Life in Korea(Hungarian)

[Az életem Korea előtt]: 2.rész

-Király Bence!-mondta ki fülig érő szájjal.

Nem értettem a reakcióját, bár ahogy elnéztem ő se az enyémet. Pár percig csak bámultunk egynásra mert egyikünk sem értette a helyzetet. De aztán folytatta, mert közben valószínűleg rájött, hogy fogalmam sincs, hogy ki a fene az a Király Bence.

-Az idei év egyik legesélyesebb versenyzője, brutálisan jó hangja van. Mellette a többi versenyzőnek nincs sok esélye. Kivéve, ha bele hibázik a dalba.-látszólag befejezte, de pár másodperc múlva hozzátette:
-Ja.. és nagyon helyes-kacsintott.
Felnevettem, és befejeztem az evést.

Haza felé az autóban folyton azon járt az eszem, hogy mennyire lehet egoista egy pasas? Mert nyílván nem egyszer mondták már neki hogy jó a hangja, meg az is egy jó támaszpont hogy eljutott a döntőig. Na meg ha helyes, biztos oda vannak érte a tini lányok.

Mire észbe kaptam, már otthon is voltunk.

Szilva utánnam szólt miután kiszálltam:
-Holnap 8-ra itt vagyok érted, ne aludj el későn! Jó éjt!

-Oké! Jó éjszakát!-köszöntem el én is.
Besiettem az udvarra, ott Szeder, a kutyánk üdvözölt. Megsimogattam és bementem a házba.

Na igen, nem sokan gondolnák, hogy az énekesek is hasonló életet élnek, mint ők.

Csendben belopóztam az ajtón, de ott meglepetés ért. Anyu ült ott a konyhapultnál, kisírt szemekkel.

Oda siettem hozzá.

-Anya, mi történt?-kérdeztem ijedten.

-Nem tudom, hogy mondjam el, Kicsim-kezdte el, de belezokogott a mondatba.

-Mit? Mondd már!-kérleltem miközben megöleltem.

Nagylevegőt vett és kimondta:
-Elválunk apáddal.-mondta a szemét törölgetve.

-Hogy mi?-döbbentem meg.-Elváltok? Miért? Ez valami vicc..-csattantam fel, és körbe néztem, hátha megtalálom a rejtett kamerát. De nem találtam semmit. Félve fordultam vissza.-És meddig vagytok még együtt?-vettem vissza a hangomból és anyára néztem egy keserű mosolyt téve a fejemre.

Nagyon rosszul esett ez a hír. Azt mondják a gyerekek alkalmazkodnak legjobban a változáshoz..na de én már közelebb vagyok a felnőtt élethez, mint a gyerekhez.

-Nem tudom, Viki, nem tudom.-kezdett megint csillogni a szeme a könnyektől.

-És miért váltok el?-kérdeztem.

-Megcsalt.-kibuggyant egy kövér könnycsepp a szeméből.

-Mi? Apu? Nem létezik. Hol van? Beszélek vele!-Indultam el a szobájuk felé.

-Nincs itt, biztos azzal a nővel van.-rázta a vállát a sírás.

-Hát ez nem lehet igaz...az apám..-motyogtam magam elé, mikor felfogtam, hogy az apám, aki annyira szerette anyámat, hogy bármire képes lett volna érte, egyszerűen megcsalja.

-És Panni tudja?-kérdeztem félve.

-Nem-hajtotta le a fejét.

-És mikor akarjátok elmondani neki? Vagy ha nem jövök haza ilyen későn, akkor mikor mondtátok volna el?-néztem anyára.

-Nem tudom. És azt sem tudom, hogy lenne a legjobb neki.-motyogta.

-Nem kell elmondani semmit, mindent hallottam.-szólalt meg a húgom a lépcsőn állva.

-Mindent?- kérdezte anya, miközben odafordultunk.

-Igen, mindent - mondta Panni és elindult lefelé- de ezt apa nem tudja..-gondolkodott Panni, miközben összenéztünk.