H E R C E G N Ő

| 40 . F E J E Z E T |

A hétfő délutánomat egy „gondosan" kiválasztott lelátói széken töltöttem. Ugyanis Dave megkért, hogy menjek el az edzésükre. Természetesen igent mondtam, bár nem gondoltam bele, hogy ez ennyire unalmas lesz. Nézni órákon keresztül, ahogy ide-oda rohangálnak és újra ismételnek minden második lépést, mert valaki elrontott valamit.

A kávémat szürcsölgettem és élveztem a napot, amikor valaki elém állt, így eltakarva a meleget adó napsugarakat.

- Szia! – köszönt Raiden.

- Szia.

- Leülhetek ide? – kérdezte, mire én bólogatva jeleztem, hogy persze. Bár nem értettem, szinte az egész lelátó üres volt, mégis ide akart ülni.

Kínos csend állt be közénk, mindketten a fociedzést bámultuk.

- Azt hittem te is beállsz a focicsapatba. – szólaltam meg elsőként és az első gondolatomat dobtam be. Hátha beszélgetés lesz belőle.

- Nem tudom, gondolkodtam rajta.

- Lenne esélyed. Főleg, hogy Dave bandájában vagy.

- Nem is tudom, szerintem ez nem az én világom lenne. Sokkal inkább a zenélés.

- Zenélsz? Azta, nem gondoltam volna. – mikor tudatosult bennem, hogy ez milyen bunkónak hallatszott, csak lehajtottam a fejem és reméltem, hogy Raidennek nem tűnik fel. Ő csak felnevetett.

- Hát szeretek zenéket írni, meg énekelni. Ez tényleg kikapcsol, és azt hiszem ez az egyetlen dolog, amihez értek...

- Ne mondj ilyet! Biztos vagyok benne, hogy másban is tehetséges vagy, csak még nem jöttél rá.

Újra csend állt be közénk. Figyeltem, ahogy a lelátó másik felében Tennessee Blake és a talpnyalói ücsörögnek, és valószínűleg egy újabb izgalmasabbnál izgalmasabb témán csámcsognak és szövögetik az újabb megalázó pletykákat a náluk „lentebb" valókról. Például rólam.

Aztán eszembe jutott, hogy csak egy kicsit kellene jobbra fordítania a fejét, hogy észrevegyen, amint Raidennel ülünk egymás mellett és beszélgetünk. És innen kezdve megindulna a lavina. Valószínűleg beindulna a pletykagyár és elhordana mindenfélének. Csak hogy keresztbe tegyen nekem, és egyben bosszút álljon – merthogy nekem hamarabb sikerült a közelébe kerülnöm, mint Tennesseenek. Már előre látom a szalagcímet:

„A gazdag kis csitri egyből rámászott Raiden Keyesre."

Megráztam a fejem, hogy az ostoba agyszüleményeimet elhessegessem a fejemből és valami másra koncentráljak. Persze csak rosszabb lett, mert ahogy Raidenre néztem eszembe jutott a matek teremből a lány. Aki szerint Raident nem egy suliból csapták ki. Kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Vajon mit tehetett, ami miatt kicsapták?

Az arcát kezdtem tanulmányozni. Nyugodt vonásai voltak, mégis látszott rajta, hogy ha kell meg tudja védeni magát. A kisugárzása is olyan volt, ami biztonságot sugárzott. Akiben megbízhatnál, ha baj van. De mégis volt benne valami más. Valami furcsa. Amit nem tudtam hová tenni.

- Raiden?

- Hm?

- Az előző sulidból... tényleg kicsaptak? – hirtelen rám kapta a tekintetét. Csak most figyeltem meg a szemeit. Az alapja barna, de néhány helyen – főleg a pupilla körül – fekete csíkok voltak. Olyan eszméletlenül gyönyörű.

- Igen. – morogta, majd elfordult. Nagyszerű Kathy! Ezt jól megcsináltad! Ennél személyesebb kérdést fel sem tehettem volna! Szörnyen rosszul éreztem magam. Nem csak mert még mindig ott uralkodott a tudatlanság ködje, de a lelkiismeret furdalásom hatalmas volt. Kellet nekem rákérdeznem...

Ám nem tudtam eldönteni, hogy jobb, hogy nem folytatódott ez a párbeszéd, vagy nem. Az, hogy megtudom, hogy miért csapták ki - és főleg, hogy mi az, ami ebben annyira felzaklatta – nem rémít-e meg.

De az agyam lehet, hogy sokkal szörnyűbb dolgokat sző Raidenről, mint a valóság. Vagy lehet, hogy a valóság sokkal szörnyűbb, mint amit képzelek.

Ne haragudjatok, ha van benne hiba; sajnos nem volt időm átolvasni, de amint lesz megteszem és kijavítom 😔😇

De ha még így is tetszett szavazz vagy komizz ❤️❤️