H E R C E G N Ő

| 38 . F E J E Z E T |

Ismered azt az érzést, amikor azt hiszed fellélegezhetsz? Amikor a súlyokat – amik húznak lefele – végre elengedheted? Nos, én pontosan ezt éreztem mielőtt az a bizonyos új fiú végigsétált az iskola folyosóján. Mert hát kicsit sem segített a kinézetével és stílusával a helyzetemen.

A szekrényemnél álltam és pakoltam ki-be a cuccaimat, amikor végigsétált a folyosón. Pofátlanul magabiztosan, és őrülten jól kinézően. Ha azt mondom rá, hogy egy félistenként nézett ki, nem túlzok. Barna haj, karakteres arc, izmos test. Egyértelmű, hogy tisztában van az adottságaival, mit sem bizonyít jobban, hogy már az első napján a folyosón álló lányokra kacsingat – köztük rám is. Szó szerint.

Megráztam a fejem, hogy kimenjen a gondolataim közül a látványa és visszatértem a szekrényemhez. Persze még vetettem egy gyors pillantást a folyosón álldogáló népre. A lányok vágyakozóan, míg a fiúk egy része irigykedve figyelte kb. minden lépését az új fiúnak.

Becsaptam az ajtót és elindultam a következő órám helyszíne felé. Már előre félek Trac és Liv reakciójától.

­­­­­­­***

- Te. Jó. Ég. Láttátok? – jött be a terembe Liv, és puffant le az egyik padhoz.

- Igen, ahogy szinte az egész iskola. – mondta unottan Trac, miközben sebesen másolta a házit.

- A neve Raiden Keyes, végzős. – mondta az egyik lány csatlakozva a beszélgetéshez.

- Minek jön át valaki az utolsó évében?

- Kérlek szépen, ha egyik helyről a másik után csapnak ki, és meglehetősen gazdagok a szüleid, akkor te is „válthatsz" sulit bármelyik éved közepén.

- Nagyszerű, egy gazdag, nagyképű majom. Remélem most boldog vagy Liv. – nézett Trac az említett személyre.

- Természetesen nem. Szerintetek bejönnék neki? – kérdezte, de szerintem maga is tudta rá a választ.

- Szerintem inkább a Kathy fajta lányok jönnek be neki. Nem igaz Kathy? – mondta a borzasztóan idegesítő kényes hangjával – talán – Kristy, miközben csillogós műkörmeivel rám mutatott. Mindenki kérdőn és meglepetten meredt rám, én pedig majdnem megfulladtam a Tractől elcsórt kávétól. – Igen, láttam ahogy kacsingattatok egymásra.

- Jézus Kristy! Csak ő kacsingatott, ahogy minden nő nemű élőlényre a folyosón. Úgyhogy igen Liv, szerintem bejönnél neki.

- Komolyan rád kacsintott? – kiáltottak fel egyszerre és egyből elkezdték tervezni a közös jövőnket. Komolyan, még ha valami randiról lenne szó, de csak egy kacsintás volt! Innentől kezdve hallgathattam a hihetetlenebbnél hihetetlenebb ötleteket, míg bejött a tanár és kezdődhetett a matek óra.

Az óra javában tartott, amikor kivágódott az ajtó és Raiden Keyes lépett be. Mindenki kérdőn nézett felé, hiszen mi nem vagyunk végzősök. Lehetetlen, hogy közös óránk legyen.

- Segíthetek valamiben? – köszörülte meg a torkát Miss Higgins és lesújtó pillantásokkal mérte végig a fiút. Gondolom hallott róla.

Raiden hirtelen az osztály felé nézett és végigvezette a tekintetét rajtunk. Aztán megállapodott rajtam és hosszú másodpercekig nézett, de aztán mondott valamit a tanárnak.

Valószínűleg csak beképzelem magamnak az egészet. Persze nagyon szeretném, hogy egy olyan fiú, mint Raiden észrevegyen, de valószínűleg nem így van. Valószínűleg csak egy ugyanolyan tizedmásodperces pillantást vetett rám is, mint a többiekre, és a kacsintás sem volt nagy szám.

Ezután semmi különös nem történt, Raiden ahogy jött, úgy távozott és minden folytatódott a maga megszokott, unalmas módján.

A szekrényemet nyitottam ki, amikor egy aprócska papír fecni landolt a földön. Azonnal utána kaptam és hajtottam szét. A fehér, gyűrött lapon a már jól ismert, tipikus fiús írással volt írva:

„Suli után a parkban ;) – D"

Az arcomra egy hatalmas mosoly kúszott. Az elmúlt napban az iskola közelében lévő park lett a helyünk és már mindennapossá vált, hogy délutánonként oda megyünk, pár óráig elvagyunk, majd hazamegyünk. Így legalább tudunk egymással lenni, és nem kell bujkálnunk. Ugyanis ebbe a parkba az öreg kutyasétáltatókon kívül szinte senki nem jár. Van nem messze egy bár, de azt nem innen közelítik meg. Úgyhogy nyugodtan lehetünk, anélkül, hogy meglátnának minket.

A suli folyosóján hangos zajjal vonult végig Ryan és az újdonsült haverja, Raiden. Ezen kívül még pár plázacica kinézetű lány, akik le nem szálltak volna a két fiúról. Nos, az iskola minden szegletébe eljutott Raiden Keyes híre és egy bizonyos kör ezt ki is használta.

Megráztam a fejem, becsuktam a szekrényem ajtaját és próbáltam gyorsan még előttük kiérni az iskola folyosójáról, de ezt nem jött össze. Ryan kis híján fellökött, mire Raiden segíteni szeretett volna – gondolom, de Ryan a kezével megállította és valami ilyesmit mondhatott neki undorodó arckifejezéssel, Ne alacsonyodj le az ő szintjére.

Nagyon szíven ütöttek a szavai. Oké, már megszoktam, hogy kicsit sem kedvesen beszél rólam, de nem gondoltam volna, hogy ennyire egy senkinek tart. Valószínűleg a rólam kialakult képei sem lehetnek ennél sokkal jobbak.

Szomorúan néztem fel a földről, egyenesen Raiden szemébe, ahonnan szintén szomorúság tükröződött – a várt undorodó vagy lenéző tekintet helyett. Nem így terveztem, azt hittem nem is foglalkozik velem, és csak nagyképűen kisétál az ajtón, mint ahogy Ryan tett, de nem így történt. Legalábbis az arca nem erről árulkodott. Ő más volt, és azt hiszem hiba volt a külseje alapján megítélnem.

Kérlek komizz :)