-Nézd szívem! Itt jó lesz? - kiabált a létra tetejéről a párom miközben a girlandokat próbálta meg rögzíteni a függöny karnisra. -Hát nem tudom... Tavaly is ott voltak, máshová kéne tenni őket - töprengtem hangosan. -Még mit nem! Akkor oda a hagyományunk - kiáltott fel sértődötten. -Édesem... Az nem hagyomány amit egyszer csináltunk - csóváltam meg a fejem nevetve. -De az lesz mert tavaly is csináltuk - hadarja dacosan. - Idén is csináljuk és utána is minden évben csinálni fogjuk. -Még mindig a girlandokról beszélünk, ugye? - kérdeztem vigyorogva. -Hát mi másról? - nevet fel aranyosan miközben óvatosan lemászik a létrától. - Így ni. Tökéletes helyen vannak - pillant fel meghatottan a "mesterművére".
-Szerintem is - adom meg magam végül beletörődve a ténybe, hogy mostantól hagyomány lesz nálunk a girland a függöny karnison. - Mit szólnál hozzá ha bevetődnénk a Netflix elé? -Mi lenne ha sétálnánk egyet? Még ki kell nyomtatnom anyának a képet a piciről - simított végig a gömbölyödő pocakomon. -Menjünk - emeltem fel megadóan a kezeimet. - Mekkora méretben szeretné anyukád a képet? -A/3-as... Első unoka, nem aprózza el - kuncogott édesen Daniel. -Nem lesz nagyon ronda akkora méretben? Szegény babácskánk a nem szakértő szemeknek így is olyan mint egy nyers lasagne. -Olyan bolond vagy jagi - csókolt meg nevetve a párom. - Az a gyerek már most gyönyörű szép.
Egy cipőkanál segítségével magamra operáltam a bakancsomat, de a cipőfűzővel már meggyűlt a bajom. Daniel szó nélkül lehajolt elém és segített bekötni majd felegyenesedett és gondosan felöltöztetett. Rám a sapkát, a sálat és a fehér kabátomat aminek hála úgy néztem ki mint egy élő hóember. Kéz a kézben léptünk ki a szakadó hóesésbe és óvatos léptekkel a közeli printerbe mentünk. -Kutya hideg van - morogta a maszk alól a szerelmem mire egyetértően bólintani kezdtem. A levegőben mennyei illatok szálltak, mindenhol street food-os és forralt boros bódék voltak. -Úgy megkívántam a sonkás szendvicset - sóhajtottam vágyakozva. -Amint haza érünk csinálok neked - karolt át vigasztalóan Daniel.
Bár soha nem volt még terhes és a tudomány jelenlegi állása szerint nem is lesz, mégis tökéletesen beletudta élni magát a helyzetembe. Ha sírtam egy rágógumi reklámon ő velem sírt, ha megkívántam valamit ő kezét-lábát törve rohant beszerezni. Tökéletes társ volt és holt biztos voltam benne, hogy még tökéletesebb apa lesz belőle. Lemondta az összes fellépést ami közel volt a szülés dátumához, hogy csak velem és a picivel tudjon törődni... Elmondani nem tudom, hogy mennyire hálás voltam a sorsnak érte. Bár még csak két éve voltunk együtt és tudom, hogy gusztustalanul nyálasan hangzik, de úgy érzem megtaláltam életem szerelmét.
Kéz a kézben sétáltunk az utcán, nem törődve a kíváncsi tekintetekkel. Szerencsére nyakig be voltunk öltözve, így esélytelen volt, hogy bárki is felismerje Danielt. Hatalmas mancsai úgy szorították pici kezeimet mint egy élő bilincs, minden mozdulatában és cselekedetében benne volt az óvás és a féltés. Imádtam, hogy így vigyázott mindig rám, mellette nem volt olyan pillanat amikor nem éreztem volna magam biztonságban. -Gyorsan beszaladok, addig vegyél magadnak egy teát - suttogta a fülembe majd gyorsan bement az aprócska üzletbe. Totyogó léptekkel az egyik árushoz csoszogtam és Daniel kérésének eleget téve vettem egy jó nagy bögre forró italt.
Lassan kortyolgattam az italomat miközben a kedvesemre vártam, aki alig tíz percet töltött az üzletben. Vigyorogva lépett ki az ajtón és büszkén emelte fel az összegöngyölt képet. -Nagyon szép minőségben nyomtatták ki, anya boldog lesz - hadarta fülig érő szájjal. -Bájos ahogy túlzásokba tud esni - csóváltam meg a fejem. - Remélem az első közös képüket majd A/2-es méretben fogja kiplakátolni. -Valaki nagyon mogorva - bökdöste meg nevetve az arcomat majd a kezemet megragadva finoman húzni kezdett haza felé. - Na gyere, csinálok neked egy sonkás szendvicset. -Ez a mai nap legjobb ötlete - simítottam a hasamra mire a baba lelkes ficánkolásba kezdett. Úgy látszik nem csak engem villanyozott fel a kaja gondolata...
Hazaérve majdnem sikerült pofára esnem egy parafadugóban amit végül dühösen rúgtam odébb miközben hangosan szidtam a kis kedvencünket. -Hülye macska és az ő hülye játékai - morogtam az orrom alatt majd imbolygó léptekkel a konyhába mentem. -Óvatosan kicsim - kapta el hátulról a derekam Daniel. -Csak megszédültem, minden rendben - fordultam felé mosolyogva és egy hálás puszit nyomtam az ajkaira. - Tudod, hogy a terhesség óta időnként ingadozik a vérnyomásom. -Oké oké - felelte gépiesen és ebből már tudtam, hogy egy árva szavam sem ért el hozzá. - Ülj le szépen és áruld el milyen formában szeretnéd a szendvicsedet? -Melegszendvicsként - tapsikoltam lelkesen mint egy kis gyerek.
Daniel vidáman dudorászva neki állt az élet készítésnek mialatt én unottan böngésztem az interneten. Két nap volt már csak hátra a karácsonyig és olyan izgatottan vártam, mint még eddig sosem. Az állapotomra való tekintettel idén mindenki körbe ugrál engem és kivételesen nem várják el, hogy én menjek mindenkihez, hanem ők jönnek hozzám. Hiába mondtam, hogy csak terhes vagyok, nem halálos beteg... Bár az igazat megvallva örülök neki, hogy nem rohanással, kapkodással és utazással fog telni a Karácsony, hanem meghitt ünnepléssel a szeretteim körében. -Úristen Daniel gyere - kiáltottam fel meglepetten mikor a bébi egy hatalmasat rúgott.
-Minden rendben? - térdelt le elém riadtan mire szótlanul megfogtam a kezét és a hasamra raktam. A pici még egyet ugrott és Daniel meghatottságtól csillogó szemekkel bújt a gömbölyödő pocakomhoz. - Úgy szeretlek titeket - duruzsolta majd halkan énekelni kezdett aminek hatására a baba még izgágább lett. Mosolyogva túrtam szerelmem tincseibe majd egy puszit nyomtam a feje búbjára. -Én is titeket - feleltem miközben megállás nélkül a hátát simogattam. - Jut eszembe... Mit kapok karácsonyra? -A világ legborzalmasabb ajándékát - nevette el magát ördögien. Hát igen... Daniellel szokásunk volt versenyt űzni a förtelmes ajándékok vásárlásából. Mi magunk sem tudtuk, hogy miért, de egyszerűen élveztük szívatni a másikat.
-Biztos nem rosszabb mint a rénszarvas agancsos halászsapka, amit tavaly adtál - sóhajtottam színpadiasan mire kedvesem rám emelte gyönyörű íriszeit. -Biztos vagy benne szerelmem? - döntötte kissé oldalra a fejét aminek hála eszméletlenül cuki látványt nyújtott. -Nem, de az én ajándékom nem tudod lekörözni - pusziltam az orrára. - Alig várom már, hogy lássam a szörnyülködő ábrázatod. -Vajon el jön valaha az az idő, hogy normális meglepetést adunk a másiknak? - kérdezte nevetve mire halál komolyan megráztam a fejem. -Ígérem majd az öregek otthonába nagyon csini járókeretet adok neked karácsonyra. -Fogadjunk, hogy neon pink színben... -Naná - bólintottam rezzenéstelen arccal majd egyszerre tört ki belőlünk a röhögés. -Szeretlek gyagyás. -Én is téged tökfej.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
vitamara ez megint egy olyan rész volt amihez nem volt ötletem, pedig tök cuki volt az alap kérés. 🥺 Nehéz szülés volt, de túl vagyunk rajta és remélem azért elnyerte a tetszésed! 💕
