Christmas&New year cuties. 🎄

🎀Felix🎀

Puha pulcsi

Az mondják az emberek, hogy a Karácsony a szeretet ünnepe. De mi van az olyanokkal, akik ezt soha nem tapasztalták meg? Akik se Karácsonykor, se máskor sem érezték, hogy milyen is valójában egy boldog családban felnőni és szeretve lenni...

Mi a helyzet az olyanokkal, mint én?

Mióta kikerültem a felnőtt életbe nem sok minden változott körülöttem. Bár kiszakadtam egy toxikus közegből, de még mindig nem tapasztaltam meg, hogy milyen érzés az őszinte, tiszta és önzetlen szeretet. Születésemtől kezdve fogalmam sem volt arról, hogy milyen érzés szeretve lenni, hiszen az inkubátor és a spermadonor (nem érdemlik meg, hogy szülőnek nevezzem őket) az alap szükségleteimet sem látták el teljesen... Cserébe megkeserítették az életemet és pokollá tették a minden napjaimat. Félelemben és rettegésben nőttem fel.

Néha már abban is kételkedtem, hogy vajon én képes vagyok-e szeretni, vagy csak azt gondolom? Tényleg az lenne a szeretet, amit én annak hiszek? Hogyan is tudhatnék és ismerhetnék valamit, amivel még soha életemben nem találkoztam...

De aztán egyszer csak megismertem Lee Felixet.

A szeplős fiú úgy toppant be az életemben, mint Mennyből az angyal. Ami igazából nem is állt távol a valóságtól, hiszen Lixie szépsége minden képzeletet felülmúlt. Néha szabályosan láttam a szárnyait és a glóriáját, bár időnként ördög szarvakat növesztett a kicsike, de én így szerettem őt. Eleinte csak mint egy barátot, de aztán szépen lassan elmerültem a szerelemnek nevezett mocsárban... Sosem éreztem még csak hasonlót sem eddigi létezésem során, így eleinte nem is tudtam eldönteni, hogy mi a csuda ez az ismeretlen emóció? De aztán rájöttem.

Ezt a tényt szépen, a legféltettebb titkomként őriztem meg és a legjobb barátnőmön kívül nem mondtam el másnak. Igyekeztem Felix közelében úgy viselkedni, ahogyan eddig is, ám a fiú valahogy megváltozott... Kezdtem attól félni, hogy talán sejtett valamit, de mivel erre semmilyen célzást nem tett, letudtam annyival a dolgot, hogy az ember személyisége időnként formálódik.

Egy kis kávézóban ismerkedtünk meg, idén tavasszal amikor Dél-Koreába költöztem. Meglepődtem, hogy külföldiként azonnal kaptam munkát és életemben először úgy éreztem végre sínen vagyok. Na, persze nem úgy mint a megboldogult József Attila. Volt egy picike albérletem, tudtam dolgozni, lettek barátaim és mindennek tetejébe a világ legcsodálatosabb fiúját is megismertem. Teljesen kizártam az életemből a családomnak nem csúfolható pereputtyot és a kis tesóimon kívül mindenkivel elvágtam a kontaktot.

Végre fellélegezhettem, teljesen szabad lettem...

A Karácsony közeledtével egyre gyakrabban jött fel köztünk a téma Felixel, hogy mit szeretnék majd csinálni, neki mik a tervei, de valahogy sosem tudtam konkrét választ adni a fiú kérdéseire. Hiszen ez volt az első Karácsonyom, amit nem olyan emberekkel kellett eltöltenem akiket gyűlöltem... Hogyan telnek az ünnepek egy olyan ember számára, akinek senkije nincs a legjobb barátján és a (viszonzatlan) szerelmén kívül? Úgy éreztem magam mint Tarzan, amikor először került emberek közé. Minden annyira új volt, ismeretlen és idegen. A szokásoktól kezdve egészen Felix viselkedésig... A kis szeplős egy igazi cuddle bug volt, amikor csak tehette szorosan magához ölelt, de valamiért még sem volt felhőtlen az örömöm.