Ez a történet egy 17 éves lányról szól, akit Ráchelnek hívnak. És CSAK EGY KONCERT VOLT, ahol megtalálta élete szerelmét.
Ha szereted az izgalmas, vicces, romantikus történeteket, akkor mindenképpen olvasd el ezt a "könyvet". Főleg ha Directioner va...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Mivel megtudtuk, hogy Niall kórházban van (még nem tudni miért), besiettünk hozzá. Én egész végig az ujjaimat tördeltem. Aztán amikor (végre) beértünk, gyorsan elkértem a kórterem számát és már siettem is a lifthez, mert a 3. emelten volt. A fiúk a liftben értek utol.
- Ráchel, nyugi – próbált nyugtatni Liam
- Jó, jó – mondom – csak ez a lift túl lassú – mentegetőzöm
- Tökéletesen megy a lift, csak te vagy ideges – mondja Harry
Aztán fölértünk végre valahára a 3. emeletre. Olyan gyorsan rohantam a kórterem felé, hogy ha Harry nem kapja el a akarom, akkor berontok.
- Hé, hé, hé. Minket nem vársz meg? –kérdezi mosolyogva
- Túl lassúak vagytok – mondom és benyitok a terembe. Niall az ágyon ült és valahová indulni akart.
- Szia hercegnő! – mondja, majd magához rántva ráérősen, szenvedélyesen megcsókol.
- Szia – mondom, miután eleresztjük egymást
- Szia haver! – lépnek be a fiúk. Gondolom eddig bírtak várni
- Sziasztok – köszön nekik Niall
- Hogy kerültél ide? – kérdezi Harry
- Na, ezt én is tudni szeretném – mondom komolyra fordítva a szót
- Hááát... az egy nagyon hosszú történet... - kezdi – és, nem biztos, hogy innen mindenki hallani szeretné.
- Ki az, aki szerinted nem szeretné hallani? – kérdezi Zayn
- Nem akarom megsérteni, de biztos így is megfog, de azt szeretném mondani, hogy ezt inkább veletek – mutat a fiúkra – szeretném megbeszélni – mondja, nekem meg elkerekedik a szemem.
- Ezt Horan nyelven úgy kell érteni, hogy húzzak el innen?
- Szívem, – kezdi. Bármilyen más pillanatban elolvadtam volna ettől a szótól, de nem most. – ezt lehet, hogy ők jobban megértenék.
- Igen? – kérdezzük öten egyszerre
- Igen – néz ránk szomorúan. Nekem meg gombóc keletkezik a torkomban.
- Ugye... ugye nem szakítani akarsz? – kérdezem dadogva. A sírás kerülgetett
- Nem – mondja furcsa hangsúllyal – Figyelj – fogja meg a vállam – kérlek szépen menj ki a váróba. Szeretnék a fiúkkal beszélni. – mondja, majd megpuszilja a homlokomat.
- Oké – mondom és kimegyek.
>Niall szemszöge<
- Oké – mondja Ráchel és kimegy.
- Na, mi az amit Ráchel nem hallhat? – kérdezi Liam
- Hááát... az, hogy azért mentem el hajnalban, mert ne mertem neki elmondani amit érzek...
- Mér', mit érzel? – kérdezte Harry
- Épp ez az. Hogy nem tudom. Elmentem, mert egy kis magányra van szükségem. Eljöttünk ide, mert szeretem, de nem tudom miért, de ez nekem kevés.
- Mi kevés? Hogy a világ legszebb lánya veled jár? Akkor bocs ezt megmondjuk neki és majd én leszek a barátja. – mondja Harry felháborodva
- Nem, nem vele van baj. Ő ugyanolyan, mint volt. Velem van a baj.
- Te – kezdi Louis – megismertél egy másik lányt, ugye? – kérdezi, én meg a számba harapok
- Igen – sziszegem
- És Ő, miben más, vagy jobb, mint Ráchel? – kérdezi Harry
- Nem tudom – mondom szomorúan – mint már mondtam időre van szükségem, hogy rendet tegyek magamban.
- Ööö... oké. És ezt hogyan mondjuk el Ráchelnek? – kérdezi Zayn
- Találjuk ki – mondom
- Miért? Ezt még nem találtad ki? – kérdezi Liam
- Még nem.
- Úristen! – sóhajt Harry
- Hááát... mi lenne, ha ezt úgy mondanád el, ahogy nekünk. – mondja Louis
- Mármint? – kérdezek vissza
- Mármint... azért mentél el hajnalban, mert egy kis időre van szükséged. Valamit hiányolsz, de nem tudod még, hogy mit, és persze nem benne van a hiba.
- Aha... - mondom, mert csak ennyit tudtam mondani
- Akkor mi kimegyünk te meg beszélsz vele. Oké? – kérdezi Liam
- Hááát... oké – egyezek bele
- Ráchel! Gyere be! – szól neki Harry
>Ráchel szemszöge<
- Ráchel! Gyere be! – lép ki Harry és behív. Ahogy bementem, mindenkinek szomorú volt a hangulata
- Mi a baj? – kérdezem
- Mindjárt megtudod – mondja Harry és kimegy a fiúkkal együtt. Csak Niall maradt a teremben meg én.
- Mi a baj? – megyek oda hozzá
- Gyere, ülj le – ültet az ölébe – beszélni szeretnék veled
- Miről? – kérdezem
- Rólam, rólunk. – válaszol
- Oké
- Szóval... azért mentem el hajnalban, mert egy kis időre van szükségem, gondolkodni. Valamit hiányolok, de nem tudom mit, de... nem benned van a hiba ezért, hanem inkább bennem.
- Értem, ééés... ezért mentél el?
- Igen. Nem tudom, mit érzek, ezért elmentem, hogy gondolkozzak.
- Nem tudod, mit érzel? Miért mit érzel?
- Hát épp ez az, amit nem tudok.
- Értem. És ez az „elmegyek, mert nem tudom, mit érzek" döntés végleges? Mármint szerintem ezért nem muszáj elmenned.
- De Ráchel, ahh... megismertem egy lányt... – kezdi
- És? – szólok közbe
- És nem tudom, hogy őt vagy téged szeretlek – mondja ki, és nálam itt volt elég.
- ÉS EZT MIÉRT NEM TUDOD A SZEMEMBE MONDANI??? – kiabálom
- Mert féltem
- MI... - kezdem kiabálva, de látom rajta, hogy nem bírja, hogy kiabálok – Miért? – mondom rendes hangsúllyal
- Féltem, hogy hogyan fogsz reagálni.
- Szívem! Ne menj el, azért mert nem vagy biztos a dolgaidban. Azt nem bírnám ki, ha nem lennél ott velem. Amikor kell, meg úgy általában.
- Oké – mondja, én meg odahajolok hozzá és megcsókolom. Abban a csókban benne volt minden, amit akkor éreztünk. A félelem, a bizonytalanság. De én azt is éreztem, hogy szeret. És nem azért mert úúú de biztos vagyok benne, hanem mert látom rajta, hogy szeret. Csak még nem érzi. De tudom. :) Sokáig elhúzódott a csókunk.
