Az árvaházban töltött idő alatt megtanultam kezelni a helyzetemet. Az előéletemet. A szüleimmel nem tudom mi történt, de 1 éves koromban bedugtak ide. Azóta nem hallottam róluk. Egyszer sem látogattak meg. Egyszer sem 16 év alatt.
Most viszont végr...
Az iskolában ugyanúgy zajlott az élet. Továbbra is levegőnek néztek. De talán ez már nem is gond, megszoktam, hogy általában egyedül vagyok. Trac-szel mindent megbeszéltünk. Elmondtam neki, hogy hol voltam és mi történt és ezt fordítva is. Említette Davet, hogy többször is kérdezgetett rólam, hogy hol vagyok, és mi van velem. Mire én csak megjegyeztem, hogy biztosan egy újabb szívatásra készül. Erre Trac azt mondta, hogy nem hinné, nem olyan hangnemmel kérdezte. Ezután még mondott valamit, amit nem igazán értettem, de inkább ráhagytam. Aztán becsengettek és külön váltak útjaink.
Most pedig már hazafelé tartok. Ma is gyalog megyek, kell egy kis friss levegő és ki szeretném használni a jó időt is.
Kb. 15 perce sétálhattam, amikor lelassított mellettem egy fekete kocsi, majd lassan lehúzódott az ablak. Logan volt az.
- Téged is lehet erre látni, Királylány? - kérdezte vigyorogva.
- Igen.
- Merre mész? Elviszlek.
- Haza, de nem kell! Tudok én sétálni. - erre csak elnevette magát, majd folytatta volna, ha valami nem szakít meg minket. Azaz valaki.
- Kathy! Hé, Kathy! - hátranéztem és Dave fejét láttam meg. A nevemet kiabálva futott utánam. Látszólag nagyon utol akart érni. Gyorsan Logan felé fordultam.
- Mégis jól jönne, ha elvinnél! - villantottam rá egy ártatlan mosolyt, majd mintha mi sem történt volna beszálltam a kocsiba.
Oké, tudom, hogy ez bunkó dolog tőlem, de akkor sem volt semmi kedvem Dave-hez. Főleg azok után, amiket tett velem. Soha nem fogom neki megbocsátani. Igaz, nem tudom mit akart, de nem is szeretném megtudni. Csak nagy ívben elkerülni. Ez az, amit most leginkább szeretnék.
Logan hülyén nézett rám.
- Mi van? - kérdeztem ártatlanul.
- Ki volt az a csávó?
- Senki! - vágtam rá talán túl gyorsan. Ő csak rám nézett egy amolyan „ezt nem veszem be" fejjel, de nem mondott semmit. Nagyon hálás voltam neki, amiért nem ragozta tovább.
- És hova megyünk? - kérdeztem, mert láttam, hogy nem azon az úton megyünk, ami az otthonomhoz vezet.
- Hát, remélem ráérsz pár órára, mert el szeretnék vinni egy helyre. - hogy őszinte legyek semmi kedvem nem volt hazamenni és ülni a szobámban. Ugyanis otthon mára nem tudtam volna tenni. A szüleim ilyenkor még többnyire nincsenek otthon, úgyhogy csak ülök az ablak előtt és bámulok ki a fejemből.
- Persze, és hova is?
- Az titok! - mosolyodott el hunszutul.
- Nemáár Logan! Mondd el, légyszi. - könyörögtem neki kiskutya szemekkel.
- Nyugalom, hamarosan megtudod! - mosolygott még mindig.
Pár perc múlva megállt egy kisebb épület előtt. Mindketten kiszálltunk kocsiból, majd bementünk a házba. Először egy kisebb előszoba fogadott, majd egy hatalmas tér. Tele volt festőállványokkal, festékekkel, ceruzákkal és már elkészült képekkel. Fantasztikus volt. Én mindig is szerettem rajzolni, festeni csak nem tudtam. Annyira irigyeltem azokat az embereket, akik olyan gyönyörű képeket készítettek, mint amik itt a falon lógnak.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ámulva néztem Logan-re, meg se tudtam szólalni.
- Ez a hely az anyámé volt. Mindig ide jött, ha egy kis kikapcsolódásra vágyott. Mielőtt meghalt néha elhozott ide és tanított rajzolni. Imádtam. Aztán mikor apám elmondta mi történt vele, ide jöttem. És azóta szinte minden időmet itt töltöm. - Logan még egyszer mesélte, hogy meghalt az édesanyja, de ennyire még sosem nyílt meg nekem. 12 éves volt, amikor történt az eset. Egy autóbaleset. A másik sofőr ittas volt, az anyukája azonnal meghalt.
Nem tudtam mit csináljak ebben a pillanatban, hiszen én nem tudom ezt átérezni. Sosem volt mellettem 2 ember, akikre igazán számíthattam. Egy anya, akivel minden témát kibeszélhettem volna. Egy apa, aki megvédett volna a bántásoktól és biztonságot adott volna. Csak egy plüssmacim volt, és Josh. De ez nem olyan, mintha lennének szüleid. Viszont már más a helyzet. Már áll mellettem 2 ember, akiket kezdek a szüleimnek tekinteni. Akikben bízhatok. De ez még akkor sem olyan igazi. Ha elveszíteném őket fájna, de nem annyira mint másoknak.
A légkör az egyik pillanatról a másikra szomorú vált. Logan mentette a menthetőt és elkezdte megmutogatni a képeket.
2 óra simán elrepült. Fel sem tűnt nekem hogy mennyire szalad az idő. Csak beszélgettünk és rajzoltunk. Ami igazából szinte abból állt, hogy én néztem Logan-t, miközben ő magyarázott, hogy mit hogyan kell. A végén segített összehozni egy holdas képet.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
