H E R C E G N Ő

| 43 . F E J E Z E T |

C S Ü T Ö R T Ö K
6:30

Fáradtan nyomtam ki az ébresztőmet, majd visszadőltem még egy picit pihenni.

6:58

Basszus. Basszus. Basszus. El fogok késni. Hogy aludhattam el egyáltalán?

Rekord sebességgel kapkodtam magamra a ruhadarabokat, amiket csak random kikaptam a szekrényemből, és a táskámat felkapva rohantam le.

- Jó reggelt Martha, nem látta Bernardot? - kérdeztem lihegve, miközben felkaptam egy almát és már a bejárati ajtó felé rohantam.

- Jó reggelt Kathy, Bernard a szokásos helyén van. Legyen szép napja a Kisasszonynak! - kiáltott még utánam, de én már régen a garázs felé tartottam.

Gyalog már sehogy nem érek be, úgyhogy kénytelen vagyok kocsival menni. Nem igazán szeretem ezt a luxus-dolgot, de ha csak ez az egy lehetőségem van. Nem szeretnék elkésni, azért mert túlságosan átlagos akarok lenni.

- Jó reggelt Bernard! - köszöntem az említett személynek, aki az egyik kocsit bütykölte éppen - Lehetne egy óriási kérésem?

- Magácskának bármit! - nevetett fel.

- El tudna vinni ma az iskolába? Elaludtam és rettentő késésben vagyok.

- Persze, jöjjön. Akkor siessünk!

Beszálltam az ismerős kocsiba és elővettem a telefonomat. A közösségi oldalakat nézegettem, de közben végig egy dolgon járt az agyam.

Hogyan tehetném jóvá, ami történt Dave és köztem?

Aznap csak szó nélkül otthagyott, mikor elmondtam neki, hogy Raiden is elhívott. És azóta kerül. Ha meglát a folyosón, inkább az ellenkező irányba fordul. És ahogy láttam, Raidennel sem jobb a kapcsolata. Hiába próbáltam Dave-vel beszélni, levegőnek néz. Nagyon rosszul érzem magam miatta. Én tényleg nem akartam megbántani senkit. Raident sem. De ebben az esetben sehogy sem jártam volna jól. Ha Dave-vel megyek, meg kell mondanom Radennek, hogy mégsem én leszek a kísérője. Ha pedig Raidennel, akkor pedig Dave-nek. És mindkét esetben úgy jártam volna, ahogy most. Egyikőjük megutál. És pont ezért gondolkodtam el azon, hogy lehet nem is kéne mennem. Vagy szimplán egyedül. Így lenne a legjobb. Akkor senkit nem bántanék meg - vagy talán mindkettejüket.

Nem sokkal később a kocsi lassan állt meg - ahogy láttam a sulitól pár méterre - így megköszöntem Bernardnak és gyalog folytattam az utamat.

14:56

A szekrényembe pakoltam a cuccaimat, amikor valaki nekidőlt a szomszédos szekrénynek. Lustán Raidenre néztem, majd vissza és folytattam a pakolászást.

- Na jó. Mi baja van Dave-nek? - kérdezte. Újra rákaptam a tekintetem, és egy hosszú sóhaj kíséretében bezártam az ajtót és beszélni kezdtem.

- Valamelyik nap elhívott a bálba.

- Mi? És mit mondtál neki?

- Szerinted?! Miért kerül mindkettőnket?! - most kicsit indulatosabban szólaltam meg.

- Bassza meg. Elmondtad neki, hogy velem jössz? - kérdezte kétségbeesetten(?). Csak értetlenül megráztam a fejem.

- Persze, hogy elmondtam. Miért, mi bajod?

- Semmi. - sóhajtotta és a bejárat felé kezdett indulni. Sajnos, ami neki egy lépés az nekem minimum kettő, úgyhogy szinte futva mentem utána. Végül beértem és a park felé kezdtünk sétálni.

Igazából kettős érzések voltak bennem. Fogalmam sem volt mit akarok. Mindkét fiú fontos számomra.

De egyáltalán nem értettem miért van ennyire kiakadva David. Ez nem olyan nagy ügy. Legalábbis szerintem nem éri meg egy bál, hogy megszakítsd a barátaiddal a kapcsolatot.

Mindenesetre rettegtem, hogy Dave is ott lesz a parkban. Így is eléggé megbántottam az érzéseit, és ha együtt látna Raidennel...

Ami pedig Raident illeti. Fogalmam sincs, hogy most akkor mi van köztünk. Mármint inkább azt nem tudom, hogy Ő mit akar, hogy mi legyen. Vagy, hogy ő hogyan tekint rám. Csak egy lány, aki jó barátnak, meg arra, hogy ne egyedül menjen a bálra, vagy esetleg több.

***

Pár órája a parkban ücsörögtünk, beszélgettünk, nevettünk. Teljesen elterelődött a figyelmem minden másról. Lassan kezdett besötétedni és a levegő is iszonyatosan lehűlt. Viszont olyan jó volt ott ülni és csak elfeledkezni a problémákról. Nem akartam ezt megszakítani.

- Fázol? - kérdezte hirtelen Raiden. Bizonytalanul bólintottam, mire azonnal lekapta magáról a dzsekijét és rám terítette. Így ő egy szál pulcsiban ült.

- Raiden, nem kell. Megfázol! - próbáltam levenni magamról, de megakadályozott. Hirtelen rám nézett és közelebb húzott magához. A lábaimat átrakta az övéin és átölelve a derekam magához szorított.

- Így egyikünk sem fog fázni. - dörmögte, és ha lehet még szorosabban fogott.

Szerencse, hogy az arcom takarásban volt, mert valószínűleg egy paradicsomhoz hasonlíthatott. Nagyon zavarban voltam, de valamiért mégis felpillantottam rá. Bár ne tettem volna.

Csak bámultuk egymást, Raiden hol a szemembe, hol a számra nézett. Tudtam, hogy ez mit jelent. De nem voltam benne biztos, hogy én is akarom. Hogy akarom-e a csókot. De minden olyan gyorsan történt. Raiden közelíteni kezdett - az amúgy is nagyon közel elhelyezkedő arcomhoz - és éppen csak az utolsó pillanatban húzódtam el. Éreztem, ahogy ajkai súrolják az enyémeket, és ebben a romantikusnak hitt pillanatban is csak Davere tudtam gondolni. Mit szólna, ha megtudná ezt?

- Sajnálom. - nyögtem ki, és elrohantam.

Tudom, gyáva dolog elmenekülni, de ebben a pillanatban ezt láttam helyesnek. Nem bírtam volna ott maradni vele. Főleg, hogy visszautasítottam.

Kár, hogy akkor nem tudtam, milyen következményei is lehetnek ennek a kis közös incidensnek...

Ne haragudjatok, hogy tegnap nem raktam fel, de teljesen abban a hitben éltem, hogy már kint van 😅 Azért remélem tetszett ❤️❤️