Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

54.

Miután mindenki kipakolt, a srácoknak volt egy kis edzésük és belemelegítésük. Én a másik csapat menedzserével együtt segítettem nekik és közben beszélgettem a másik csapat tagjaival. annak ellenére, hogy legyőztük őket és miattunk estek ki a versenyből, nem voltak velünk ellenségesek. Sőt. Tényleg hatalmas nagy szeretettel fogadtak minket. Ez a kis délutáni/kora esti edzés nem volt túl nehéz és Fat Gumék csak egyszerű gyakorlatokat csináltattak a srácokkal. Mivel ma iskolai nap is volt és holnap kicsit korábban fel kell majd kelni, ezért megkértek minket, hogy ne legyünk fent sokáig. az idő nagyon meleg volt és még nyolc órakor is világos volt. Jómagam a pálya szélén álltam és azt vártam, hogy a srácok lejöjjenek róla és visszamehessünk a koliba. Közben Katsukit néztem, aki az elsők között indult el kifelé. Őt figyeltem és amikor közelebb ért hozzám, lenézett az arcomra. Egy fejjel volt nálam magasabb.

  – Mi az? – szólt, nekem pedig olyan érzésem támadt, mintha kizökkentettek volna a gondolataimból.

  – Nincsen semmi – ráztam meg a fejemet – Az ikrek azt mondták, hogy nagyon jó lesz a vacsora.

  – Merem remélni. Egy ilyen gazdag iskolától el is várom – motyogta, majd elment mellettem, de közben megfogta óvatosan az ujjaimat az övéivel és maga után kezdett el húzni.

Szinte azonnal összekulcsoltam az ujjainkat és mellé léptem. Rászorítottam a kezére, mire ő megcirógatta a hüvelykujjával a kézfejemet. Valamiért sokkalta jobban éreztem magamat, amiért most végre itt volt mellettem. Eddig se volt semmi gond, azonban átfutott rajtam akkor egy érzés, miszerint jobb, hogy mellette sétálok.
  A vacsora előtt a srácok átöltöztek és el is mentek gyorsan zuhanyozni. Vacsoránál négyen ültünk egy asztalnál: Izuku, Katsuki, apu és én. Az étel valóban mennyei volt, ugyanis olasz tészta volt. Kicsit meg is lepődtünk, ugyanis nagyon szép volt a kollégium étkezdéje. Sokkalta jobban hasonlított egy drága étteremhez, mintsem egy kollégiumi étkezdéhez. Az már csak plusz volt, hogy akkor mentünk vissza repetáért, amikor csak akartunk és annyiszor, amennyiszer akartunk. A tészta miatt én párszor megfordultam a konyhásoknál és meg is köszöntem rendesen az extra adagokat. Katsuki is elég sokat evett, ugyanis kimerült és kellett neki az energia. Kettő fajta tészta közül lehetett választani és ő a paradicsomosat választotta. Fűszerek is voltak, amiket mi tehettünk rá, éppen ezért ő rendesen megszórta chilis fűszerezéssel. Jómagam előbb végeztem, így csak vártam a srácokra és Ochacoval chateltem kicsit.
  Evés közben megbeszélték, hogy Izuku és Katsuki átmennek apához kicsit beszélgetni. Úgy mindenről. Mikor végeztek az evéssel, akkor rákérdeztek, hogy én is szeretnék–e menni, de udvariasan visszautasítottam őket, hogy nem. Fáradt voltam, és szerettem volna kicsit egyedül is lenni. Bevallom, sok volt a mai nap és jól esett volna egy kis idő magammal.

  – Próbálok halk lenni, ha addigra elaludnál – köszönt el tőlem Izuku a folyosón.

  – Jó – biccentettem – Lehet, hogy korán megyek aludni tényleg.

  – Fáradt vagy? – kérdezett rá Katsuki és kicsit oldalra döntötte a fejét közben. Tiszta és nyugodt tekintettel nézett le rám.

  – Igen – biccentettem.

  – És egyedül szeretnél lenni? – kérdezett újra, Izuku pedig melegítője zsebébe tette a kezét, miközben minket figyelt.

  – Igen, ha nem baj – suttogtam.

  – Ha mégis társaságra vágysz, gyere át – sóhajtotta barátom, majd közelebb lépett hozzám és szorosan megölelt – Bármi van, szólj nekem. Érted? – suttogta a fülembe.

Egy apró bólintottam, ő pedig puszit adott a nyakamba. Elhúzódtam és belenéztem a szemébe. Láttam rajta, mintha valami aggasztaná, de akármennyi ideig is néztem a szemébe, ő nem mondott többet.