Love me, because I love you(5SoS, S.M, J.B) BEFEJEZETT

2.6x

Apámnak megint a legújabb autójában ülünk és éppen a reptér felé tartunk. Rengetegen vannak, mindenki utazni szeretne.

Amikor észreveszik ki is vagyok, elkezdenek sikoltani. Rettentően félek hogy a fiamnak bármi baja is lesz ebből. 

Szerencsére épségben kijutottunk mindannyian. Nem arról van szó nem szeretem a rajongókat, de néha durvák tudnak lenni.

***

Sydney utcái ugyanolyanok, mint amikor itt hagytam. Éppen anyáék háza felé tartunk, és kezdek kissé aggódni. Rég óta nem láttam őt.

Apa leparkol az új autójával én pedig nagy levegőt véve kiszállok. Hátramegyek és kiveszem a fiamat is. Érdeklődve figyeli az eseményeket, és máris leszeretne menni játszani.

Nagy léptekkel az ajtóhoz sétálunk, amit már annyiszor láttam. Mégis mióta az életem 180 fokos fordulatot vett nem sűrűn voltam erre. 

Hármat kopog apa, mire egy mosolygós lány nyit ajtót.

- Sziasztok! -néz ránk nagy szemeivel.

- Szia. -köszöntünk vissza egyszerre.

- Gyertek be, Liz már nagyon vár titeket. -mosolyog ismét.

Lassan vettem az irányt a nappali felé, ahol mindenki ült. Az összes szem ránk szegeződött. Voltak ismerős tekintetek, rég nem látott barátok. Anya felpattant és úgy futott hozzánk, amennyire csak tudott átölelt. 

Sírtam, de az örömtől. Egy percig sem bánom hogy eljöttünk.

***

A nap további részében felelevenítettük a rég elásott dolgokat. Anya kitalálta mi lenne ha folytatnám énekkarrierem, mondjuk nem lenne rossz ötlet. Lassan Nash már úgyis óvódás szóval sima ügy lehetne.

Holnap el is megyek egy helyi nagy fejeshez.

Anya elvállalta a fiam fürdetését szóval kicsit pihenhetek. A tévében semmi normális adó sincsen, mindenhol az megy hogy Jus hol és milyen prostikat szedett össze. Ez megy neki..a családdal történő dolgok pedig nem. 

Nagy szemekkel bámulom a képernyőt ahol éppen azt mutatják kivel sétál az utcán Justin. Shawn huppan le mellém a kanapéra és kapcsolja ki egyetlen mozdulattal azt a szerkezetet ami infót küld a gyermekem apjáról.

- Össze kellene szedned magadat! -tanácsolja. 

- Teljesen össze vagyok szedve. -kérem ki magamnak.

- Jen... Justin fiatal ahogy te is, neked sem kellene bebábozódnod a falak közé. Élj egy picit szabadon, ne stresszelj ennyit! -mondta felém fordulva.

- Nem értem miért nem érti meg senki hogy nem egy tini vagyok aki minden másnap bulizni jár, iszik és had ne soroljam mit csinál még. Shawn, nekem gyermekem van. Feltudod fogni ez mekkora felelősség? Amikor nem magad előnyeit nézed hanem a gyermekedét?! -mondtam kiabálva. 

Shawn hevesen bólogatott, hogy érti miről beszélek.

- Nem azt mondom legyél felelőtlen anya! Csupán annyit hogy ne legyél ennyire monoton. Már nem is tudom hol az a Jenny akinek bármikor mosolyt csaltam az arcára, talán már nincs is. -mondta sajnálkozóan, majd megfordult és felment a szobájába.

Bementem a konyhába, ahol éppen anyukám tett-vett.

- Anya, Nash alszik már de felkelhet. Én pedig elszeretnék menni egy picit. Megtennéd hogy figyelsz rá? -néztem rá könyörgő tekintettel. 

Először meglepődött kérésemen, majd hevesen bólogatva mutatta hogy persze.

Fogtam a kabátom és a cipőm majd elindultam kifelé. 

Parkba mentem, ahol kiskoromban oly sokat voltam. Mindennél jobban ismertem ezt a helyet. Legeldugottabb kis padra huppantam le. 

Átgondoltam amit Shawn mondott, és teljesen igaza van. Mindenkivel összeveszem, mindenen felkapom a vizet és elég magamnak való vagyok mostanában. Ha így folytatom elfogok veszíteni mindenkit magam körül, amit viszont nagyon nem szeretnék.

Olyan éjfél táj lehetett amikor elindultam haza a sötét utcán.  Az egyik sikátorban suttyók lebzseltek, akik amint észrevettek elkezdtek követni.

Futásnak eredtem de megbotlottam a járdában. Mielőtt elestem volna meleg kart éreztem magam körül ami megakadályozta hogy a földre zuhanyjak.

Megakartam köszönni, de mielőtt bármit is kiejthettem volna a számhoz emelt kendő hatására elkábultam. Nem éreztem semmit. 

Másnap reggel, legalábbis ezt hiszem mert az időérzékemet valahol elhagytam az úton... 

Szörnyű fejfájással és hányingerrel keltem fel. Szemeimet ólom nehézségűnek érezte, így nagyon nem is nyitottam ki őket. Csupán hallgatóztam, de egy árva lélek sem volt körülöttem. 

Nem sokat ülhettem egyedül, mert lépteke hallottam egyre hangosabban, amit azt jelezte valaki felém közeledik. 

Menyasszony pózban emelt fel, és cipelt isten tudja hová. Szemeimet próbáltam kinyitni de egyszerűen nem ment, nem volt elég erőm. Szomjas és éhes voltam, de másra nem tudtam gondolni mint a családomra.

A fiam képe lebegett előttem, aki tegnap hazavárt. Ha magam miatt nem is de miatta ki kell tartanom.

 Nos Tubicáim! Tudom hogy régóta nem írtam és hogy ez is elég rövid rész lett, de kérlek nézzétek el nekem. Semmi mentségem nincsen miért hanyagoltam hetekig a történetem, csupán nem volt ihletem. De ma megjött!