Twenty-four

2.4K 158 2
                                    

Reggel arra keltem hogy eszméletlenül kell pisilnem, tudjátok azt vártam hogy az legyen mint a filmekbe. Ölelkezve kelünk fel, majd ő nem enged el sehova.  Ehelyett pedig egyedül ébredtem és mellettem nem hogy ő nem volt, még a takarója sem. 

Jelen pillanatban az foglalkoztatott hogy elmenjek pisilni, szóval kikeltem az ágyból és elindultam a fürdő felé.  Miután elvégeztem a dolgomat majd megkeresem Just. Benyitottam viszont ott nem éppen az volt amire számítottam. Justin éppen végezte a dolgát. Konkrétan semmi nem volt rajta, azt se tudtam hogy takargassam a szemem. Tisztára zavarban vagyok, erre ő mit csinál? Röhög....röhög rajtam. 

- Jézusom, siess már vagy takard el magad. -égett az arcom, ez nem kifejezés.

- Jó, sietek. Viszont most már elveheted  a kezed. -mondta higgadtan.

Elvettem a kezem, de arra számítottam hogy ő majd felöltözve kimegy mellettem. Aha, szép álom. Még mindig pucéran állt előttem, én pedig már nem takartam a szememet. Viszont a szeménél lejjebb sem mertem nézni. Vigyorogva kiment mellettem, de mielőtt becsukta volna az ajtót rácsapott a fenekemre.

- Hééé. -szóltam rá.

Végre kiment szóval nyugodtan leülhetek wc-zni. Kiengedtem azt ami kellett. Visszamentem a szobába, ahol az előbbi pucér fiú már teljes harci díszben állt. 

- És én mégis mit vegyek fel? -néztem rá szemrehányóan.

Mert oké hogy nála kell laknom pár napig, jó annyira nem oké de nem fogok hisztizni. Ruhát azért hozhattak volna vagy bánom is én.

- Scooter elment vásárolni. Vett mindent ami kellhet. -mosolygott rám.

- És mégis honnan tudja mekkora méretet hordok? -hah, most kifogtam rajta.

- Amit akarok úgyis megtudok, szóval ne próbálkozz. -kacsintott rám és közben meglengetett előttem egy fekete csipkés fehérnemű együttest.

- Ezt vedd fel, meg ezt. - nyomott a kezembe egy fehér inget, ami igencsak átlátszott. - Csinálok reggelit! Majd gyere le. -adott puszit a számra és már ki is ment.

Hm, gondoltam idegesítem egy kicsit, szóval felvettem mindent, kivéve a melltartót. Kebleim kissé átlátszódtak. Lementem az emeletről és megkerestem Justint. A konyhában állt és éppen kevert ki valami tésztát.

- A szekrényben van müzli, egyél. -mutatott úgy a szekrényre hogy hátra se fordult.

Odacammogtam és kivettem egy gyümölcsös müzlit. Öntöttem a tálba amit az egyik szekrényben találtam. Justin még mindig nem fordult meg, szóval nem is láthatott eddig. Háta mögé settenkedtem hogy adjak neki müzlit, de ehelyett mi történt. Ő lepett meg méghozzá úgy hogy a kezében lévő langyos víz rajtam landolt.

- Baszki bocsi, nem láttam hogy itt vagy. -kért azonnal bocsánatot.

Én csak lesütött szemmel álltam, az egyik kezemben a tál a másikban a kanál amin egy kis adag müzli volt.
Kisem mertem nyitni a szememet. Éreztem hogy Jus bekapja a kanalat és megeszi a rajta lévő ételt.

- Nagyon szexi vagy. -kinyitottam a szemem és láttam ahogy beharapja az alsó ajkát, ugyan ezt tettem.

- Direkt csinálod ugye? -húzta végig egyik kezét melleimen, amik azonnal válaszoltak érintésére és kissé megkeményedtek.

Az ingem felső kettő gombja nem volt begombolva ezzel fokozta a helyzetet. Justin megszüntette a közöttünk elhelyezkedő távot és a nyakamat kezdte el csókolgatni. Hátra hajtottam kissé a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz. Nedves csókokkal hintette be minden részét néhol kicsit megszívva. Akkor még nem is sejtettem mit is csinált. Kezemet levezettem hasáról az ágyékára és végig húztam rajta egyik ujjammal. Halk nyögést hallatott az előttem álló fiú. Vad csókot lehelt ajkaimra majd egy utolsó puszit hintett a nyakamra és visszafordult a palacsintához, amit immár sütni kezdett.

Felmentem az emeletre hogy átvegyek egy másik felsőt mert vizesben mégsem lehetek. Visszavettem azt a pólót ami este volt rajtam, ám amikor megnéztem magamat a tükörben nem éppen kellemes meglepetés ért. A nyakamon egy bazi nagy lila folt volt, ahol megszívta. Azt hittem felrobbanok, hogy a picsába fogom ezt eltüntetni. Mérgesen trappoltam le a földszintre ahol a tettes várt, és gondolom leesett neki mitől vörösödik a fejem mert mindentudóan mosolygott. Adok én neki olyan mosolygást.

- Ezt mégis minek kellett? -mutattam a nyakamon éktelenkedő szívásnyomra.

- Ilyen szép lányra gondolom jó sok fiú rászáll, csak jelezni akartam nekik hogy foglalt vagy és ha rád akaszkodnak levágom a nemző szervüket. -mosolygott még mindig .

- Lehetetlen alak vagy. -ráztam a fejemet. - Justin nem is vagyunk együtt, nem vagyok a tulajdonod! -kiabáltam rá.

- Ami az enyém az az enyém, senki ne nyúljon hozzá. -kiabált most már ő is.

- Nem vagyok a tulajdonod amit kisajátíthatsz. -üvöltöttem rá.

Nem válaszolt csak lehajtotta a fejét, én pedig így ahogy voltam az ő pólójában hazamentem.

Itthon apa egy kicsit furán nézett rám hogy milyen póló van rajta, egy legyintéssel letudtam hogy most nem akarok róla beszélni.

Mint később kiderült feleslegesen voltam nála, mert még aznap lecsendesült a por,amit felkavart a parkos incidensünk. Simán hazajöhettem volna, ennek ellenére azt mondta nála kell lennem.

Napok teltek el a veszekedésünk óta,azóta nem is hallottam felőle. Lecseréltem a telefonom, és a telefonszámom is. Akiknek kellett elküldtem az új számom. Ha annyira keresni akart volna akkor simán megtudhatta volna a számom, hiszen ő mondta hogy amit akar azt meg is tudja.

Egyedül voltam az egész házban mert apának elkellet utazni külföldre. Most éppen a konyhában ülök és bambán nézek ki a fejemből. Nagyszerű programom  a csengő szakította meg. Gondolkodás nélkül kinyitottam az ajtót, viszont a látvány lesokkolt. Az ajtó túloldalán Emily állt. Nem szólt semmit csak a nyakamba ugrott. Könnyeim törtek maguknak, hiszen ő volt az egyetlen barátnőm. Hiába nevetett ki én akkor is ugyanannyira szeretem, és már rettentően hiányzott is. 

Elengedtük egymást nagy nehezen. Láttam hogy ő is sír, két elveszett lány akik egymásra találtak. 

Bent leültünk a kanapéra, ő is elmondott mindent, és kiderült hogy nem is rajtam nevettek. De ennek már úgyis mindegy. Rákérdezett a Justinos dolgokra, mert látta a cikket miszerint kavarok vele. Elmeséltem neki mindent, ő pedig hol kiakadt a fiúra, hol pedig elolvadt tőle.

Az este további részében filmet néztünk, szóltam Emnek hogy elmegyek tusolni gyorsan. Már éppen törölköztem amikor felkiabált az emeletre.

- Jenn gyere gyorsan! -sürgetett. 

Úgy ahogy voltam szaladtam lefelé a lépcsőn de a csúszós talpamnak köszönhetően eltaknyoltam, de hamar felálltam és futottam tovább. Mikor a nappaliba értem valamit nagyon mutogatott a tv felé. Oda néztem és megláttam azokat a csillogó barna szemeket, éppen élő adásban volt. Csendben néztük mindketten mit fog mondani.

- Mióta megy? -kérdeztem.

- Amikor szóltam akkor kezdődött. -mosolygott rám.

Az interjú elején a következő daláról faggatták, aztán jöttek a személyesebb kérdések, például a lány téma. Azt vártam hogy majd valami szőke ciklonról fog beszélni, ehelyett rendesen meglepődtem.



Love me, because I love you(5SoS, S.M, J.B) BEFEJEZETTWhere stories live. Discover now