Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

34.

Az ikrek minket néztek, miközben mi teljesen megdermedtünk. Annyira féltem, hogy kicsit azt is elfelejtettem, hogy levegőt vegyek. Hogy gondoltam ezt, de most komolyan? Igaz volt Katsukinak. Ennél több eszem is lehetett volna, de én nem gondolkodtam logikusan.

  – Francba – csettintett a nyelvével Shouto.

  – Hogy találtak ránk? – suttogta Tetsutetsu.

  – Egy busszal jöttetek Atsushival és az egyik osztálytársával – magyarázta meg a kék hajú – Az osztálytársa írt neki, hogy látott titeket erre jönni. Innen már könnyű volt kitalálni, hogy merre jöhettek.

  – N...Nem akartunk betörni – kezdett bele Ochaco.

  – Mégis itt vagytok – vonta fel a szemöldökét a szürke hajú.

  – Ismered őket? – nézett Shouto Katsukira.

  – Honnan ismerném őket? – suttogta sokkosan.

  – Ők mégis ismernek – szólt Monoma, miközben az ikreket nézte.

  – Atsushi féltestvérei vagyunk. Tudod, nevelőapja van – rázta meg a fejét a kék hajú – Bár lehet, hogy már mindent elfelejtettél a legjobb barátodról.

  – Ne merd így nevezni őt! – szólt rá élesen Katsuki és mintha egy pillanat alatt eltűnt volna belőle a sokk, megindult az ikrek felé.

  – Hé, hé! – rántotta vissza őt Monoma – Estedbe ne jusson!

  – Atsushi csúnya dolgokat mondott rólad. Elmondta, hogy mit tettél – húzta össze a szemöldökét a szürke hajú.

  – Semmit! – kiabált rájuk Katsuki.

  – Bakugo! Ne kiabálj! – szólt rá Kaminari.

  – Őszintén szólva nem nagyon érdekel, hogy igaz vagy sem. Atsushi nagyon álszent tud lenni – vakarta meg a tarkóját a kék hajú fél – Nekem csak az számít, hogy miképp játszotok majd pénteken. Viszont száz évvel is korábban kell felkelnetek, ha le akartok minket győzni.

  – Csak azt hiszed! – szólt rá indulatosan Kaminari.

  – E...Elmehetnénk? – kérdeztem meg rekedt hangon.

  – Oh, persze. Nyugodtan menjetek csak el, nem szólunk az edzőnek – mosolygott a szürke hajú.

  – Komolyan elmehetünk? – kérdezte meg Ochaco.

  – Idióta – dugta ki a nyelvét a szürke hajú – Szerinted miért tartottunk fel titeket? – nevetett.

Egy pillanat alatt megfagyott bennem a vér. Ide tart az edző és lehet, hogy apa is vele van. És ami még rosszabb...Lehet, hogy Atsushi is.

  – Mégis...Mi történik? – szólt pislogás nélkül Izuku.

  – Oh, már látom őket – nézett ki oldalra a kék hajú – Itt van Tadashi Kazuya is. Atsushi összetalálkozott vele az előtérben. Az anyja és Tadashi Kazuya osztálytársak voltak, szóval ismeri őt. Úgy irigylem, aah.

Annyira egy és szinte hasonló személyisége volt a két fiúnak, hogy egyszerűen nem tudtam megállapítani, hogy milyen személyiségek is valójában.

  – Említette, hogy a lánya a UA menedzsere. Azért jött, hogy beszélhessen az edzőnkkel kicsit és hadd jöjjetek be megnézni egy edzőmeccset. Szomorú, nem igaz? A kicsi lánya éppen most tört be a suli területére, miközben az apukája idejött könyörögni, némi előny miatt – szólt gúnyosan a szürke hajú.

Nem tudom, hogy mi rémített meg jobban. Az, hogy tudták ki is vagyok, vagy az, hogy mit művelek apuval éppen. Nem tudtam erről, ez nekem is új, de képes volt idejönni, csak azért, hogy nekünk segítsen. Én pedig mit csinálok? Bemászok egy kerítésen egy másik iskola területére.