Eight

3.7K 208 6
                                    

Mielőtt ideért volna hozzám. Megfordultam és elindultam David Tanár úr felé hogy én is benevezhessek, a saját dalommal. Mosolyogva fogadott.

- Szerbusz Jenny! Csak nem te is megpróbálkoznál? -nézett vissza a papírra és már el is kezdte felírni a nevemet. Pedig még meg sem szólaltam.

- Jó napot! De, saját dalommal. -nyújtottam át a telefonom, amin rajta volt a dal. Sokak szerint szép, tiszta hangom van. Remélem nem fogok beégni. Itt a fél suli. Hangom apámtól örököltem, mindig is imádtam kiskoromban amikor énekelt nekem. Szeretem a hangját. Elmélkedésemből az igazgató hangja ébresztett fel.

- Jenny Houston. -mondta ki a nevem. Hiszen még csak most írták fel a nevem. Ránéztem az osztályfőnökömre aki a szemével annyit üzent hogy sok sikert. Nem izgultam, hiszen minek. Sokszor énekeltem már kisebb közösség előtt. 

Nagy sietős léptekkel indultam meg a színpad felé. Minden szem rám szegeződött. Álltam és vártam mikor kezdődik el a dallam. Tömegben kétségbeesetten kerestem a kis társaságom. Hamar észrevettem, hiszen mindenkit félre lökve rohamozták meg az emelkedő előtti részt. Kíváncsi tekintetükkel néztek. Vártam már a reakciójukat...Ránéztem Shawnra és így kezdtem el énekelni a saját firkantásom, ami vázlat szerű volt csak. ( Fent meghallgatható! )

  Looking at it now  

Mosolyogva néztem mélyen barna szemeibe. Hatalmas mosoly terült szét az ő arcán is. Ez a dal pont illett a jelenlegi helyzethez. Többiek is észrevehették a szemkontaktusunk, közöttünk cikáztak a tekinteteik. Egy pillantásra ránéztem Emire, aki sejtelmes mosolyt küldött felém, jelezve hogy mindenről tudni akar.

  It all seems so simple
We were lying on your couch
I remember  

Ennél a résznél lehervadt a mosoly az arcáról. Komoly tekintettel figyelt engem. Teljes figyelmüket rám szentelték. Elszakítottam tekintetem az övétől. Végigpásztáztam a tömeget. Mindenki mosolyogva ringatózott a ritmusra. Ez erőt adott. Teljesen tiszta hanggal kezdtem bele a következő sorokba, visszavezetve tekintetem Shawn szemébe.

  And I remember thinking...  

Sok mindenre gondoltam abban a pillanatban. A dal közben újra és újra lejátszódott előttem a kocsis incidens. Mi lett volna ha megcsókol...De ez mind csak gondolat marad. Sosem lennék neki elég jó.

 Are we out of the woods yet?

Are we out of the woods yet?

Are we out of the woods yet?

Are we out of the woods?

Are we in the clear yet?

Are we in the clear yet?

Are we in the clear yet?

In the clear yet?

Good

Vajon mit gondolhat rólam? Mit érezhet? Csak nekem bizsereg a testem amikor hozzám ér. Miért kelnek életre a lepkék a hasamban. Nem akarom hogy tetsszen. Hiszen sosem lennéd neki Jó. 

Looking at it now

Néztem.. hogy lehet ennyire tökéletes. 

Tovább énekeltem a sorokat. Közben végig gondolva hogyan fog alakulni mindez közöttünk.Dal végén már nehezen ejtettem ki az utolsó sorokat..Végig bámult, és én is őt. 

You were lookin' at me

You were lookin' at me,

I remember, oh, I remember

Fejeztem be, talán életem egyik legjobb dalát. Akik a tornateremben voltak, hangos ovációba törtek ki. 

Levakarhatatlan mosoly terült el az arcomon. 

                                   ----------------------Shawn szemszöge----------------------

*dal előtt*

Meglepődtem amikor Jenn nevét hallottam. Nem is tudtam hogy tud énekelni. Mosolyogva figyeltem ahogy átszeli a tornatermet és már fel is lépked a lépcsőn hogy neki kezdjen a dalnak. Tekintete a tömegben vándorolt diákról-diákra. Miután megtalált, szorosan belefúrta az enyémbe. Csodás ez a lány. Ahogy egyre jobban megismerem, egyre jobban kedvelem. De nem kedvelhetem, hiszen nekem itt van Sophi. 

Miket beszélek itt.. hiszen rohadtul kedvelem Jenny-t. Ezt a dalt is nekem énekli, pontosan a mi helyzetünkkel egyenlő. Gyönyörű hangja van, de nem gyönyörűbb nála. El kell mennem Sophiához és szakítani vele. Nem fogom bolondítani. Rengeteg gondolat volt a fejemben. Végig csak Jennre tudtam koncentrálni. Ezt a fiúk is észrevehették.

- Mivan Shawniii csak nem bejön Jenn? -nézett rám Ash.

- Jajj Ash, ne hülyülj.. Nekem ott van Soph. Különben is nem hiszem hogy leállna egy ilyen fiúval mint amilyen én vagyok. -sosem lennék neki .

       

                                       -------------------------------Jenny szemszöge------------------------------

Boldogan hajoltam meg a kis közönségem előtt. Eszméletlenül boldog voltam hogy ennyire tetszett nekik a dalom. Sosem gondoltam volna hogy majd a saját sulimban fogom előadni bármelyik dalom is.Sietősen lépkedett felém az igazgató és az osztályfőnököm. Mindkettejük arcán hatalmas mosoly volt. 

- Jenny! Nem is tudtam hogy ilyen gyönyörű hangod van. -dícsért meg Mrs. Elizabeth.

Az osztályfőnököm helyeslően bólogatott.

- Szeretnénk ha fellépnél az iskola születésnapján! Számítunk rád. Mit szólsz hozzá, elvállalod? -néztek rám csillogó szemekkel. Persze hogy elvállalom, minden vágyam volt hogy közönség előtt mutassam meg énektudásom.

- Rendben, természetesen elvállalom. - viszonoztam mosolyuk. 

- Remek, akkor majd megbeszéljük a részleteket! -ezzel sarkon fordult és már itt is hagyott minket a tanárommal. 

- Büszke vagyok rád Jenny! Az osztályunkból hárman lépnek fel. -mondta ki büszkén a három számot. Gondolom Shawn és én. De ki a harmadik?

- Tanár úr! Szabad tudni ki az a három? -remélem megmondja.

- Shawn és Te. Egy bandában viszont Luke, Ashton, Calum és Michael. -nem is tudtam a bandáról.

- Oh, nem tudtam hogy van egy bandájuk. -jegyzem meg csendesen és kissé csalódottan. Ilyet nem tudni a saját bátyámról. Viszont azért jöttem hogy megismerjem. Ideje bevetnem magam.

- Tavaly alakultak meg, nagyon tehetségesek. -nézte a papírt a kezében, ahová felírta a nevemet. - Ne haragudj Jenny de mennem kell. -

- Rendben, viszlát. -most már én is mehetek haza.

- Viszlát Jenny. -elindultam kifele. A folyosón haladtam amikor valaki berántott a fiú öltözőbe.

Sötét volt bent, de bárhol felismertem volna ezeket a nagy kezeket.

Sajnálom, kicsit rövid rész lett. Következő viszont ennél hosszabb! :) 

Love me, because I love you(5SoS, S.M, J.B) BEFEJEZETTOnde as histórias ganham vida. Descobre agora