Az árvaházban töltött idő alatt megtanultam kezelni a helyzetemet. Az előéletemet. A szüleimmel nem tudom mi történt, de 1 éves koromban bedugtak ide. Azóta nem hallottam róluk. Egyszer sem látogattak meg. Egyszer sem 16 év alatt.
Most viszont végr...
Dave megint a szokásos bandájával hülyült a suli bejáratától nem messze. Végignéztem a társaságon. Így, kívülről nem gondolnám, hogy tényleg olyanok a haverjai, ahogy elmesélte. Úgy néznek ki, mint akiknek igazán jó a kapcsolatuk és számíthatnak egymásra a bajban. Egymást szívatták és nevettek. Látszólag tényleg jól elvoltak, de mégis, ha egy picit jobban megfigyeljük, észrevehető az az icipici feszültség közöttük. A félig hamis mosolyok az arcokon.
Dave hirtelen rám pillantott és elmosolyodott. Valamit mondott a haverjainak és hirtelen elindult az irányomba.
Azonban a bámulásomat egy aprócska dudaszó szakította meg. Ahogy oldalról láttam Dave is megtorpant és a hang irányába kapta a fejét. Ahogy én is.
Logan vigyorogva intett, hogy száljak be. Az arcát elég jól takarta a fekete napszemüveg, de még így is tudtam, hogy ő az. Meg hát persze legalább 20 perce rá várok.
Felpattantam a lépcsőről, a szinte ugyanolyan napszemüvegemet felkaptam és a táskát is magamhoz vettem és elindultam a kocsihoz. De egy erős szorítás a csuklómon megakadályozott ebben. A hirtelen jött fájdalomtól felszisszentem, és gondolom David és észrevette, hogy a kelleténél túlságosan is erősen szorította meg, mert azonnal lazult a fogása. De nem engedett el.
- Dave, engedj! – néztem rá szúrósan, bár a szemüvegtől nem láthatta.
- Kathy, komolyan be akarsz szállni annak a srácnak a kocsijába?
- Mi van? Mégis mi bajod van Dave? Miért ne szállnék be?
- Figyelj, kérlek csak ne barátkozz vele! Nem olyan, mint amilyennek hiszed!
- Dave! Ne beszélj már rébuszokban! Nem is ismered Logan-t, honnan tudnád milyen. Vagy ismered?
- Nem. – sóhajtott és elengedte a kezem. Nem nézett rám, úgy folytatta – Csak nincs jó érzésem vele kapcsolatban. Kérlek, ne menj el vele.
- Miért, akkor talán menjek veled az egész iskola láttára? Mert csak egy szavadba kerül. – nem válaszolt csak lehajtotta a fejét. – Gondoltam. Majd ha fel mersz vállalni, szólj!
Elbattyogtam a kocsiig és egy elegáns mozdulattal beültem. Köszöntem Logannek és dühösen bámultam ki az ablakon. Tulajdonképpen nem hinném, hogy az iménti incidensünk nagy port kavarna. Valószínűleg az iskola előtt álló tinédzserek csak reménykedtem, hogy Dave újra megaláz, és biztos nem gondoltak másra. Esetleg, hogy ez egy teljesen másfajta beszélgetés volt. Amíg nem smárolok Dave-vel a folyosón – vagy esetleg durvább – nem gondolnám, hogy a többiek többet gondolnának. Ezért sem értem Dave miért nem mer felvállalni. Ha beszélünk max azt hinnék, hogy megfenyegetett vagy valami hasonló badarság, amit ők szívesen néznének és hallgatnának végig.
- Valami baj van? Feszültnek tűnsz. – tette a combomra a kezét Logan, ami irtó furcsa volt, de a düh és a csalódottság most erősebb volt, minthogy ezzel foglalkozzak.
- Nincs. – fújtam ki a levegőt – Pontosabban nincs semmi említésre méltó.
Próbáltam lenyugodni, de ez jelen pillanatban valahogy elképzelhetetlen volt. Logan gyorsított én pedig hangosabbra vettem a zenét. Fogalmam sincs milyen zene ment benne, de a hangulatomnak tökéletesen megfelelt. Csak bámultam ki az ablakon és próbáltam mindent kizárni. Egyre gyorsabban mentünk, és a gondolataim egyre gyorsabban fogytak el. Aztán a kocsi megállt. És bumm, ott voltam újra az összes problémámmal.
Egy ismerős épület előtt álltam.
- Amikor dühös vagy szomorú vagyok ide szoktam jönni. Gondoltam ez most lehet segítene neked is. Gyere! – ezzel előre ment és már nyitotta is ki a ház ajtaját. Ismét elém tárult a vásznak és ecsetek sokasága. Igen, ez kell nekem.
Bár nem vagyok egy hű, de nagy művészlélek, talán ezzel ki tudok kapcsolni. Vagy kifesthetem magamból az érzelmeimet. Talán valami jó is kisülhet belőle.
A sarokba, a teraszajtó mellé telepedtem le és Logan segítségével nekiláttam alkotni. Közben észre sem vettem, hogy a fiú lőtt rólam pár képet. Nos, velem ellentétben Logannek ezekhez a dolgokhoz nagyon nagy tehetsége van. Nem csak csodásan tud festeni, rajzolni, hanem nagyon jó szeme van a fotózáshoz is. Elvileg később majd szeretne egy galériát nyitni, ahol kiállíthatná a műveit csak hát ahhoz pénz is kéne.
A délután végére tényleg feloldódtam, és önfeledten beszélgettem, nevetgéltem Logannel. Az Ő társaságában annyival másabb vagyok. Egy sokkal vidámabb, életre való lány. Akire, ha ránézel neked is kedved támad nevetni. De nem rajta, hanem vele. Vagy aki feldobja a te napodat is. Legalábbis ilyennek éreztem magam, és ez felbecsülhetetlen volt.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
°°°°°°°°°°
Kérlek jelezd valamilyen formátumban a véleményedet (kommenteket nagyon szívesen olvasgatok 💕😃)❤❤
