A legjobb ellenség

8. R É S Z

Holnap szilveszter éjszakája van. Anya és Yaser elmennek a barátakkal megünnepelni, utána január elsején, estefele felszáll a gépük, majd órák múlva Costa Rica szigetén landol. Legalábbis a tervek szerint ez fog történni.

- Nézd, Deon drágám, milyen édes! - mutat anya egy struccra.

- Mindjárt hazaviszem, annyira cuki! - jegyzem meg ironikusan, mire anya csak sóhajt egyet, és tovább megyünk. - Mikor érünk az oroszlánokhoz?

Már legalább negyvenöt perce sétálgatunk keresztbe-kasul, de még véletlenül sem tévedtünk oda, ahova én szeretném. Bele se gondolok, hogy ez puszta véletlen lenne-e. Anya pontosan tisztában van vele, hogy egyedül a szavanna királya az oka, amiért nem tudok szabadulni az állatkertből. Kiskoromban órákon keresztül tudtam bámulni a nagy testű emlőst, miközben egy cseppet sem féltem. Imádtam a közelségét, és valamilyen megmagyarázhatatlan kapocs van közöttem az effajta állatok között. Csodálom az erejüket, méltóságukat, s annyira délcegen vonulnak végig a területükön...

Lenyűgöző.

Az állatkertben télen nem sokan tartózkodnak. A szokásos gyereknyüzsgés most nem hallatszik, és a fagylaltos is hiába állna kint, semmi haszna.

Befordulunk a kihalt járdán, majd megpillantom a Szavanna-házat. Elveszítve a fejemet berohanok.

Lestartolok az üvegfal előtt. Mint mindig, most is a fal előtt pihen az állat. Leguggolok elé, majd csodálattal bámulok rá, mikor az észrevesz.

Anya, Yaser és Zayn beérnek. Anya immár unottan néz körbe. Nem nagyon kötik le az olyan élőlények, amelyek többnyire egy helyben maradnak. Yaser és Zayn azonban érdeklődve figyelik először az állatot, majd rám elemelik tekintetüket.

- Marana a neve - olvassa le a kis tábláról Zayn.

- Marana - suttogom mosolyogva.

Felkel az állat, mire anya egy kicsit hátralép. Belekarol Yaser-be, és tovább haladnak a folyosón, ahol további jószágok kaptak helyet.

Nem törődve velük megbabonázva figyelem az oroszlán lépéseit. Mancsát egy pillanatra az üveghez nyomja, így az kicsit jobban balra van, mint az én tenyerem, de nem számít.

Széles mosollyal az arcomon állok fel a guggolásból.

- Fura vagy - jegyzi meg, mire csak megrántom a vállamat.

- Menjünk!

Zsebre vágom a kezemet, és elindulok. Nem sok időt töltöttem most az oroszlánnál, de azt hiszem nem most van a megfelelő pillanat erre. Főleg, hogy nem akartam sokáig kettesben maradni Zayn-nel. Semmi szükség nincs arra, hogy még megkedveljem a végén, mielőtt véghezvinném a szándékomat.

Kiérve a fűtött házból, újra megcsap a tél. A szél belekap a hajamba. Gyorslépésben utolérem anyáékat, de csak mögéjük csapódom.

- Mi lenne ha megnéznénk a madarakat? Yaser annyira kedveli őket - veti fel anya.

- Akkor menjünk - egyezik bele Zayn, amire egy fintorral reagál az arcom.

Sokkal izgalmasabbak lennének ezek a teremtések, ha közéjük állhatnék. Mennyire jó lenne egyszerűen csak elrepülni, távol mindentől. Magam mögött hagynék minden gondot, miközben vidáman repülném keresztül a világot.

Örökké boldog lennék, ehhez nem fér kétség. De nekem nem ezt az életet szánták. Hanem a küzdés színterére születtem, ahol mindig ki kell állnom magamért.

Betérünk egy olyan helyre, ahol a madarak szabadon szállnak, ezért gyorsan becsukom magam mögött az ajtót. Gyönyörű állatok, el kell ismernem. Látok szárnyakat a kék, piros, sárga és zöld összes árnyalatában.