Társasházi Találka | Vecsei H. Miklós

42. rész

A rágcsálnivalókat, amit a héten nem ettünk meg Borissal átadtuk a fiúknak, amiket ezután felhalmoztak az asztalon. Kényelmesen elhelyezkedve néztük az első passzokat. Feltűnően kényelmesen. Ekkor jutott eszembe, hogy múltkor is négyen ültünk itt. Viszont Miki most nincs itt. Amikor erre ráeszméltem, elfogott valami hiányérzet. Pedig eddig egyetlenegyszer volt ilyen programunk közösen, mégis úgy éreztem, hogy valami megingathatatlan szövetséget bontott fel a távolmaradásával. A félidőben Borót és Marcit magára hagyva mentünk ki a konyhába Ádival. Elmondtam neki, hogy mennyire tetszenek a kis feliratok a hűtőn, mire közelebb hajolt az említett frigóhoz és tanulmányozni kezdte őket.

- Ezeket még nem is láttad – simított végig a karomon, ezzel is közelebb invitálva a hűtőhöz.

A múltkor nem vettem észre, hogy van még egy mágneses felírótáblácska is. Ezen még több hülyeség sorakozott. A nagy nevetésben és magyarázgatásban azt vettem észre, hogy mennyire sokszor érint meg Ádesz. Most szerencsére nem pezsdített fel annyira az érintése, mint tegnap este. Szép is lenne, mikor még csak nem is az esetem.

- Mi ilyen vicces? – kérdezte egy ismerős hang némi gúnnyal a hangjában.

- Ez a szar, amit Marci írt – fordult Mikihez Ádi.

Lehet csak beképzelem, de úgy látszik nem csak nekem tűnt fel Ádi közelsége és közvetlensége. Miklós minden mozdulatát úgy figyelte, mintha a bátyám lenne és bármikor képes lenne eltörni az udvarlóm kezét, ha az mégegyszer hozzám nyúlna. Csak annyi különbséggel, hogy ez nem udvarlás és Miki nem a bátyám. Végül is Dóra, tényleg majdnem ugyanaz, nagyon jó hasonlatot találtál...

Ekkor Miki mögött egy kb. velem egymagas lány libbent be a folyosóra, és ahogy bezárta a bejárati ajtót, a hosszú szőke haja csak úgy szállt a levegőben. Olyan ismerős ez a dolog...

Óóó...

Ez a futós lányka.

Nem olyan jó érzés, hogy már 2 ember van a konyhán belül, akik látták a jogging-os beégésemet, így csak reménykedtem, hogy nem kerül szóba.

- Nem azt mondtad, hogy apudnál lesztek a hétvégén? – nézett kérdőn Ádi a velünk szemben álló párosra.

- Igen, csak wc-znem kellett – nevetett a lány.

- Jajjj Marék, mindig mondtam, hogy úgy viselkedsz, mint egy pisis és tessék... - röhögött teli torokból Ádi.

Marék. Hasi. Tökre összeillenek. És nem csak a különleges becenevek miatt. Nagyon aranyosak együtt. Azt el se tudom képzelni, hogy a szőke milyen árnyalatában pompázna a gyerekük haja, mivel mindkettejüknek olyan leírhatatlanul hamvas szőke tincsek omlanak az arcukba, hogy az hihetetlen. Meg amúgy is. Ahogy néznek egymásra árad belőlük a figyelem és a szeretet. Jó látni, hogy vannak még ilyen párok.

Amíg ezen gondolkoztam a fiúk megbeszélték, hogy mit csinálnak következő hétvégén és a lány, vagyis Marék, visszatért a konyhába.

- Mehetünk? – kérdezte a lány Mikire nézve.

- Eddig se rám kellett várni – bazsalygott.

- Szia Ádi – intett a lány, majd felém fordult – Szia...

- Dórika – mondták a fiúk szinte egyszerre, majd vigyorogva konstatálták, hogy olvasnak egymás gondolataiban.

- Szia Dóra! - mosolygott a lány, kompenzálva a fiúk gonosz és gyerekes dórikázását.

- Sziasztok! – köszöntem el végül én is, és reménykedtem, hogy látja a szememben a hálát, amiért nem gúnyolódott ő is.

- Basszus, bármit megtennék, hogy ez a lány velem töltsön egy éjszakát – mondta olyan nyugodtsággal Ádi, mintha teljesen normális lenne, hogy az egyik legjobb haverod nőjét meg akarod fektetni.