Life in Korea(Hungarian)

[Az életem Koreában]:8.rész

Mikor megérkeztünk egy óriási épület elé az autóval, megláttam egy csomó sikítozó lányt az út túlsó végén. Ez kis aggodalommal töltött el.

-Te..öhm, JinYoung, figyelj már-szóltam a mellettem lévő fiúnak.

-Hm?-nézett rám.

-Azok ott-mutattam a tömegre-, miért vannak itt?

-Rajongók-rántott vállat.

-Rátok várnak?-kérdeztem.

-Is. Valamikor itt állnak fél napokat, csak hogy esetleg láthatsanak egy-két JYP-st.

-Nem lesz abból baj, ha én itt most kiszállok egy kocsiból a GOT7-nel?-néztem a lány tömeget.

-Ne..-kezde, de elég hamar be is fejezte-de, még hozzá milyen.

-És akkor most hogyan?-kérdeztem kicsit kétségbe esve.

-Hát, nem tudom.-mondta-JB, Viki nem szállhat itt ki, felkerül a netre, meg az újságokba, ha a rajongók meglátják velünk.

-Ó, basszus-csapta homlokon magát JB-erre gondolhattunk volna.

-De mi lesz akkor most?-néztem rá.

-Mi kiszállunk, te pedig bejössz a hátsó bejáraton-javasolta Yugyeom.

-Nem rossz ötlet-gondolkodott JB-, rendben, akkor a sofőr majd kitesz ott.

Kiszálltak mind a 7-en, engem pedig a sofőr elvitt egy kisebb utcába, ahol egy ajtónál megállt. Ott kiszálltam, és beléptem az ajtón. Egy gond volt csak ezzel; fogalmam sem volt merre vagyok, és hogy hova kellene mennem.

Csak eljutok valahova, majd legfeljebb ha belebotlok valakibe, majd megkérdezem hol szoktak gyakorolni a fiúk.

Sétáltam a folyosón, jobbról-balról ajtók voltak. Egyszer megpillantottam egy férfit. Szerintem úgy a 40-es éveiben lehetett, és felém közeledett. Azt hiszem, megvan kitől tudom meg, hogy merre menjek.

-Elnézést-szólítottam meg-, nem tudja esetleg merre találom meg a GOT7 gyakorló termét?

-Jó napot. Miért keresed őket? És hogyan jutottál be?-nézett rám furcsa arckifejezéssel.

-Mert velük jöttem, viszont ha az első ajtón bejövök, felkerül az internetre, és be az újságokba, hogy velük látnak.-meséltem el a 10 percel ezelőtti történéseket.

-Honnan ismered őket?-folytatta a kérdezősködést.

-Szemben lakom velük, és egy véletlen folytán kapcsolatba kerültem velük. Azóta pedig elég jóban vagyunk-mondtam az igazságot.

-Furcsa vagy te nekem..-kezdte-nem vagy sem koreai, sem ázsiai, mégis szinte hiba nélkül beszéled a nyelvet. Nem tudod, hogy kivel beszélsz, mert ha tudnád, nem lennél ilyen nyugodt. De valamiért tehetség szagot érzek-vakarta meg az állát.

-Tehetség szag?-néztem rá.

-Igen, megérzem, ha valaki tehetséges. Ezért van egy ügynökségem-mondta.

-Ez a nagy épület a magáé?-lepődtem meg, tényleg nem tudom kivel beszélek.

-Így van-bólintott.

-Hű..-csak ennyi jött ki a számon.

-Park JinYoung-hajlott meg.

-Hercegh Viktória-hajoltam meg, követve a példáját.

-Gyere, megmutatom, hol vannak a fiúk, de ha kiderül, hogy azt sem tudják ki vagy, repülsz-húzta össze a szemét és elindult a folyosón.

Egy ideig mentünk, annyit kanyarodtunk össze-vissza, hogy én már teljesen elvesztem, fogalmam sem volt hol lehetünk.