Az árvaházban töltött idő alatt megtanultam kezelni a helyzetemet. Az előéletemet. A szüleimmel nem tudom mi történt, de 1 éves koromban bedugtak ide. Azóta nem hallottam róluk. Egyszer sem látogattak meg. Egyszer sem 16 év alatt.
Most viszont végr...
Már kezdett sötétedni, mikor hazaértem. A bejárati ajtón bemenve egy aggódó George-dzsal és Sarah-val találkoztam. Már készültem valami hihető hazugságot kitalálni, miért is voltam ilyen sokáig el, mikor Sarah szólalt meg, és ezzel totál le is taglózott.
- Hol voltál eddig? Mindegy is, menj gyorsan készülődni. Ma vacsorázni fogunk egy eléggé tehetős befektetőnknél. Maggie majd segít neked kiválasztani egy alkalomhoz illő ruhát és ékszert. Carla pedig megcsinálja a hajad és a sminked. - hadarta, majd a lépcső felé kezdett tolni. - Ó majdnem elfelejtettem. 1 óra múlva találkozunk itt. Addigra légy készen!
Hát mit ne mondjak, az az 1 óra semmire nem volt elég. Kb. 30 percbe telt, míg kiválasztottuk a ruhám, és nagyjából 15 perc, míg felráncigáltuk rám. Már csak negyed óránk maradt a hajamra és a sminkemre. Fogalmam sincs mire ez a nagy felhajtás. Ez csak egy vacsora, nem?
20 perc múlva lihegve botladoztam le a földig érő, halvány rózsaszínű ruhámban és magassarkúval a kezemben. A nappali előttii kis részben gyorsan magamra kaptam a cipőt és betipegtem a szobába. Egyáltalán nem tudtam normálisan járni ebben a cipőben, de nem volt túl sok választásom.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
A kocsiban ülve kérdezgettem a szüleimet erről a családról, ahova megyünk. Folyton csak annyit mondtak, hogy nagyon gazdag és fontos emberekről van szó. És ez a vacsora nagyon sok mindent el fog dönteni, úgyhogy viselkedjek jól. Már nem mintha amúgy rosszul viselkednék. Úgyhogy ezt a mondatot csak betudtam az izgalom miatti állapotnak.
Fél óra múlva egy hatalmas ház kapuja előtt álltunk meg. Talán ez még nagyobb volt a miénknél is. Az őr kinyitotta nekünk a nehéz vasból készült kaput és beengedett rajta. Valami idegen fickó segített kiszállni és az ajtó felé kísért. Igazából hiányzott már Bernard társasága, de ő csak az én személyi sofőröm, ezért csak engem szállíthat. Legalábbis George szerint.
Miután beléptem a hatalmas palotába, megláttam egy nőt és egy férfit. Kedvesen mosolyogtak ránk. A szüleimmel köszöntek egymásnak, látszott rajtuk, hogy már ismerik egymást, majd következtem én. A nő lépett egyet felém és megszólalt.
- Szervusz. Én Christina Wellington vagyok ő pedig a férjem Ross Wellington. - mutatott a mellette ácsorgó férfira. Én teljesen lesokkolódtam a vezetéknevüktől. Nem, az nem lehet. A Wellington egy nagyon gyakori név, biztosan csak egy véletlen egybeesés. Mert hát milyen egy abszurd ötlet, hogy pont Dave családjához jöttünk vacsorázni. Csak egy véletlen... - Te pedig biztos Kathy. Sokat hallottunk rólad.
Egy zavart nevetés, majd mindenki elhallgatott egy picit. Aztán újra Mrs. Wellington szólalt meg.
- Nekünk is van egy nagyjából veled egy idős fiúnk. Biztos jól ki fogtok jönni. Mindjárt jön, csak valami sürgős dolga akadt. - újra felnevetett. Hát ez szerintem marhára nem vicces szituáció. - Bocsássatok meg, szólok neki.
Kicsit távolabb ment, majd egy hatalmas lépcsőnél megállt és elkiáltotta magát.
- David! David gyere már! - biztosan egy másik David Wellington. Hiszen gyakori ez a név. Nem Kathy, egyáltalán nem gyakori ez a név. Készülj a halálodra, mert mindjárt itt fog állni veled szemben rémálmaid rémálma. Szólalt meg bennem egy piciny hang, aminek igaza volt. Nincs annyira szerencsém, hogy ez a család ne az a család legyen. Nincs ekkora véletlen egybeesés az egész univerzumban. Szóval egész biztos, hogy David Wellington az a David Wellington, aki megkeserítette a napjaimat.
A lépcsőn egy öltönybe öltözött fiú robogott le. Ahogy ránk nézett végigcsapott rajta a felismerés nyila és kicsit meg is torpant, de csak annyira, hogy más ne vegye észre. Én viszont észrevettem. Mindenkinek köszönt, majd a szülei mellé állt. Egyszer sem nézett rám. Nagyon hülyén éreztem magam, így amikor Mr. Wellington mondta, hogy menjünk az étkezőbe egy óriási megkönnyebbült sóhaj hagyta el a szám. Remélem ezt más nem hallotta.
Mindenki helyet foglalt a hosszú asztalnál, szerencsétlenségemre Dave velem szembe került.
Akkor hát kezdődjön a szörnyű este.
.......................................
Ne felejtsétek felvenni az olvasólistátokba az Information Book nevű könyvet. Ha van valami velem vagy a könyveimmel kapcsolatos információ, azt oda fogom kirakni.
