A legjobb ellenség

7. R É S Z

Kipirosodott arccal, de tettre készen és elégedetten lépek be a meleg házba. A délelőtti filmezés és jókedv hamar tovaszállt. Inkább most már izgatottan várom, hogy mi fog történni. Letekerem a nyakam körül a sálam, és levetkőzöm. Az első lépésként a gyenge pont kiderítését szántam, ezért most ehhez mérten kell cselekednem.
Feltrappolok az emeletre, majd tétován megállok az ajtaja előtt. Mély levegőt veszek, majd bekopogtatok.

- Szabad - hangzik a válasz, mire belépek.

A szobája egyszerű halványkék, ami kellemesé teszi a hangulatát. A falon lóg egy kép, amin a fiúkkal van, illetve egy a családjáról. Az ágyán egy félig kinyitott autós magazin hever, a telefonja és egy doboz cigi.

Mivel már kint sötétedik, ezért ég az asztali lámpa, ami előtt most ücsörög. Éppen a gép előtt gubbaszt. Azóta átöltözött, most egy melegítőt visel.

- Deon? - vonja fel a szemöldökét. - Mit akarsz?

Behajtom az ajtót, de nem merek beljebb menni. Tényleg képes lennék bántani? Van elég lelkierőm ahhoz, hogy ártsak neki? Ilyen gonosz lennék?

- Bocsánatot kérni. - sóhajtok, játszva a szerepem. Gyűlölöm magamat legbelül ezért, de meg kell tennem. Nem hátrálhatok meg.

- Miért? - hajtja le a notebookja fedelét, s felém fordul.

- Mert téged hibáztattalak - vonom meg a vállamat. - Sajnálom, nem a te hibád volt.

Bánatosan próbálok meg ránézni, hogy megsajnáljon. Manipuláló, gonosz, aljas és undorító féreg vagyok.

- Felejtsük el! - legyint, majd az ágya felé int, hogy nyugodtan üljek le. - Egyébként, ha már itt tartunk, miért utálsz, mint a szart?

Előbb leheveredek az ágy szélére, majd csak azután válaszolok. Az takaró szélével kezdek játszadozni, és nem emelem fel a tekintetem.

- Mert téged lehet - sóhajtok. - Tudod, az igazi apámat nem érdekli, hogy gyűlölöm-e... - szomorú mosoly fut fel az arcomra.

- Sajnálom - mondja együtt érezve velem.

- Én sajnálom, hogy patkány voltam - húzom a számat. És hogy most is az vagyok.

- Nem téma - mosolyodik el.
Megkönnyebbülten sóhajtok.

- Egyébként hozzád az apukád áll a legközelebb? - kérdezem az arcát fürkészve.

- Igen. Nagyon szeretem őt. Fogalmam sincs, mit csinálnék, ha el kéne veszítenem. Ezért is örülök, hogy Londonban van ez a lakás. Így mindig itt lesz mellettem.

Zayn arcán boldogság fut át, ahogyan az enyémen is. Megvan mindenre a válasz.

Az apja a kulcs. Egyszerűen el kell intéznem, hogy anyáék elmenjenek még a szabadságuk alatt egy huzamosabb időre nyaralni.

Ha nem lesz itt az apja, elég csak egy szikra, hogy kihozzam a sodrából, és elhúzzon. Komolyan ennyire zavar a jelenléte? Hiszen néha tök jól kijövünk. Ennyire komoly lenne az ügy?

- Hozzád anyukád, igaz? - ráz vissza a valóságba a hangja, mire összerezzenek.

- Ühüm - bólogatok hevesen.

- Az jó - ért egyet, majd inkább nem próbál többet beszélgetést kezdeményezni. Kínos csend borul ránk.

- Mit csináltál a gépen?

- Frissítettem az I-podom - mutatja fel bizonyítékként a kis készüléket.

- Értem - bólintok, majd inkább a távozás mellett döntök. - Hagylak is -  mosolyodok el.