Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

11.

Este közel hajnali egykor feküdtem le aludni, ugyanis kicsit elnéztem az időt és tovább tartott Bakugonak megcsinálnom azt a karamellás tortát, amit szerettem volna. Mióta ismerem, nagyon sok karamellás dolgot evett és habár nem mondta, azonnal rájöttem, hogy szereti a karamellát. Csípős tortát sajnos nem tudtam neki készíteni, de nagyon remélem, hogy örülni fog ennek is, amikor oda adom neki suli után.
  Reggel nagyon fáradt voltam, amikor felébredtem, de mégis boldognak éreztem magamat. Bakugoval tegnap elég sokáig voltunk kint a házunk előtt és miután kipihentünk magunkat, beszélgetni kezdtünk. Imádtam benne, hogy mindenből versenyt szeretett volna csinálni, zavarba jött a szavaimtól, kiakadt dolgokra, amiket mondtam neki, de mindemellett nagyon rendes volt velem. Az arca tiszta volt és nyugodt, ami nem volt tőle megszokott, de amikor csak kettesben voltunk akkor elég sokszor mutatta így magát. Minden embernek van egy gyengébbik oldala, amit nem képes sokaknak megmutatni. Én pedig nagyon örültem annak, hogy megismerhettem Bakugo gyengébbik énjét. Nem mondom azt, hogy teljesen megnyílt nekem, csupán sokkalta szelídebben kezel és beszél velem, mint a többiekkel. Nagyon szeretek vele beszélgetni, ugyanis sok új dolgot is megtanulok tőle. Szeretnék róla többet tudni, hogy ezáltal is segíthessem őt. Kedveskedni akarok neki, amikor csak tudok, hogy jobban érezhesse magát. Nehéz valakit kiszedni úgy a gödörből, hogy előtte hatalmasat csalódott. A kétségbeesés és a bizalmatlanság elkezd uralkodni az ember elméjén és sokszor át is veszi az irányítást. Lehet, hogy egy ponton Bakugonak már átvette, de a viselkedéséből ítélve kezd kitörni belőle. Sőt, nem is kell egymaga kitörnie, hiszen mások is vannak, akik segíteni akarnak neki.
  Megbeszéltem Izukuval, hogy reggel kettesben szeretnék menni Bakugoval. Ő elment előbb, ugyanis a foci csapatnak edzés volt reggel, így szeretett volna Ochacohoz menni.

Reggel a szokásos helyen vártam Bakugot. Ott ültem a padon, miközben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy tetszeni fog–e neki a meglepetésem.

  – Jó reggelt – hallottam meg a fiú hangját a jobb oldalamról.

  – Szia Bakugo – pillantottam fel rá. Zakója nem volt rajta, ott volt a kezében, így csak ingben volt és az iskolai egyennadrágban. A tekintetem eléggé elidőzött rajta, ugyanis nagyon jól nézett ki. Túl jól – Hogy vagy? – kérdeztem meg, miközben felálltam a padról.

  – Álmosan – ásított a válasza közben.

  – Ez a meleg kissé engem is elálmosít. Nagyon meleg van, pedig még csak április vége van – sóhajtottam egy nagyot.

  – Nektek még könnyebb is, mert szoknyában vagytok, mi pedig szaros nadrágban – dünnyögte – Miért húzol amúgy harisnyát? Az is melegít.

  – Nem tudom. Mindig húztam és megszokás – mosolyogtam zavartan, majd szembeálltam vele és kedvesen szétnyitottam a kezemet – Bakugo.

  – Hm? – döntötte oldalra kicsit a fejét, miközben közelebb lépett.

  – Boldog születésnapot! – mosolyodtam el kedvesen.

  – Honnan tudtad meg? – dermedt meg kicsit, mielőtt megölelhetett volna.

  – Titok! – vigyorogtam, majd előre nyúltam, megfogtam a kezeit és magamhoz húztam, hogy megölelhessem. Bakugo kezeivel átkarolta a derekamat – Remélem csodásan telik a napod majd – suttogtam őszintén.

   – Ugyanolyan nap, mint a többi – dünnyögte és közben megcirógatta az oldalamat, ahol csak inget viseltem (én sem húztam fel zakót) és ezt követően rátapasztotta a tenyerét. Éreztem, hogy sokkalta melegebb lesz ott a bőröm, ahol hozzámér – De azért köszönöm – szólt elég halkan.

  – Bármit szeretnél ma, csak mondanod kell! Mindent megteszek, hogy egésznap mosolyogj.

  – Nem fogok egésznap mosolyogni, jesszus! – húzódott el, de a kezeivel nem engedett el. Közben lenézett a szemembe.