3.

663 58 140
                                    

A következő napon (kedden), Izukuval mentem reggel az iskolába. Az iskolába menet, bementünk az iskola melletti boltba és vettünk tetkós rágókat. Miután megvettük őket, egyet–egyet kibontottunk és miközben beléptünk a suli épületébe, próbáltuk a kezünkre felragasztani a tetkót. Nagy nehezen sikerült is és mint a kisgyerekek, úgy örültünk ennek az apró boldogságnak.

  – [Név]! Midoriya! – hallottuk meg a nevünket, emiatt pedig azonnal megálltunk.

A hang irányába fordultam, ahol a szőke hajú edzőnk jött velünk szemben. Mint mindig, most is sportruházatban volt. Ahogy elénk ért, leengedte maga mellé a kezét, amiben volt a mappája és arcunkra pillantott.

  – Jó reggelt – köszönt azonnal Izuku.

  – Tetkós rágót? – nyúltam a zsebembe, majd felé tartottam egy kis csomag rágót.

  – Kösz–kösz – vett el egyet Fat Gum, majd a zsebébe tette – Találkoztam reggel Kirishimaval és elmesélte, hogy mi történt tegnap. Bevallom, szégyellem magam, mert én is azt hittem, hogy olyan, mint a többi csapattársa – vakarta meg zavartan a tarkóját – Szerettem volna beszélni Bakugoval is, de kikerült és ott hagyott.

  – Kicsit nehéz eset, de szerintem csak hozzá kell szoknia az itteni helyzethez és légkörhöz – magyaráztam meg.

  – Én is így gondolom. Edzés előtt elkapom és beszélek vele. Kettőkor akkor ne felejtsétek el, hogy felmérés lesz az újoncoknak. Öltözzetek át majd ti is.

  – Rendben – bólintott az unokatestvérem.

  – Oh, jut eszembe! – szólaltam fel hirtelen, ahogy eszembe jutott az a bizonyos dolog – Láttam a neten egy pályázatot, ahol lehet nyerni sportfelszereléseket. Átküldöm majd magának a linket, és átnézi? Ha megnyerjük, akkor kaphatunk új felszerelést.

  – Persze, megnézem majd – bólintott rá azonnal – Én sose találok ilyeneket. Mégis, hogy csinálod? – nevette el magát kedvesen.

  – Apa mutatott egy weboldalt, ahol sok hirdetés van és ott találtam.

  – Apád mit sem változott akkor. Mindig tudta, hogy hogyan kell jó támogatást szerezni. Hogy van amúgy? – kérdezett rá mosolyogva.

  – Éli boldogan a világát – nevettem el magamat – Majd összefuthatnának – javasoltam.

  – Ha lesz ideje és nekem is. Lassan kezdődik az iskolák közötti versenyeknek a válogatottja. Most ez sok időt el fog venni az időmből és nektek is. [Név], a hétre össze kellene írni egy edzésmenetet. A felét már megírtam, de a többit, ha kérhetlek, akkor megírnád?

  – Megírjuk közösen! – válaszolt Izuku azonnal, mire kérdően pillantottam rá – Segítek neked és akkor előbb végzel.

  – Köszönöm szépen! – néztem rá hálásan.

  – Na, de menjetek, mert hamarosan becsengetnek – intett Fat Gum, majd magunkra hagyott minket.

Izukuval sietős léptekkel mentünk fel az emeletre, majd ott a termünkbe siettünk. Belépve azonnal köszöntünk mindenkinek és a baráti társaságunkhoz mentünk.

  – Jó reggelt! – köszöntem nekik mosolyogva.

  – Sziasztok! – ölelt meg Ochaco, majd ezt követően Izukut is üdvözölte, aki történetesen a barátja volt.

  – Csáó–csáó! – öleltem meg szorosan Shoutot, aki óvatosan viszonozta az ölelésemet – Fáradt vagy? – kérdeztem rá, ugyanis úgy láttam, hogy eléggé el van kámpicsorodva.

Az utolsó labda  |Bakugo Fanfiction - Befejezett|Where stories live. Discover now