H E R C E G N Ő

| 45 . F E J E Z E T |

H É T F Ő
16:02

- Szia Kathy! - ült le mellém Tennessee vigyorogva.

- Szia. - motyogtam és gyanúsan méregetni kezdtem, miközben arrébb pakoltam a táskáimat.

- Olyan szép időnk van! Imádom ezt az időjárást, se nem meleg se nem hideg! - magyarázott nevetve, miközben kezeit hátra téve, szemét becsukva hátradőlt napozni.

- Igen. Most tökéletes az idő. - még mindig csak bámultam. Túlságosan kedves. Semmi rossz szó.

- Imádok ilyenkor a szabadban lenni. Főleg parkokban! - még mindig nyugodtan beszélt, de nekem hirtelen akkorát dobbant a szívem, hogy azt hittem ő is meghalja. Nyugi Kathy, ez biztos csak véletlen!

- Aham. - próbáltam nyugodtságot tettetni, de éreztem, ahogy az izzadságcseppek lassan gyülekezni kezdtek a homlokom tetején.

- És persze a társaság sem utolsó szempont! - kacagott fel vékony hangon, mire nekem még vadabbul kezdett verni a szívem. Csak ne az legyen a vége, amire gondolok... - Főleg ha az illető egy bizonyos Dave Wellington! - Basszus.

- Igen, gondolom. - minden bátorságom elszállt, csak reméltem, hogy beveszi az ártatlan lány szerepet, de sajnos nem így lett.

- Ugyan már Kathy. Te is és én is jól tudjuk, nagyon is jóban vagy Dave-vel. Talán egy kicsit távolabbi parkot kellett volna választanotok! Bele sem gondoltatok, hogy a sulihoz legközelebbi helyen mennyi tinédzser tartózkodik. Köztük én is! - mondta nyávogós hangon, és néha a rágóját csattogtatta. - Nem is egyszer láttalak titeket. És gondolj csak bele! Milyen pletykák indulhatnának el ebből! Gondolom eléggé össze is melegedtetek az elmúlt hetekben?! - kacsintott - Kár, hogy Keyes bekavart! - újabb vékony hangú, rettentően irritáló nevetés. Biztos vagyok benne, hogy nagyon élvezi ezt a helyzetet. És valószínűleg mindent tud, de talán egy próbát megér a tudatlant játszani.

- Tennessee, nem értem miről beszélsz! De most mennem kell, még van egy órám! - természetesen nem volt, ahogy senki másnak sem már ilyenkor, de abban a pillanatban totál nem tudtam ép ésszel gondolkodni. Csak el akartam tűnni onnan olyan gyorsan, ahogy csak lehet.

Épp álltam fel és távozni készültem, amikor hirtelen a csuklómnál fogva visszarántott. Hosszú műkörmei belefúródtak a bőrömbe, kissé felszakítva azt, olyan erősen szorította.

- Engedj már el! Te nem vagy normális! - pánikoltam be, de ő mit sem törődve ezzel tovább folytatta, alattomosan vigyorogva.

- Vajon mit szólna Dave, ha megtudná, hogy a háta mögött egy másik sráccal kavarsz?! Ráadásul ugyanazon a helyen. Wow Kathy, le a kalappal! Úgy tűnik év eleje óta sokat fejlődtél! - mondta gúnyosan. Közben elengedte a kezem, amihez ijedten kaptam oda és inkább akartam a sebbel foglalkozni, mint Tennesseet hallgatni. De az őrjítően magas hangja ezt sehogy sem engedte. És persze a téma, amiről beszélt. - Azért nem gondoltam volna, hogy Davenek ez az ideálja. Az olyan lányok tetszenek neki, mint te. De, hát végülis eddig csak egy nyilvános barátnője volt. És az emberek változhatnak. 

- Oké, nem fogom ezt tovább hallgatni! Nem fogod tudni ezeket rámkenni, mert meg sem történtek! - hazudtam tovább és próbáltam magam erősebbnek mutatni, mint ahogy valójában éreztem.

Erre csak a táskájában kezdett matatni, majd a telefonját mutatta felém. Egy kép volt rajta. Egy kép Raidenről és rólam. Amin teljesen úgy tűnik, mintha csókolóznánk. Ami persze nem történt meg.

- Még mindig tagadni akarod?

- Félreérted. Nem történt semmi.

- Ez mind nem számít, drágám! Legalábbis nem hinném, hogy Davet érdekelni fogja a magyarázkodásod. A képen nagyon is úgy tűnik, mintha eléggé össze lennétek gabalyodva. - nevetett fel undorítóan kényes hangján. De igaza volt - mégha nem is azt történt, ami látszik. És valószínűleg Dave is sokkal inkább a saját szemének fog hinni, mint nekem. Nekem, aki már annyiszor becsapta és átverte.

F O N T O S

Sziasztok, ne haragudjatok a késés miatt, de most van az év végi hajtás, ahol mindenki a jobb jegyért küzd és hát sajnos erre jelenleg én is rászorulok. Nagyon sokat kellett (kell) az utóbbi időben tanulnom, ezért sem tudtam hozni a részt. A mostani is csak egy rövid szösszenet lett, mert nem akartalak teljes 2 hétre olvasnivaló nélkül hagyni (legalábbis Kathy története nélkül). 😅

Nagyon jól esnek a kommentek, amiket írtok; irtó jó olvasni őket és ezek azok, amik erőt adnak ahhoz, hogy ebben a nehéz időben is hozzak valami apróságot (bármennyire is nyálasan hangzik, igaz). Remélem azért volt, aki ezt elolvasta, mert szeretném veletek is tudatni, ha már az érzéseimet nem tudom átadni ezzel kapcsolatban. 💕

A következő rész fogalmam sincs mikor jön, de addig is kitartást a suli utolsó napjaihoz és aki szintén olyan helyzetben van, mint én, annak sok sikert kívánok!💕💕