A legjobb ellenség

Prológus

Karácsony napja. Csak egy dologra tudok koncentrálni. Ma este fog bekövetkezni az a fordulat az életemben, ami kiemel a szürke hétköznapokból. Legalábbis remélem.

- Deon, drágám! - érinti meg valaki hirtelen a vállam, mire összerezzenek és idegesen kitépem a zenét fülemből megszakítva a gondolatmenetemet.

Már rengetegszer tisztáztam anyával, hogy kopogjon a szobám ajtaján. Nem először fordul elő, hogy kisebb szívrohamot kapok.

- Tessék?

Az előttem heverő netbookomon megnyitott privát beszélgetéseimet egy perc alatt bezárom, és az új lapon felsorakoztatott legtöbbször használt oldalak közül a Google-re kattintok. Anyám elől elrejtve az összes személyes dolgomat, gurulós székemmel felé fordulok. Erősen tartom a szemkontaktust. Nem azért, mert annyira érdekel, hogy mit mond, hanem mert nem akarom, hogy tekintete elkalandozzon, és egészen "véletlen" a Facebook-ra tévedjen, ahol már villódzás jelzi, hogy ' Lucas üzent neked'.

- Csak azt szeretném mondani, hogy pár óra múlva megérkeznek a vendégek, és még nem öltöztél át.

Anya a harmincas évei végén tart, mégis fiatalos. Dús, fekete haját lazán engedi a vállára, mogyoróbarna szemei állandóan élénken csillognak. Vékony, már már sovány az alakja. Elegáns ruhája kiemeli gyönyörű alakját. A fekete szatén úgy simul rá, mintha csak neki készítették volna.

A tekintetem az én két ajtós fehér szekrényemre esik. A mélykék ujjatlan ruhám ott lóg, készen arra, hogy a mai meglepetésre felvegyem.

- Oké, kikapcsolom a gépet, és készülődöm - bólintok gyorsan.

Anya megsimítja a vállam, és kimegy a szobámból. Gyorsan elköszönök mindenkitől. Kicsit fájó szível ugyan, hiszen a mint minden szünetbe, így a téliben is, mindig történik valami. Nem szeretek lemaradni az eseményekről. Eléggé átlagosnak mondható az életem, hiszen más sem elfoglaltságom sem akad, mint a társasági életemet élni.
Elsötétül a képernyő, mire lecsukom a netbook tetejét.

Kiszállok a székből, majd először a szobám rendberakására határozom el magamat.

Hatalmas szobával rendelkezem, ez a birodalmam. Egy lépcső vezet fel ide, hiszen ez eredetileg a padlásszoba volt. A színek élénkek. A függönyök királykékek, míg a szőnyeg halványsárga színben pompázik. A falak jelenleg világoskékek, de a karácsonyi égősor felvillanyozza. Így jelenleg percenként változik a saját birodalmamat meghatározó hangulat. Egyik pillanatban még égővörös, de a következőben már nyugtató természetzöld. A bútorjaim többsége tölgyfából készült, így az nem annyira extrém.
Úgy tartom a szobám engem jellemez. Én is ilyen vagyok. Színes és merészebb, mint a többiek. Nem is sok mindenkinek tetszik, hogy nem egy nebánts virág vagyok. Gyakran aggatják rám ok nélkül a 'ribanc' jelzőt. Ennek ellenére még csak egy barátom volt. Nem hiszem, hogy emiatt lesz valakiből utcalány. A kinézetem pedig az én magán ügyem, senkinek nem kéne beleszólnia, hogyan nézek ki. Fekete hullámos hajzuhataggal rendelkezem, ami a hátam közepéig leér.

Ehhez élénk kék szempárok tartoznak, és vékony, de a megfelelő helyeken domboruló alkatom van. És szeretek kicsit kihívóan öltözködni.

Tehát ezekhez eleve nem illik egy félénk lány. A mai ruhám is erről árulkodik. A mélykék ruhának nincsen pántja, ezért teljesen szabadon fogja hagyni a vállamat, míg a lábamnál szét van vágva az anyag, így előbukkan majd a combom. De előbb még előttem áll a zuhanyzás.

Gyorsan letusolok, majd megmosom a hajamat. Egy fekete csipkés fehérnemű szettet választok. Még mindig ebben szaladgálva a szobámba megszárítom a hajam. A füstölő szerencsére nem égett le, ezért finom illat lengi be a helységet. A fények szüntelenül váltják egymást, engem pedig elkap a karácsonyi hangulat.