosan, még ráadásként kiszaladt a folyosóra Marcika és elkezdte Ádesz karját vizsgálgatni, aztán előkapta a telefonját és kigoogle-özött egy sárga lapot, amit a magasba emelve mutatott felém. Ezek után közölte, ha nem vigyázok, kiállít. Megőrítenek.

Ahogy beértünk a nappali már egy egész halom nasi és innivaló fogadott. Főleg sör. Ahogy méregettem a kb. egy egész stadionnak elegendő nedűt, Miklósra tévedt a szemem, akit nagyon szórakoztatott a sör láttán elképedt fejem. A fiúk kínálgattak mindennel, de még nagyon nem volt kedvem 3 tál popcorn-t megenni a meccs előtt.

Félrehívott Marci, hogy beszéljünk gyorsan a munkáról. Elhadartam, ami azóta történt amióta ő nem volt velünk. De nagyjából updated volt ő, mert gyakran kérdezgetett Face-n is, meg akárhányszor találkoztunk a házban, egyből érdeklődött, hogy hogy bírom. Így csak átpörgettük az eseményeket és csatlakoztunk a fiúkhoz. Ők már nagy izgatottsággal várták a sípszót. De édes... Egy cuki 5 év körüli kislány kapta a kezdőrúgást szülinapjára. „Én mikor fogok ilyet kapni ajándékba?"

Elég hangosan gondolkodhattam ahhoz, hogy a fiúk egyszerre forduljanak felém tátott szájjal. Azért ennyire szerintem nem durva, ha egy lány szereti a focit.

Az első félidő háromnegyede elég lapos volt, ennek Miki többször hangot is adott. Igazából ő Vidi drukker, csak a fiúk jó előre beírták ezt a meccset a naptárba, így kénytelen volt velük nézni. Vagyis velünk. Nyilván amikor a fiúk kitalálták az egész szurkolós-sörözős délutánt, akkor én még nem voltam a képben. De úgy vettem észre ez egyikőjüket sem zavarta.

Végül a 43. percben kaptunk egy gólt. Mármint a Haladás vezetett. Így a szünet kicsit ideges hangulatban telt. A második félidő elején viszont kiegyenlítettünk, így megünneplésként a fiúk kinyitották a kb. hatodik sörüket, majd fájó szívvel nyugtázták, hogy ennyi volt az ivászat a meccs végéig, mert ők biztos nem állnak fel, hogy hozzanak még.

Én viszont – ahogy a játékosok is a 40 fokban – ivószünetet tartottam és felajánlottam, hogy hozok nekik, amit akarnak. Annyira hálálkodtak, hogy nem is ismertem rájuk. Elkezdtem sétálni a folyosón, azon amin bejöttem, majd rátaláltam először a wc-re, aztán a fürdőszobára. Jó, igen, megkérdezhettem volna, hogy hol a konyha. Harmadjára sikerült eltalálni, így töltöttem magamnak vizet és elkezdtem a hűtőben matatni. Megtaláltam az alsó rekeszben a fiúk frissítőjét.

Mikor bezártam az ajtót megakadt a szemem a hűtőmágneseken és a kis post-it-eken, amiket a fiúk hülyébbnél hülyébb dolgokkal irkáltak tele.

„Skacok! Elmentem inni! – Á."

„Ádi, ha mégegyszer összehányod a wc-t, elköltözünk!"

„Ha akartok valamit enni, ahhoz be kell vásárolni! Ahhoz meg pénz kell! Ádi takarodj dolgozni!"

„Jóóóóó reggelt Magyarorszáááág! Ma jön anyám, ne barmuljatok pls!"

„Kell: sör, cigi, sör, hús, sör. Meg egy kis pálinka!"

Aztán megakadt a szemem egy hosszabb irományon.

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,

nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt

kis ország, messzeringó gyerekkorom világa..."

Hűűű, ez biztos nem Marci volt, de ahogy lassan Ádit is megismerem, őt is kizárhatom a magaskultúra világából.