Csak egy koncert volt... (Befejezett)

35. rész

Sziasztok! Bocsi a késésért! Nagyjából leelőztem magam, de még a szünetben folytatom és utána már kapjátok hetente az új részeket! ;)

BOLDOG KARÁCSONYT (előre is)!

>Sára szemszöge<

- Nagyon vigyázz magadra – ölel meg anyu

- Rendben – mondom, majd megfogom Michael kezét, és elindulunk a kapu felé

- Nem félsz a repüléstől? – kérdezi Michael

- Egy kicsit sem – mondom, majd elé állok, mélyen a szemébe nézek, és folytatom – ne aggódj folyamatosan – mosolyodok el

- Oké – mondja, majd lehajol és szenvedélyesen megcsókol

Miután már a repülőn ültünk, elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehet az, hogy MICHAEL CLIFFORD a barátom.

~VISSZAEMÉKEZÉS~

Az egész Ráchel szülinapi buliján kezdődött. Ott találkoztam először Michaellel. Aznap este hívtam fel, és vesztettem el minden szeretetemet iránta. Egy éjszaka erejéig. :)

Másnap, 6-kor keltem. Elmentem a fürdőbe, elvégeztem az ottani dolgaimat, fölöltöztem, és bekapcsoltam a telefonom. Az az sms amit előző este legutoljára olvastam, az utolsó volt. Az után még nem fogadott hívásom sem volt tőle. Egyből megijedtem. Hátha betartotta az sms tartalmát. Így gyorsan fölhívtam. Kicsöngött... majd fölvette:

- Igen? – kérdezi szomorú hangnemben

- Szia Michael!

- Szia... miért hívtál?

- Megijedtem. Hátha betartottad az sms-ed tartalmát.

- Jaaa... nem. Csak leittam magam, és most sajog a fejem. De örülök, hogy, még így is, hogy megbántottalak, aggódsz értem.

- Hááát... nem örülnék neki, ha a kedvenc énekesem öngyilkos lenne. Főleg nem miattam – mondom mosolyogva

- Haragszol még rám? – kérdezi egy rövid csönd után

- Rád nem lehet haragudni – mondom nevetve

- Akkor jó. – mondja majd megpróbálkozik a lehetetlennel – és... hiszel nekem?

- Hááát... ha tényleg komolyan gondolod, akkor ig...

- A legeslegkomolyabban – vág bele a szavamba – akkor eljössz velünk? – kérdezi egy újabb rövid csönd után

- Nagyon szívesen – mondom mosolyogva – De nekem suli van – nyafogok

- Az megoldható – mondja – utoljára kérdezem. Jössz? –kérdezi

- IGEN! – mondom teljesen magabiztosan

- Akkor, ha elmondod nekem az anyukád és az iskolád telefonszámát, akkor megpróbálom megoldani

- Oké... anyukámé: +36702848586, a sulié pedig: 0622452036

- Köszi. Próbálkozom. Szia

- Drukkolok. Szia! – köszönök el, majd kinyomom, és boldogan eldőlök az ágyon

„Nem szabad addig lemennem, amíg anya nem beszélt Michaellel" – gondolkozok

- Kicsim! Gyere reggelizni, mert elkésel – szól anyukám

- Megyek – szólok vissza

Kimentem reggelizni. Anya addig, amíg ettem, nem mondott semmit. Majd miután elmostam a cuccaimat, megszólalt.

- El szeretnél menni Michaelékkel? – vág bele a közepébe

- Igen – mondom tétovázás nélkül

- Rendben – mondja, majd egy kicsit félre megy telefonálni – Az igazgatóasszony ott van? Köszönöm. Jó reggelt igazgatóasszony, ki szeretném venni Sárát a suliból pár hétre. Lehetséges? Köszönöm. Viszont hallásra – köszön el, majd kinyomja a hívást, és tárcsáz egy másik számot – Szia, fél óra múlva. Oké? Rendben. Szia – nyomja ki ezt a hívást is – Gyere, pakoljunk össze – szól nekem

- Tényleg? – kérdezem lesokkolva

- Igen

- Köszi, köszi, köszi – ugrok a nyakába

Az a fél óra pont elég volt összepakolni. Ennek az időnek az eltelte után, csöngettek, én meg rohantam ajtót nyitni.

- Sziasztok! – köszönök boldogan, majd Michael nyakába ugrok

- Szia – köszönnek vissza – mehetünk? – kérdezi Michael

- Igen – mondja anyukám a bőröndömet a kezébe fogva

- Maga is jön velünk? – kérdezi meg Michael kedvesen anyukámat

- Ha nem magázol, akkor igen – válaszol mosolyogva anyu – Tamara vagyok – fog kezet a fiúkkal, majd elindulunk a kocsi fele. Amibe beülünk, és elindulunk a reptér fele.

~VISSZAEMÉKEZÉS VÉGE~

HA TETSZETT KOMIZZ ÉS CSILLAGOZZ!