H E R C E G N Ő

| 44 . F E J E Z E T |

P É N T E K

Amikor azt hiszed minden tökéletes az életedben, akkor jön az igazán nagy meglepetés. Ami általában sosem végződik jó dologgal.

Pontosan ugyanígy voltam én is ezzel. Azt hittem minden a lehető legjobban alakul az életemben, de teljesen más történt. A nehezen megszerzett barátok egyre jobban eltávolodtak tőlem, és ez csakis azért mert túlságosan önző voltam. Mindent akartam és nem bírtam betelni azzal, amit kaptam.

De már tudom, mit hogyan kellett volna tennem. Csak sajnos a múltat nem tudjuk megváltoztatni.

Egyszerűen annyira borzalmasan éreztem magam, hogy iskolába sem volt kedvem menni. Nem akartam sem Dave-vel,sem Raidennel összefutni. Valószínűleg mindkettejüket rettentően megbántottam, nem beszélve a lányokról. Semmi életjelet nem adtam, ráadásul lesz valami buli is ma, amin számítanak rám. Persze semmi kedvem nincs menni, de ők ezt valószínűleg nem is sejtik.

Raidenre térve, folyamatosan arra gondoltam, hogy mit érezhet most. Mert én azt érzem, mintha csak játszottam volna vele. Holott nem erről van szó. Nem akartam szórakozni az ő érzéseivel sem. Csak egyszerűen nem vagyok biztos magamban. Keresem önmagam, és azt hiszem ehhez nem mindig a jó eszközöket találom meg. 

Talán félreérthető jeleket küldtem neki és magamnak egyaránt. De azt hiszem, már kezdek tisztán látni. Csak jóvá kell tennem mindent, amit elrontottam. 

Az iskolába érve Liv vigyorgó fejével találtam szembe magam. Boldogan nyújtott felém egy pohár kávét - ugyanolyat, amit ő is szürcsölgetett. Mosolyogva vettem el tőle és közösen indultunk az óránkra. Ezek szerint ő nem utál.

- Nem válaszoltál az üzenetemre, úgyhogy ezt igennek veszem! - utalt a bulira - Kinéztem neked egy fantasztikus ruhát, biztos vagyok benne, hogy mesésen fog állni rajtad! Tökéletesen illek a szemed színéhez. - hadarta izgatottan.

- Liv. - sóhajtottam - Nem hinném, hogy el tudok menni... A szüleim... - mondtam ki az éppen legelőször eszembe jutó ésszerű kifogást, de nem hagyta, hogy végig mondjam.

- Már felhívtam őket, és elengedtek! Sőt, anyukád nagyon örült, hogy szereztél barátokat. - kitágult szemekkel hallgattam Liv hadarását. Hogy járhat ennyire előre ez a lány?

- Jól van, de csak akkor, ha nem hagytok megint egyedül!

- Mert félsz, hogy egy bizonyos Dave Wellington ágyában kötsz ki újra? - kérdezte a szemöldökét húzogatva.

- Jézusom, Liv! Ugye nem mondtad el senkinek?!

- Hát olyan embernek tűnök?! Amúgy én shippelek titeket! Tök arik lennétek együtt. A suli legmenőbb, legszexibb pasija és az ártatlan, visszahúzódó lány egymásba szeretnek! Hát nem tökéletesen romantikus klisé?! - kacsintott és vadul mutogatott. Újból csak sóhajtani tudtam.

- De komolyan Liv! - mire csak vadul bólogatni kezdett.

- Megígérem!

- Amúgy meg nem is Dave-nél lesz a buli!

- Tök mindegy! Így jött ki jól a sztori! De ettől függetlenül kiköthetsz ott. - közben megérkeztünk a terembe, így leültem a helyemre figyelmen kívül hagyva Liv utolsó megjegyzését, és hallgattam egy barna hajú lány beszámolóját valami versenyről.

***

- Sajnálom Kathy! Megértem, ha neked ez túl gyors.

- Raiden. - motyogtam. Olyan hirtelen történt minden. Csak a semmiből megjelent és bocsánatért esedezik. Igazából nem tudtam, hogy mit mondhatnék. Nem neki kéne bocsánatot kérnie. 

- Kérlek. Én nem ilyen vagyok. Fogalmam sincs, hogy kell ezt csinálni. Még sosem éreztem ezt egy lány iránt sem! Fontos vagy nekem! Engedd, hogy megmutassam milyen is vagyok valójában...

- Én nem haragszok. Sőt, igazából azt hittem, hogy pont te fogsz rám... - mondtam olyan halkan, hogy azt hittem, meg sem hallja. Hirtelen megéreztem két kezét az arcomon és maga felé fordította azt. Mosolygott.

- Akkor még mindig el akarsz jönni velem a bálba? - bólintottam - Ha neked ez nem probléma. - Nem értettem miért vagyok ennyire megszeppenve, de alig jött ki pár szó a torkomon. Raiden egy kósza tincset a fülem mögé tűrt és csak bámult tovább. Igazából csak álltunk ott, és bámultuk a másikat. Annyira meghitt volt ez a pillanat, amíg meg nem szólat a csengő. Hirtelen több száz diák özönlött ki a folyosóra, mi pedig szétrebbentünk. Mintha az előző pillanat meg sem történt volna. És ugyanígy tünt el bennem is a mámora. Nem csinálhatom ezt vele. Tisztáznom kell vele, hogy mi történik. De mi is történik valójában? Talán először magamnak kellene feltennem ezeket a kérdéseket. 

- Jössz Taylor bulijára? - kérdezte vigyorogva és még mindig nem vette le szemeit az enyémekről. Utáltam ezt. Utáltam, hogy egy pillantása is ezt váltotta ki belőlem. Képes volt levenni a lábaimról egy szempillantás alatt.

- Hm?

- A ma esti buli.

- Ja, igen, persze. - válaszoltam zavartan.

- Király. Akkor érted megyek!

- Mi? Nem, ez nem jó ötlet! Már megbeszéltem a barátaimm... - folytattam volna, de egyrészt elakadt a szavam ugyanis senkivel nem beszéltem meg, hogy hogyan jutok oda; másrészt pedig Raiden a szavamba vágott.

- Én nem szégyellek Kathy. Sőt, örülnék neki, ha az egész suli előtt kérkedhetnék veled. - mosolygott kisfiúsan, bennem mégis csak egy dolog csengett. A nyomaték, amit az én szócskára tett.

- Honnan?

- Dave a legjobb haverom. Figyelj Kathy! Egyáltalán nem értem mit miért csinál Dave, sőt az egész embert nem értem. És azt sem, hogy ezek után miért keresed még mindig a társaságát. Fantasztikus vagy, gyönyörű, okos, jó fej, laza és még sorolhatnám. Ha Dave hagyta elúszni ezt a hajót, az az ő baja. De én harcolni fogok, és megolvasztani a jégszívedet! - nevetett fel. Ó, ha tudnád...

Tudom, hogy a legtöbben nem éppen Raiden pártiak vagytok, ne haragudjatok, de sajnos - vagy nem - kell ez az irány a történetbe ahhoz, hogy minden úgy alakuljon a végén ahogy tervezem. 😔

De ha tetszett, kérlek jelezd valamilyen formátumban 😊❤️