A legjobb ellenség

40. R é s z

Sziasztok! Remélem tetszeni fog az utolsó rész, rengeteget jelentene!

-----------------------------------------------

Döbbenet. Tanácstalanság. Méreg és düh. Valami ilyesmit várok, mikor a ruhám fodrait piszkálgatva ülök. A nappali kanapéján helyezkedik el anya és Yaser, míg én és Zayn a szembe lévő foteleket választottuk. A szemeimet lesütve készülök villámlásra és mennydörgésre. De az elmarad.

- Azt hiszitek hülyék vagyunk? - sóhajt hatalmasat anya.

Meglepődve nézek össze Zayn-el, aki zavart röhögés kíséretében hajtja le a fejét.

- Hála az égnek! - suttogja megkönnyebbülten, azonban én még mindig feszült vagyok.

- Nem hisszük - rázom a fejemet, ajkamat harapdálva nézek farkasszemet azzal a nővel, aki felnevelt. Így nézve a dolgokat, kicsit abszurdnak tűnik, hogy azt feltételeztem róla, nem ismer eléggé. Vagy legalábbis ehhez kevésnek gondoltam a szeretetét és figyelmét.

- Akkor kérlek ne lepődjetek meg, de mi már észrevettünk dolgokat, elvégre a gyerekeink vagytok - magyarázza egyszerűen Yaser.

- Ettől függetlenül nem akartok megölni minket? - vonja fel furcsállva a szemöldökét Zayn.

- Akartunk, ó de még mennyiszer - legyint anya.

- Ellenben nem gondoljuk, hogy egy jó szülő nem fogadja el a gyerekét, úgy, ahogy van. Ha eltiltanánk titeket a másiktól, valószínűleg csak még inkább vonzóbb lenne az együttlét. Amúgy sem fordult meg a fejünkben ilyesmi - néz ránk szelíden Zayn apja, mire a fiú hálásan mosolyodik el.

- Rettentően bizarr volt az elején ez a dolog, elvégre mostohatesók vagytok - dörzsöli meg fáradtan az arcát anya. - Viszont a ti választásotok, eléggé nagyok vagytok egy ilyen döntéshez.

- Nem fogunk meggátolni, ha így boldoggá teszünk benneteket - fejezi be Yaser, mire kínosan röhögök fel.

- De nem akarunk együtt lenni!

Lehet a mesénket azzal kellett volna kezdeni mi történt a parkolóban. Így most sokkal egyszerűbb lenne, és négy szempár sem képedne el.

- Akkor miért mondtátok el? - teszi szét értetlenül a karjait anya.

- Mert Zayn... - kezdeném el, de a szavak nem jönnek a számra, ezt olyan ciki pont velük megvitatni.

- A lényeg a következő: - szakít félbe Zayn, fejét vakargatva. - Lebuktunk, valamit muszáj kezdeni a helyzettel, még nem voltam a neten, de valószínűleg olyan, mintha bomba robbant volna.

- Te jó ég! - suttogja kétségbeesetten anya.

- Rengeteg nem fogadott hívás, csomó sms - folytatja rendületlenül Zayn, mire gyilkos nézéssel fojtom belé a szót. Nem kell még jobban tetézni.

- Mit fogtok tenni? - váltogatja a tekintetét közöttünk Yaser.

- Nem tudjunk - túrok bele a hajamba reménytelenül.

- Ezt még meg kell beszélünk rendesen - vallja be az igazat Zayn.

- A ti életetek. Mit szeretnétek? - kérdezi anya, mintha olyan egyszerű lenne erre válaszolni. Tényleg. Mit is szeretnék?

Zayn ágyán ülök,  figyelem folyamatosan járkáló alakját, fel nem tudom fogni, miképpen képes ilyen helyzetben is törni a fejét.

- Tagadjuk le? De mit mondanánk?  - csattanok fel kétségbeesetten, egyáltalán nem Zayn-re haragszom, csupán idegesít az, hogy mindenféleképpen mondanunk kell valamit az embereknek.