H E R C E G N Ő

| 10 . F E J E Z E T |

Másnap korán keltem. Éjszaka alig tudtam aludni, folyton rémálmaim voltak.

Gyorsan megmostam a fogam, megfésülködtem, majd felkötöttem a hajam egy szoros copfba.

A gardróbból kivettem egy shortot egy vékony atlétát és rá egy nagy pulcsit - amit még az árvaházban "nyúltam" le az egyik sráctól. Nagyon jóban voltunk, de csak baráti kapcsolat volt közöttünk. Sajnáltam, hogy ott kellett hagynom. A pulcsi azért kellett, mert a vágásokat észrevették volna és azt nagyon nem szerettem volna.

Semmi étvágyam nem volt, ezért a reggelit inkább kihagytam. Majd veszek valamit a büfében.

Bernard már várt a kocsival. Sokkal hamarabb odaértünk a suliba, mint tegnap.

Az utat alaposan megfigyeltem, hogy délután már egyedül jöhessek haza. Szerintem meg fogom mondani George-éknak, hogy nem kell engem fuvarozni, egyedül is eltalálok az iskolába. Remélem megengedik.

Lehajtott fejjel sétáltam be az épületbe, gyorsan a terembe siettem. Szerencsére senki nem kötött belém, és a teremben sem foglalkoztak velem.

Beültem az egyik padba a fal mellett, úgy középtájon.

Már majdnem becsengettek, amikor egy szőke csaj tipegett elém. 10 centis magassarkúban, seggvillantós miniszoknyában és egy alig takaró topban.

- Ez az én helyem! - szólalt meg nyávogó hangon, miközben a rágójával hangosan csámcsogott - Úgyhogy húzz innen, Hercegnő! - lökte meg a vállam a hatásosság kedvéért.

- Na, mi van? Nem érted? Takarodj innen! - inkább megfogtam a táskám és csöndben felálltam, nem akartam konfliktust, mert úgyis én húztam volna a rövidebbet.

Gyorsan körbenéztem, hol lehet egy szabad pad vagy valami hasonló. Sehol nem láttam.

Egy barna hajú lány rám mosolygott. De nem gúnyosan inkább kedvesen. Nem értettem, hogy ő miért akarna velem kedves lenni. Eddig nem volt túl sok jó tapasztalatom az itteniekkel. A fejével a mellette lévő, üres helyre bökött. Leültem oda.

- Szia, én Tracey vagyok! De csak Trac! - mutatkozott be.

- Én-én Kathy! - mosolyodtam el egy aprót. A csengő hangja szakította meg a "beszélgetésünket". A tanár sietve jött be és füzeteket tartott a kezében. Bejelentette, hogy dolgozatot fogunk írni. Erre mindenki felsóhajtott, vagy felnyögött, furcsa grimaszt vágva. Szerencsére nekem nem kellett írni, "mert még most jöttem és még be kell pótolnom a lemaradásokat".

A mellettem ülő barnaságra néztem. Sebesen körmölte a válaszokat.

Talán most szereztem egy barátot?

Végre normális életem lehet? Már amennyire lehet ezt normálisnak nevezni...