2.7x

1.5K 108 0
                                    

Lassan emelkedtek szempilláim. Vakító fényesség volt a szobában. Szemem lassan szokta meg a fényerőt.

Velem szemben egy igazán helyes talán nálam pár évvel idősebb pasi ült.  Pokerface fejjel ült és csak bámult.

Kezeim le voltak kötözve a székhez, lábaimmal együtt. Számon ragtapasz volt, így csak az orromon keresztül lélegezhettem.

Egy másik pasas jött be, aki jóval öregebb volt nálam, szájában szivarral. 

- Megfelel? -kérdezte a másiktól.

Nem szólalt meg csak bólintott egyet. Zakója zsebéből egy vaskos borítékot húzott elő, majd oda nyomta az ajtóban álló fazonnak. 

Felnyitotta és megszámolta a benne lévő pénzt. Bólintással jelezte, gondolom hogy a megfelelő összeg megvan. 

Akkor tudatosult bennem mit is csináltak amikor eloldoztak és az akkor már szék előtt álló férfihez vezettek.

- Gyere. -mondta mély, ellent nem tűrő hangon.

Megindult az ajtó felé, én pedig megmakacsolva magamat egy helyben megálltam. 

Megfordult, de nem szólalt meg. Egy ideig nézett majd mély szexi hangon kioktatott. Miket beszélek... hiszen ő most fizetett értem.

- Itt is maradhatsz, ahol sem ételt sem innivalót nem fogsz kapni. Megvernek és sorozatban megerőszakolnak. Nos? - nézett rám várakozóan zöld szemeivel.

Nem szólaltam meg, csak elindultam felé. Pimasz mosoly terült szét arcán. Tudta hogy vele fogok menni, nagyon is jól tudta...

Egy folyosóra vezetett, ahol neon csövek világítottak. Mindenhol ittas, vagy éppen drogos emberek lézengtek. 

Nálam sokkal fiatalabb lányok is voltak, akik nem tudják mi vár rájuk. Folyosó végén egy bár nyílt, ahol rengetegen voltak. 

Sok idős fazon, tele pénzel. És nekik táncoló lányok, akik szemében csal a dollár jel van.

Rendesen megbámultak amikor végig mentünk az asztalok mellett.. Leültetett az egyik bárszékre, és a fülemhez közel hajolva szavakat suttogott nekem.

- Maradj itt, mindjárt jövök! Ha meg mersz szökni, megtalállak! -mondta kimérten.

Amint eltűnt a láthatáromon, egyből kiutat kezdtem keresni. Mindenhol kétajtós öltönyös férfiak voltak. Sehol sem jutnék ki, max csak bajt okoznék magamnak. Okosan kell játszanom, ő is azt teszi.

Az egyik táncos lány foglalt helyet mellettem. Végig nézett rajtam mintha kettőnk közül én lennék a szajha.

- Honnan ismered Harry-t? -kérdezte hirtelen.

- Fogalmam sincsen milyen Harry-ről beszélsz. -mondtam rá sem nézve.

- Ne játszd meg magad kisanyám. Akivel jöttél. -mondta lesajnálóan.

Nem válaszoltam neki. Egy ideig szemezett velem, majd felállt és elsétált. Megkönnyebbülés áradt szét a testemben.

Pultos lány mosolyogva jött oda hozzám. 

- Ne haragudj Sophia miatt, csupán féltékeny. Évek óta próbálja meg becserkészni bármelyik lány is Harry-t, eddig senkinek sem sikerült. Soha egyetlen lányhoz sem ért hozzá itt. Pedig sokszor jár ide. Biztosan megbecsül és jó sorsod van mellette. -mondta elgondolkodva. 

Mielőtt válaszolni tudtam volna Harry tűnt fel a látókörömben, az ismeretlen lány pedig már ment is vissza a pultba.

Zöld szemű félisten fejével intett hogy induljak meg a kijárat felé. Eleget tettem kérésének vagy inkább parancsának és az ajtó felé vettem az irányt.

Az utca szele ütötte meg az arcom, hideg volt. Én pedig nem úgy voltam felöltözve mint aki fel van készülve a hidegre.

Egy piros sportkocsi mellett álltunk meg és nyitotta ki nekem az ajtót. A kocsiban jéghideg volt. Dideregni kezdtem, amit a mellettem ülő férfi is észrevett mert azonnal bekapcsolta a fűtést.

- Hová viszel? -kérdeztem félőn.

- Haza. -válaszolt mogorván.

- Kérlek engedj el. Kisfiam van, aki hazavár. -kérleltem elcsukló hangon. Könnyeim megeredtek.

Hatalmasat fékezett az autó majd hirtelen megállt.

- Menj. -utasított keményen.

Egy erdőben voltunk, sehol egy teremtett lélek. Nem szálltam ki, eszem ágában sem volt egy elhagyott helyen kiszállni.

Egy szó nélkül indította a kocsit, és folytattuk utunkat.

Sokáig néztem az elmosódó tájat, majd egy idő után álmos lettem.

Szemeim lecsukódtak én pedig mély álomba merültem. 

Nash sír a kiságyban, én pedig le vagyok láncolva. Nem tehetek érte semmit. Egy maszkos ember lép a kiságyhoz majd emeli ki onnan a fiamat. Könnyeim megerednek. Sírva kiáltok hogy hagyja békén. A maszkos csak vigyorog. Majd elhalad mellettem és elviszi életem értelmét.

Lihegve ébredek, hajam arcomra tapad az izzadságtól. Egy puha ágyban vagyok, az ágy végében pedig Harry néz rám vakító zöld szemeivel.

Egy pohár vizet és egy kis kapszulát nyújt felém.

- Vedd be és idd meg az összes vizet. -utasít.

Bólintok egyet majd kiveszem a kezéből a dolgokat és teszem amit mond.

Feláll az ágyról és egy hatalmas szekrény felé megy. Kivesz belőle egy inget és egy boxert.

- Fürödj le és vedd fel ezeket. -mondja, miközben oda dobja nekem a cuccokat.

Fürdő felé mutogat és pedig ismét egy bólintással jelzem hogy felfogtam.

Levetem koszos cuccaim és beteszem őket a szennyesbe. Megengedem a vizet és beállok a zuhany alá, a víz égeti a bőröm. Könnyeim ismét megerednek és csak a családomra tudok gondolni.

Vajon láthatom őket? Keresnek egyáltalán? Megfognak menteni?

Kérdések hada cikázik a fejemben. Választ viszont egyikre sem kapok.

Gyorsan lefürödtem és elviselhetőbbé tettem az arcom. Felvettem a kapott ruhákat, majd kilépek a fürdőből.

A szobában nincs senki, ezért lemegyek a lépcsőn, ahonnan a hangokat hallom.

Konyhában az asztalnál ül a férfi aki megvásárolt. Egy boxerben. Szemeim azonnal rátapadnak kidolgozott felsőtestére. Gyönyörű tetoválásaira.

Végig nézem mindegyik testrészét, ő viszont egyetlen pillantást sem szán rám.

Majd hirtelen megszólal.


Love me, because I love you(5SoS, S.M, J.B) BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now