Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

45.

Az öltözök épületét elhagyva azonnal elkezdte égetni a szememet a nap. Kicsit felnéztem rá, de azonnal hunyorogni kezdtem és a kezemet „napernyőnek" használtam. hallottam, hogy a nézőtéren máris sok ember van, valamint mindenki még csatangol, ugyanis még nem kezdődött el a meccs. Hivatalosan csak egy negyedóra múlva fog, éppen ezért nekünk már le kell menni a pályára. Hátra néztem a srácokra, akik egymással beszélgettek. Katsukin hosszadalmasabb ideig megragadt a tekintetem és egyszerűen csak gyönyörködtem abban, hogy mennyire helyes és szép is az arca. Nagy valószínűséggel észrevette, hogy nézem, ugyanis felém pillantott, de csak a szemével és az arcát csak ezután fordította felém. Nézett pár másodpercig, majd ezt követően elmosolyodott, a szokásához hívően. Megindult felém, mire én egyetlen egy lépést tettem csak előre. Mikor odaért hozzám, lenézett rám és csak néztünk egymás szemébe hosszú másodperceken keresztül.

  – Mi az? – kérdeztem meg mosolyosgós hangon.

  – Semmi. Mi lenne? – vonta meg hirtelen a vállát.

  – Ügyesek legyetek – nyúltam előre, majd megfogtam a kezét, összekulcsoltam a sajátommal, a számhoz emeltem és puszit adtam a kézfejére.

Ő elhúzta a kezét, majd arcomhoz nyúlt és elkezdte simogatni kettő ujjának a hegyével.

  – Azok leszünk, de szerintem ez egy egyértelmű dolog – motyogta és közben végig rám nézett.

  – Úgy szeretlek téged – csúszott ki a számon hirtelen, miközben egy kellemes bizsergés haladt át a testemen.

  – Tudom – nevette el magát hirtelen, majd egy hirtelen mozdulattal előrehajolt, puszit adott a homlokomra, majd elhúzódva Izuku mellé lépett, hogy Fat Gumhoz mehessenek ki a pályára.

Amikor a homlokomra adott puszit, akkor mindig éreztem, hogy valóban ő is szeret engem. de nem csak emiatt. Mindössze a homlokpuszijaiban annyi érzelem és törődés volt, ami teljes mértékben megmutatta a szeretetét. A fiúk után néztem és nem sokkal ezután megéreztem, hogy valaki megáll mellettem. Oldalra néztem és megláttam az apukámat.

  – Szia apu – köszöntem neki boldogan és közben oldalasan megöleltem őt – Köszönöm, hogy ma is eljöttél megnézni minket – néztem fel az arcára, de az most nem volt a legkedvesebb tekintetű.

  – Az most másodlagos, hogy titeket jöttem el nézni – kezdte és hangja eléggé mély és rekedtes volt.

  – Apu? – húzódtam el tőle és kérdően néztem az arcára.

  – Csak lássam meg Atsushit – szorította össze idegesen a száját.

Aput nagyon nehezen lehetett tényleg felhúzni vagy mérgessé tenni, de most látszott rajta, hogy valóban dühös és ez a haragja tegnap óta tartott. Azt viszont nem tudom, hogy a tegnap történtek melyik része miatt ennyire mérges.

  – Azért vagy ennyire mérges, amit rólad mondtak? – kérdeztem meg egy halk, suttogó hangon.

  – Az nem érdekes. Vagyis – javította ki magát hirtelen – Az is rosszul esett, de az még jobban megütött, amit neked szántak személyesen és Bakugonak. Ha tudtam volna, hogy már korábban bántották, illetve bántotta Bakugot, akkor biztosan nem így viszonyultam volna hozzá. Annyira elkapnám azt a kis szarházit – húzta össze dühösen a szemöldökét.

  – Kérlek, ne csinálj vele semmit – álltam azonnal elé és úgy néztem az arcára, valamint a szemébe – Te is tudod, hogy te jönnél ki rosszul belőle – hajtottam le kicsit a fejemet.

  – Egy beszélgetésbe nem fog belehalni.

  – Nem fog meghatódni egy kis beszélgetéstől, apu. Őt nem hatják meg az ilyesmik.