H E R C E G N Ő

| 13 . F E J E Z E T |

Reggel ugyanúgy keltem, mint eddig. Álmosan, és rettegve a mai naptól.

A fürdőbe mentem, megmosakodtam, rendbe hoztam a külsőm, majd felkaptam egy farmert - mivel ma már hűvösebb volt -, egy szorosan a testemhez simuló atlétát és rá a tegnapi bő pulcsit.

A sebeim már gyógyulóban vannak, szerencsére a tegnap nem ártott neki túl sokat.

Leszaladtam a konyhába. Most tényleg hálát adtam az istennek, hogy a szüleim ilyenkor már nincsenek itthon.

- Jó reggelt Martha! - erőltettem egy mosolyt az arcomra, miközben köszöntem.

- Jó reggelt Kisasszony!

Az asztalon már ki volt készítve mindenféle finomság, én mégis csak felkaptam egy kiflit és hozzá felvágottat.

- Martha, ma nem tudok itt reggelizni, mert késésben vagyok - igazából még bőven volt időm - de nyugi! Ezt útközben megeszem! - mosolyodtam el. Ő csak bólintott, majd elviharzottam.

Felszaladtam a táskámért, belepakoltam a ma szükséges tankönyveket és már a házon kívül voltam.

Tegnap megbeszéltem Bernard-tal, hogy mostantól egyedül szeretnék járni az iskolába és, hogy nem is kell értem jönnie. Már csak Sarah-ékkal kell letudnom, de úgy érzem, hogy az sokkal nehezebb lesz. Gondolom meg fogják kérdezni, hogy miért, de az igazságot akkor sem szeretném elmondani, viszont nem tudok valami jól hazudni. Mindegy, ezen fölösleges még aggódnom.

Az iskola gyalog nagyjából 40 percre van. Tegnap megfejtettem, hogy hogyan tudok zenéket letölteni a telefonomra, így ma már tudtam zenével sétálni. Sokkal jobb így, hamarabb el megy az idő.

Halkan dúdolgattam az éppen lejátszott zenét, közben újabb nyomasztó és értelmetlen gondolatok kúsztak az eszembe.
Csak pár napja vagyok még itt, viszont egy furcsa dolog feltűnt ebben a családban. Nem tudom mi ez, de azt érzem , hogy valamit rejtegetnek.
Talán csak az új környezet miatt, mert még sosem tapasztaltam ilyesmit, de az alkalmazottak viselkedése annyira természetellenes. Mindenki próbálja eljátszani a kedves és odaadó segítőt, de néha rettenetesen kényszeressé válnak a cselekedeteik.
A hosszantartó, arcukra fagyó mosoly, ami már-már grimaszba fordul át.
Vagy az apró sutyorgások, amiket a konyhából hallok. Viszont ahogy előttem terem valaki, csak vigyorog és kedveskedik. Mintha semmi sem történt volna.
Bernard is sokszor összeráncolt homlokkal fürkész a visszapillantóból. Az elején erről azt gondoltam, hogy csak az újdonság miatt van. Kíváncsi rám. De most már egyre furcsább. Ha észreveszi , hogy megláttam, akkor gyorsan az útra szenteli a tekintetét. Majd újabb sunyi pillantásokat vet.
Ó, és persze mindenki túlzóan kedves. Lesik minden óhajomat, teljesítik minden kívánságomat. Mintha nem létezne holnap.

Habár, mindig is szerettem az összeesküvés elméleteket. Valószínűleg ez is csak egy a sok közül.

De néhány dolog akkor is rémisztő.

Mint például az utca végében feltűnő hatalmas iskolaépület.
Nagyot sóhajtottam és félve mentem be az épületbe.

Próbáltam tömegben maradni, de nem mintha így nagyobb biztonságban lennék. Első nap is szinte az egész iskola rám támadt, úgyhogy nem hinném, hogy ez az elvegyülés biztonságosabb.

A terembe érve fellélegeztem. Beültem az egyik hátsó padba és tovább hallgattam a zenét.

x x x

Az órák meglehetősen hamar elteltek. Néhány tanárral megbeszéltem, hogy miből kell még felzárkóznom, vagy hogy éppen miből kell írnom.

Már az utcán sétáltam, amikor megcsörrent a telefonom. Gyorsan előkotortam a táskámból. Üzenetem jött.

A feladó; ismeretlen szám. Kíváncsian, de egyben rettegve nyitottam meg az appot...