Life in Korea(Hungarian)

[Az életem Koreában]:22.rész

-Fogalmam sincs mi történik körülöttem-követtem a példáját és én is törökülésbe húztam a lábam-, és fogalmam sincs, hogy most ezt jó ötlet-e elmondani neked. Vagy egyáltalán elmondhatom-e, mert kitudja mi lesz a következménye.

-Ne pánikolj, mondd el mi bánt. Bennem bízhatsz. Nem hiába vagyok azon a poszton, amin-kacagott fel.

-Egót is adnak vele?-néztem rá én is kacagva.

-Azzal születtem-kacsintott-, szóval, mi bánt?

-Ma, amikor mentem a stúdióba, MiCha megtalált. Megfenyegetett szó szerint, hogy ha most nem intézem el, hogy ő énekeljen veletek, akkor elintézi, hogy BamBam és én a címlapra kerüljünk. És igazából nem lenne ezzel semmi probléma, nem hagynám, hogy egy ilyen dolog miatt bukjátok el a karrierjeteket, viszont ott van az is, hogy Mark és ez a boszorkány nem rég szakítottak, így valószínűleg valami áll ennek a hátterében, mivel ő dobta, ez Marknak sem lenne jó. Ezek tetejében pedig ott van, hogy nem tudom, mikor énekelhetek legközelebb, ha ezt most feladom. Bár, lehet jobb is ha feladom, mert nem hangzik valami ígéretesen most-húztam el a szám.

-Figyelj-szólalt meg egy idő után-, menj és beszéld le az igazgatóval, a többit én elintézem. Énekelni fogsz! És most gyere, felvesszük a maradékot-húzott fel.

El sem tudtam képzelni, hogy mit eszelhetett ki, de megbíztam benne.

Ahogy felvettük a számot-ami így, kitisztult fejjel nem is lett rossz-, az utamat az igazgatóhoz vettem.

Féltem, hogy mit fog szólni, mennyire fog ideges lenni, hogy egy héttel előtte lemondom. Esetleg elhiszi-e majd amit mondok, vagy átlát majd rajtam.

Félve álltam meg az ajtója előtt. Nem hazudok, ha azt mondom, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elszaladok és elrepülök az Antarktiszra -vagy egy olyan helyre, ahol nem talál rám senki-, de végül a fiúk karrierjének a megmentése győzött.

Hármat koppantottam az ajtón, és azonnal jött is a válasz, miszerint bemehetek.

-Jó napot!-nyitottam ki lassan az ajtót és meghajoltam.

-Áh, szia-mosolygott rám. Mitől féltem én? Ez az ember egyátalán nem ijesztő! Bízzunk benne, hogy miután elmondok mindent, akkor is így fog mosolyogni.

-Elnézést kérek a zavarásért, de lenne egy dolog, amit megszeretnék önnel változtatni.

-Persze, hallgatlak.-bólintott-Ülj le!-mutatott a székre maga előtt.

-Nos-vettem egy nagy levegőt-, a fellépésről lenne szó.

-Valami probléma van vele?-lepődött meg.

-Igazából nem tudom, hogy ez problémának számít-e. Van egy dolog, ami szerintem, ha változna, az előadás jobb lenne.

-Ühm, mi lenne az?-csukta be a szemeit és hátra dőlt a székben, ugyan úgy, mint mikor először voltam itt, most is attól féltem, hogy felborul.

-Ma vettük fel a dalt, és azt kell mondjam, nagyon jó lett. Ezt nem azért, mondom, mert mi írtuk.-itt felnevetett- És úgy gondolom, hogy MiCha hangja jobban illik a számhoz és a fiúk hangja mellé is. Szóval, szerintem, ha elvállalja, ez egy jó ötlet lenne, ha ő adná elő.-hazudtam.

-Ezt te nem bánnád?-nézett felvont szemöldökkel.

-Ha bánnám, nem jöttem volna ide-hazudtam tovább. Persze, hogy bánom.

-Akkor ezt megbeszéltük. Köszönöm, hogy segítettél nekik elkészíteni a dalt, a nevedet természetesen feltűntetjük.

-Rendben, köszönöm-álltam fel és meghajoltam-Viszlát.

-Viszlát-köszönt ő is.

Három nap van hátra a nagy napig. Négy nap telt el azóta, hogy én szabad utat adtam MiChának, mindezt a fiúk miatt.

Most a szobámban fekszem és a plafont bámulom már fél napja. Hogy miért teszem ezt? Mert egy idióta vagyok.

Mikor Mark megtudta, hogy az ex-barátnője fogja előadni a dalt, úgy viselkedett, mint ahogy én még nem láttam ezalatt a lassan 7 hónap alatt.

Csapkodott, kiabált. Teljesen kiakadt.

A fiúk, mikor megtudták, hogy én intéztem el ezt, azt hiszem mondhatom azt, hogy teljesen megutáltak.

Nem tudták elhinni, hogy, hogy voltam ilyenre képes. Pedig ha tudnák, miért tettem.

Egyedül JaeBum volt az, aki tudta, miért volt erre szükség, mivel neki mondtam el előtte egyedül.

Igazából a lakásból már 2 napja nem mentem ki, viszont így, hogy ők sem keresnek, bizonyítja, hogy igen, nem tévedtem. Tényleg utálnak. Mind.

A szobámba pedig én száműztem magam, mikor már a lakásban lévő két tini is gyilkos szemekkel nézett rám. Tudtam, hogy nem tudják, miért csináltam, de nem is mondhattam el.

Bence az egyedüli, aki megpróbál egyátalán beszélni velem. Öt percenként áll az ajtóm elé és beszél valamiről. Sosem jut el az agyamig teljesen miről. Most viszont megakad egy mondatán az agyam. "Nyisd ki, vagy én nyitom ki." Tényleg betörné az ajtómat?

-Figyelj, enned kell valamit. Nyisd ki kérlek-váltott kedvesebb hangnemre.

Nem akartam kinyitni, de a korgó hasam másra kényszerített.

-Csak kajával jöhetsz be-nyitottam ki az ajtót és kidugtam a fejem rajta.

-Megfelel?-tolt elém egy tálcányi gyümölcsöt.

-Bejöhetsz-nyitottam ki az ajtót éppen akkorára, amin befért.

-Nem csinálhatod ezt örökké-ült le mellém az ágyra.

-Dehogy nem-kaptam be egy dinnye darabot-, majd megnövesztem a kajam, mint aranyhaj és azon leereszkedem majd és elmenekülök.

Csak felnevetett.

-Mit szólnál hozzá, ha csinálnánk egy képet az oldalamra?-húzta vigyorra a fejét.

Belementem. Pedig lehet nem kellett volna már ebbe sem.

-Tedd ki te is-buzdított Bence.

-Biztos jó ötlet ez?-húztam félre a szám.

-A rajongóid biztos hiányolnak-bólintott.

❌❌❌❌❌❌
Nem túl mozgalmas rész, tudom. De ilyen is kell.😊

És sajnálom, eredetileg szombatra terveztem feltenni, de nem voltam itthon, illetve Bexit olvastam.😍

Remélem, tetszik nektek. Várom a véleményeiteket.💖

2017. május 21.
Puszi, Virág❤