Life in Korea(Hungarian)

[Az életem Koreában]: 18.rész

Egy ideig csak lehajtott fejjel ült, majd mikor már nem szólalt meg vagy 5 perce, úgy döntöttem, hogy ha ő nem, akkor majd én elkezdem.

-Szóval?-szólaltam meg magyarul, mire Bence felnézett.

-Ne haragudj-mondta és hallottam a hangján, hogy tényleg sajnálja.

-Elmesélnéd mi ez az egész?-dőltem hátra a kanapén.

-Lehetne ezt négyszemközt?-sóhajtott.

-Ahj, fiúk-fordultam az értetlenül pislogó barátaim felé-, majd délután átmegyek.

-Rendben-álltak fel.

-Ne akadj ki ennyire, kérek-nézett a szemembe.

-Ne akadjak ki?-nevettem fel kissé hisztérikusan-Mégis hány dolog van amiről hazudtál nekem?

-Nem hazudtam-csattant fel ő is.

Ez az első veszekedésünk, mióta ismerjük egymást. Sosem gondoltam volna, hogy valami ilyesmi miatt lesz.

-Akkor elhallgattad, teljesen mindegy hogy nevezzük.

-Nem hittem volna, hogy ekkora felhajtást csinálsz emiatt-állt fel, hogy elmenjen valahova.

-Nem, nem, nem.-pattantam fel én is rögtön és a mutató ujjammal integettem-Nem mész sehova. Most visszaülsz és elmondasz mindent-mutattam a fotelre.

Egy sóhaj után visszaült a fotelba, majd elkezte. Úgy érzem itt töltöm a délelőttöm. Viszont nem bánom, a legjobb barátom, és rég láttam.

-Az egész itt kezdődött-kezte el-, itt élt a család egészen 7 éves koromig. Ezután anyáék valami miatt elváltak. Az okát sosem mondták. Mivel én itt születtem és itt éltem az eddigi életem majdnem felét, így megtanultam a nyelvet is, nyílván. Minden évben 1 hónapot töltünk itt apánál, ezalatt az idő alatt mindig pont annyit használom, hogy nem felejtem el. Pont ezért nem szeretem ezeket a koreai dolgokat annyira, mert az első 7 évemre emlékeztet. Az óvodában rengeteget bántottak amiatt, mert nem vagyok koreai és még csak nem is hasonlítok egy ázsiaira sem.

-És Alex? Ő is tud koreaiul? És mikor akartad elmondani, hogy tudsz te is?-ez volt az első dolog ami eszembe jutott.

-Ő 2 éves volt mikor Magyarországra költöztünk. Viszont, miután bekerült ebbe a "kpop-os" zenevilágba elkezdte keményebben tanulni. Előtte én, meg apa beszéltünk általában helyette. A nyelvet meg, hogy tudom, nem akartam elmondani, mert így legalább, mikor magyarul szóltál hozzám, nem értették. Ne haragudj-hajtotta le a fejét.

-Nem értették? Mármint kik?

-A barátaid.

-A fiúk?-hát persze, hogy nem jutott eszembe-Dehát téged is ugyanúgy szeretlek.

-De idegesítettek, sőt most is. Tegnap találkoztunk egy csomó idő után, erre ma már elakarnak vinni valahova. Ráadásul ketten.

-Jaj, nem-nevettem fel-, dalt kell írnunk két héten belül, azért jöttek át. Bár egyébként elég gyakori, hogy rám akarják törni az ajtót, de eddig még nem fordult elő, hogy sikerül volna nekik-nevettem.

-Egyébként kik ők? Hogy hozott össze az élet 7 pasassal?

-Ó, hát ez elég hosszú történet..-kezdtem bele.

Rövid időn belül már másodszor kell elmesélnem a megismerkedésemet a fiúkkal. De mondhatom azt, hogy unalmas? Egyátalán nem! Sőt, minden egyes alkalommal mintha újra élném azt az időt amit velük töltöttem.

Bence figyelmesen hallgatott, sokszor  viszont  meglepett a reakcióival. Néha felkiáltott, néha elnevette magát, néha pedig csak fogta a fejét.

Elmondtam, hogy BamBammel milyen a kapcsolatom, viszont a Markkal való kapcsolatról csak annyit mondtam, hogy eleinte nem kedveltük egymást, most viszont már minden oké.

Természetesen, úgy gondoltam, hogy nem traktálom az olyan unalmas és lényegtelen dolgokkal, mint a csókok vagy esetleg a szobában ragadáskor történt dolgok.

Ezeknek semmi jelentősége.

-Hű, szóval azt mondod ezek valami hiper-szuper hírességek?-ámult Bence.

-Valahogy úgy-rántottam egyet a vállamon-Te is hiper-szuper híresség vagy, nem értem miért reagálsz így.

-De őket ismeri a világ-mutatott egy kört a kezeivel, mintha a földgömböt rajzolna a levegőbe.-Egyébként pedig szerintem te már most elfelejtetted milyen háttered van.

-Nem felejtettem el. Sosem fogom. De itt ebben a helyzetben, jól érzem magam. Nem mondom azt, hogy nem hiányzik egy kicsit, de most így jó. Kicsit távol a nyüzsgéstől, nyugodt életem van. Semmi interjú, semmi egyéb program. Csak élvezem, hogy én osztom be az időmet. Eleinte nem akartam idejönni, de most már nem hiszem, hogy vissza mennék.-itt kitágult egy kicsit a szeme, majd hátra dőlt a fotelban egy sóhaj kíséretében- Szeretném minnél jobban kihasználni, hogy új helyen új dolgokat próbálhatok ki. És végre találtam egy olyan helyet, ahol nem azért barátkoznak velem mert híres vagyok, hanem mert tényleg kedvelnek. Ezzel persze eszem ágában sincs azt mondani, hogy te csak azért vagy a barátom, mert híres vagyok, nyílván nem. Csak itt egyátalán nem ismer senki, és csak azért barátkozik velem mert kedveli a személyiségem, kedvel engem.

Nem szólt semmit, csak felállt. Először azt hittem elmegy és itt hagy, de végül csak odajött hozzám, és átölelt.

-Szóval azt mondod, nem jönnél vissza?-kérdezte.

-Nem tudom. Most, hogy végre itt is vannak számomra fontos emberek, egy darabig biztos nem. Persze, lehet, hogy egyszer visszamegyek, de arról fogalmam sincs, hogy folytatnám-e az éneklést.

❌❌❌❌❌❌❌
Helloo!❤
Itt az újabb rész, hogy tetszik?
Most is, mint mindig, várom a véleményeket.❤
Most illetve holnap fogom átjavítgatni a részeket, szóval, ha esetleg kaptok értesítéseket erről, akkor ne ijedjetek meg, csak a helyesírást javítom, illetve tagolom a szöveget, hogy átlátható legyen.

Illetve: #GetWellSoonYoungJae 💚🐦

2017. április 22.
Puszi, Virág❤