Random Thoughts

Halálmadár

~~~~~~~~~~~~~~~~~~

Havas tetőknek már lefolyt a vére,
sötétlilára vált a szürkület.
Sziklák közül a hold cyclops-szemére
szájtátva bámul sok sötét üreg.
A tónak lent hullámos lesz a tükre,
szellő-uszályon édes mézga-szag -
S lombos fenyőre, görcsös ujjú bükkre
a baglyok nesztelen kiszállanak.
Az egyik indít és nem vár hiába:
indul a búgó, érzelmes zene,
s visszhangosan simul az éjszakába
tavaszi vágyak Ú-hangversenye.
Mióta enyhe szél csapott a hóra,
a koncert áll sok éjszakája már,
s ujúzva száll pásztortalálkozóra
a lomharöptű, barna mátkapár.

Egy éjszaka az Ú-szimfóniába
a völg felől egy fájó hang hat át,
csak az tud így zokogni, aki árva
s tavasszal hontalan keres tanyát;
csak annak búghat így a szíve fájva,
akit halálos bánat űz tova
lappangtató, sötét erdő-magányba -
s meg nem vígasztalódhatik soha.
Zavar, szünet. Kínálkozó arának
a hím szíven találva nem felel.
Aztán kiáltó szók huhogva szállnak
s ,,Hová való vagy?" - messze zeng a jel.
,,Lentről jövök . . ." - a hang riadva repked,
mint vadgalamb, akit serét talált -
,, S hangos panasszal, mondd, mért sértegetted
a mámoros, szerelmes éjszakát?"
Mikor leszáll, lomhán lecsügg a szárnya,
aztán nyugalmat kényszerít magára
s pihegve, lassan a mesébe kezd:

,,A víz mentén, a nagy havas tövében,
ahonnan indulnak erdő-nyilak,
boruló bükkfa-bolt alatt sötéten,
magában áll az erdőőri lak.
A télre ott volnultam el merészen,
nagyodvú bükkfában teleltem át,
s néztem kilesve néha karcsú résen
fehér falucska sok füstoszlopát.
Míg eg napon roppant a jég, a tóé,
áldott szél támadt, langyos förgeteg,
lelkendezett a cinke és a hólé
ezüstcsengőket caengve görgetett.
Mikor kitártam, könnyű volt a szárnyam,
meleg párat szitált az alkonyat,
vártam, huhogtam, hívtam, újra vártam
és - megtaláltam künt a páromat.
Jaj, tudtok ti is édesen remegni
s nagyon forrón huhogni, elhiszem,
de úgy, mint ő, dalolni és szeretni
nem ia tudott, nem is fog senki sem.
Jaj, barna volt a tolla, mint az éjfél,
s csiklandó, mint a bársonyos moha,
s kápráztatóbban két fényes szeménél
jánosbogár nem tündökölt soha.
Egyszer kiült megint a bükkfaágra,
sokfoltú éjben drága barna folt,
s nagyon dagadhatott a szíve tája,
mert ennyi vággyal még sosem dalolt.
A karcsú ág is reszketett alatta,
némán figyelt a barna házikó,
s csudálkozó szemét reá nyitotta
a h9virág s a piros mandikó.
Megénekelte cinke ritka kedvét,
a fák rügyét, amely hintázva ring,
a hóvirágot és a nyárfa nedvét,
mely mint a vére, erjedőn kering.
Megénekelte azt a drága caenset
amelyet elhoz minden alkonyat,
a patakot amely lefitva csenget,
s csacskán locaolgat omló partokat,
a vágyat, amely hajtja most a pásztort,
míg ő juhot hajt serkedő gyepen,
fajd mámorát és édes ízű nász-tort
s megénekelte lobbanó szemem.
A vér is megcsordult reá a fában
s a visszhang is dalolta homnuszát,
mert vágy piroslott mindenik szavában
és élet, élet, élet, ifjúság!

Első próba:2017/11
Második próba:2017/11
Marmadik próba:2017/12
Negyedik próba:2018/4
Ötödik próba:2018/12