H E R C E G N Ő

| 8 . F E J E Z E T |

Az óra szörnyen unalmasan telt. Reménykedtem egy kicsit benne, hogy talán itt másabb lesz, mint az árvaházban, de még unalmasabb is.

Sietve lépkedtem a szekrényem felé, csak minél hamarabb az osztályteremben akartam lenni.

Hirtelen megéreztem egy kisebb lökést a karomon, ami megállított. Kérdőn fordultam hátra.

- Na, mi az? A Hercegnő ilyen közönséges iskolába jár?! - undorodva ejtette ki a szavakat. Egyértelműen kivehető volt belőle a gúny és a lenézés. - Azt hittem valami puccos magániskolába küldik McGlurry-ék az újonnan szerzett lányukat. - közben egyre többen gyűltek körénk, és felnevettek az előttem álló magas, barna hajú fiú beszólásain. Éreztem, ahogy a sírás egyre jobban kerülget. Csak el akartam menni onnan, ezért gyorsan hátat fordítottam neki, de nem sokáig jutottam. Egyrészt az utamat elálló tömeg miatt, másrészt pedig valaki visszarántott a csuklómnál fogva. A földre zuhantam, körülöttem pedig mindenki hangos nevetésben tört ki.

- Mi folyik itt? - tolakodott be hozzánk az egyik tanárnő. - Wellington. Gondolhattam volna. Na, tűnés innen, mindenki! - ordította el magát. Aztán odalépett hozzám és segített felállnom. - Jól vagy, Kincsem? Nem esett bajod? Kísérjelek el az orvosiba?

- Nem, nem kell! - nyögtem ki nagy nehezen, de a majdnem sírástól elcsuklott a hangom.

- Rendben... Te! - mutatott a fiúra - Megyünk az igazgatóiba!

A srác még hátrafordult és gúnyosan rám mosolygott.

Elindultam a terem felé. Hallottam, ahogy suttognak a hátam mögött: szerencsétlen, elkényeztetett, kis ribanc, szánalom vagy csak kérdéseket tesznek fel a másiknak: Mit keres ez itt?, Nem McGlurry-ék fogadott lánya ez?

Próbáltam nem foglalkozni velük, de ez iszonyatosan nehéz feladatnak bizonyult.

x x x

Az utolsó órámnak is vége lett. Próbáltam a sírás nyomait eltüntetni, hiszen nem akartam, hogy Bernard kérdezősködjön.

A mosdó tükre előtt álltam és törölgettem a szemem. Ránéztem a tükörképemre. Szörnyen festettem. Még a vaknak is feltűnt volna.

Pár perc múlva az iskola kijárata felé vettem az irányt. Sikeresen kijutottam, majd megláttam a fekete autót. Gyorsan beszálltam.

- Jó napot Kisasszony! Hogy telt a napja?

- Jól. - kamuztam. Eléggé szűkszavú voltam, ami Bernardnak is feltűnt mivel a tükörből rámmpillantott. Próbáltam takarni az arcom.

- Kérhetek valamit Bernard?

- Hogyne Kisasszony.

- Szóval... öhm, lehetne, hogy legközelebb távolabb áll meg az iskolától. Tudja, nem szeretném, ha ez zavarná a többi diákot, és ezért esetleg bajok lennének... - már megtörtént.

- Ha ezt szeretné! Kérése számomra parancs! - nevetett fel. Én is elmosolyodtam.

x x x

Fáradtan dőltem az ágyamba. Az ajtót bekulcsoltam. Éreztem, ahogy az első könnycsepp legördül az arcomon, majd ezt követi még jó pár. Most már nyugodtan sírhattam. Nem látott senki, nem tudott róla senki.

Sziasztok! Ma már másodjára <3 Hát, végül normál hosszúságú lett, de szerintem ennek még jobban örültök... ;)