Six

4.5K 229 3
                                    

Mivel nem volt fent sötétítő ezért kora reggel megvakultam a fénytől ami beáramlott az ablakomon. Pár percig még lustálkodtam az ágyamban, de rájöttem ma van az első napom a suliban. Oldalra fordultam hogy megnézhessem a telómon mennyi is az idő. 7:10-et muttatott. Előbb keltem mint amire állítottam az ébresztőt. Csak 9-re kell bemennem a suliba, és amúgy is innen 10 percre van kocsival. Kikászálódtam az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Vettem egy laza fürdőt, és már szálltam is kifele. Megtöröltem magam, felvettem a mai ruhám. Ami egy fehér lenge felső és egy fekete farmer volt. Elég meleg van, szóval kardigánt nem vettem fel. Kezemen így szabaddá vált a tetoválásom, ami a jobb alkaromon helyezkedett el. Mindig is akartam egyet, tavaly apa tudta nélkül meg is csináltattam.  Telefonomon benyomtam a saját dalom, sűrűn mentem apuval be a céghez, s mivel neki kiadó cége van, ezért sokszor felvettem a saját dalaimat. Szeretek zenével foglalkozni. De úgy igazán sosem engedte apám mert szerinte tanulás az első. Kifésültem a sörényem, hullámokban omlott vállamra. Feltettem egy kis sminket, és már kész is voltam. 8:20 volt az idő. Nagyszerű, egy gyors reggeli és kész is vagyok. Táskámat felkapva szaladtam lefelé a lépcsőn, be a konyhába. Stone már várt rám, raktam a táljába tápot, hogy ne halljon éhen. Összedobtam egy szenyót és már szaladtam is kifele a kocsimhoz. Bezártam az ajtót, a következő pillanatban meg már álltam is le a feljáróról. Miközben vezettem, párszor kipillantottam és csomó iskolába igyekező diákot és munkába menő felnőttet láttam. Benyomtam a rádiót, éppen az In Bloom ment Nirvánától. Feltekertem a hangerőt, így álltam be a suli parkolójába.Minden szem rászegeződött a kocsimra, de mivel az üvegek sötétítettek voltak így nem láttak be. A suli mellett padok voltak, nem messze a parkolótól. Úgy tűnik a fiúk és Emi itt a menő banda, körülöttük volt mindenki. 

                               -------------------------------------Luke szemszöge----------------------------------

Mindenki az új diákról beszél. Fogalmam sincs ki lehet az.  Jenn nem lehet, mivel ő csak látogatóba jött. Srácokkal elhülyültünk egy ideig. Becsöngetés előtt pár perccel megérkezett egy fekete Audi, fekete ablakokkal. Biztos az új diák. Valószínűleg egy elkényeztetett pöcs lehet.

- Srácok, szerintem megjött az új srác. -mondta ki először Mikey. Hogy honnan vettük hogy fiú? Ez az autó elég komoly, nem sok lány ért a kocsikhoz.

- Mondjuk legalább Nirvána bömböl belőle. - röhögtük el magunkat, mivel a társaság minden tagja szereti az együttest. Közben megjöttek a foci csapat tagjai és a kurvák is. Barátnőm is megérkezett, Arzaylea. Ő is egy ribanc volt a sok közül. Nem is szeretem. Az olyan lányokat meg főleg nem akik kipakolják mindenüket. Nem találtam még meg az "igazit". Sok várakozás után végre megláthattuk az autó tulajdonosát, és egyben az új diákot. Amikor megláttam az állam leesett.

                              -----------------------------------Jenny szemszöge--------------------------------------

Erőt vettem magamon, most már rengetegen vizslatták a kocsim. Felfedem magam. Kikapcsoltam az övem. Vans táskám kikaptam a hátsó ülésről, és lassan kiszálltam. Becsuktam az ajtót, bezártam a kocsim és már el is indultam a bejárati ajtó felé. Közben észrevettem a tegnapi társaságot, az álluk valahol a földön volt. Körülöttük rengetegen álltak. Luckey ölében egy lány ült. Nem volt szép, agyon festett feje kész borzalom. Végig néztem a társaság többi tagján Mickey éppen Emit karolta át, nem is tudtam hogy van valami közöttük. Két színes egyéniség összeillik. Tekintetem Shawnra terelődött, éppen egy lány szájában matatott. Ott és akkor összetört bennem valami. Csalódott voltam, de pontosan nem is tudom miért. Nem szerethetem, hiszen alig egy napja ismerem. Bevallom nagyon helyes volt. Ash és Cal mosolyogva figyeltek engem.  Brook vigyorogva indult meg felém. Kissé meglepett amikor mellém ért és karját átvetette fejem mögött. Vállamat fogva mentünk be a suliba.


                                               ---------------------Shawn szemszöge------------------

Amikor megláttam hogy Jenn száll ki a kocsiból, az állam a betont verdeste. Nem gondoltam volna hogy ide fog járni. Ebben a ruhában hihetetlenül szexi. Szerintem Sophia a barátnőm is észrevehette hogy nagyon bejött a látvány mert gyors mozdulattal már a számban matatott.. Elváltak ajkaink, Jennt figyeltem. Szemében csalódottságot véltem felfedezni. Úgy tűnik hosszú évnek nézünk elébe. Sophiához nem érzelmi dolgok kötnek, hanem inkább testi.. Majd meglátjuk milyen Jenn. Egy darabig néztem ahogy egyedül igyekszik a bejárat felé, következő pillanatban Brooks már ment is oda hozzá. Nem hiszem el. Brooks nem érdemli meg Jennt. Lépnem kell nekem is. Még a délután folyamán beszélek Sophival hogy közöttünk már nem lehet semmi több barátságnál.  Foci csapat tagjai is szájtátva csorgatták nyálukat a leendő barátnőm után. Nem engedem hogy bárki is megszerezze. Küzdeni fogok érte. 

- Baszki de dögös csaj. - szólalt meg Dave, a focicsapat kapitánya. Egy igazi seggfej, csak testi kapcsolatot létesít a lányokkal.


                                                  ---------------------Jenn szemszöge----------------

Az aulába beérve néztem a diákokat. Mindenki minket nézett.  Néhányan még össze is súgtak. 

- Megmutassam az igazgatóit? Szerintem oda kell menned. -nézett rám Brook.

- Igen, légyszíves. -remélem délutánra elfelejtik ezt a hatásos belépőt, és sikeresen beilleszkedek. Sétáltunk egy darabig, majd megálltunk. Gondolom megjöttünk. Elvette karját a vállamról és intett a fejével az ajtó felé.

- Köszi hogy elkísértél. - köszönöm meg neki segítségét.

 - Semmiség, na de megyek órára, remélem egy osztályba kerülünk. - kacsintva megfordult és otthagyott. 

- Remélem. -motyogtam alig hallhatóan, biztos nem hallotta, már rég eltűnt a diákok áradata között.Kopogtam.

- Tessék. -szóltak ki.

Benyitottam az ajtón, velem szemben egy hosszú asztal, tele papírokkal. Az asztal mögött egy kissé öreg nő ült. Biztosan ő az igazgató. 

- Áh, Jenny Houston? -emelte tekintetét rám.

- Igen Asszonyom! -remélem nem annyira szigorú.

- Elizabeth Still vagyok, az igazgató. Tessék itt az órarendje. -nyújtotta át a lapot. -A szekrényének a kódja a jobb felső sarkában van. Könyvei ott vannak a sarokban az asztalon. A 11.C osztályba került! Üdvözöljük iskolánkban! -hadarta el a dolgokat. 

- Köszönöm szépen! -elindultam a sarokba hogy felvegyem a kupacnyi könyvet. Gondosan elpakoltam őket a táskámba, ami így vagy 5kg-os lett. Csodás, hurcolhatom egész nap a nehéz táskát. 

- Derek! -kiabált be az egyik ajtón a nő. Következő pillanatban egy magas fiú lépte át a küszöböt. Fekete kócos haja és gyönyörű smaragd színű szemei voltak. Rám nézett és elmosolyodott.

- Elkísérnéd Jennyt a terméig? -fordult oda hozzá.

- Persze. -válaszolta, s elindult felém. Kezemből kivette a táskám és az órarendem. Kiléptünk az ajtón, a folyosók kihaltak voltak, sehol egy lélek, biztos becsöngettek. 

- Derek Still vagyok. -nézett rám mosolyogva. -az igazgató fia. -fintorodott el. Nevetnem kellett az arcán.

- Jenny Houston. - feleltem még mindig kuncogva. - az új lány. - 

Csendben sétáltunk tovább, addig amíg meg nem torpant a 16-os teremnél. 

- Itt vagyunk. Bemenjek veled? -mosolyogva vizslatta arcom.

- Kérlek. -jó lenne ha nem egyedül lépnék be. 

Kinyitotta az ajtót és beléptünk. Mindenki ránk nézett.


Love me, because I love you(5SoS, S.M, J.B) BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now