Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

22.

Az edzésünk végeztével én megvártam Katsukit illetve Izukut, hogy együtt mehessünk el haza. Éppen a tornaterem előtt nyomkodtam a telefonomat és közben pár dolgon gondolkodtam, amikor meghallottam, hogy valakik jönnek kifelé. Felismertem a hangokat és emiatt eltettem a telefonomat és az ajtó felé vezettem a tekintetem. Egyből meg is pillantottam barátomat és az unokatestvéremet.

  – Kitaláltam valamit – szólaltam fel, amint kiértek hozzám.

  – Micsodát? – pislogott Izuku.

  – Nem jöttök át, hogy hármasban csináljuk meg az edzéstervet? Úgy gyorsabban végeznénk.

  – Te hazamész, és alszol. Ezt fogod csinálni – nézett le rám morcosan Katsuki.

  – Ha ezt szeretnéd, én benne vagyok – mosolygott a zöld hajú.

  – Idióta! – mordult rá Katsuki – Épp elég fáradt, ne támogasd ebben!

  – De ha ezt akarja, akkor nem tehetünk mást – pislogott Izuku – Nem erőltethetjük rá, ha ő nem akarja.

  – Rám nagyon is jól rá tudtátok erőltetni magatokat – jegyezte meg a szőke hajú hűvösen.

  – Mondtam már, hogy sajnálom – csuklott el a hangom – Erőszakos voltam és nyomulós tudom jól. Sajnálom...

  – Nem azért mondtam – fintorodott el Katsuki – Csak ezek után akkor rám is hallgass néha.

  – Aggódsz csak? – kérdezte meg Izuku kedvesen.

  – Nem vagyok köteles válaszolni – fordult el barátom.

  – Értem, értem – sóhajtotta mosolyogva Izuku – Szerintem menjünk át és [Név] pihen majd, mi pedig összeállítjuk a tervet. Így jó? – nézett rám.

  – Nagyon – mosolyogtam – Neked is jó? – kérdeztem meg Katsukit, miközben összekulcsoltam az ujjaimat az övével.

  – Ha pihensz, akkor igen – nézett le a szemembe, és közben Izuku elindult előre, maga mögött hagyva minket – Csináljak neked valami kaját majd? – hajolt közelebb, ahogy feltette a kérdését.

  – Nem kell, köszönöm – döntöttem a homlokomat az övének. Kellemes nyugalom áradt szét a testemben, amiért Katsuki a közelemben volt és itt lehettünk a másiknak – Pihenhetek majd a közeledben nálam? – kérdeztem meg kissé túl halkan is, mint szerettem volna.

  – Máshogy nem is akarom, hogy pihenj – döntötte össze az orrunkat, majd adott egy eszkimópuszit, amitől vigyorogni kezdtem, mint a vadalma.

A fejemet közelebb toltam és adtam egy puszit az ajkára. A puszi után rajta hagytam az ajkamat az övén és egy óvatosan csókot loptam tőle. Katsuki emiatt elmosolyodott és elhúzva a fejét, adott egy puszit a nyakamra. Mindezek után elhajoltunk a másiktól, majd elindultunk Izuku után, hogy elmehessünk hozzám edzéstervet írni.
  Hazafelé haladva arról beszéltem Izukunak, hogy hétvégén hova megyünk Katsukival. Ennek a barátom nem örült, mármint annak, hogy elmondtam Izukunak és sértetten ment előttünk. Izuku nagyon mosolygott, amiért Katsukival elmegyünk randizni és nem is akárhova. Habár csak pár hete ismerem Katsukit, olyan a kapcsolatunk, mintha már több éve ismernénk egymást. Nem érzem azt, hogy csak pár hete ismerem őt. Túlságosan is fontos lett nekem és durva számomra belegondolni, hogy még kettő hónapja sincs annak, hogy ismerem. Sőt, még egy hónapja sem. Ez pedig bebizonyítja, hogy nem attól függ, hogy valaki mennyit jelent nekünk, hogy mióta ismerjük, hanem hogy mennyit tesz értünk az ismeretségi időnk alatt. Katsuki erre tökéletesen jó példa.
  Megszerettem őt, és megszerettem mindenét. Mellette biztonságban érzem magamat és habár hülyén hangzik, otthon is érezem magamat miatta. Az ölelései mindig megnyugtatnak és melegséggel árasztják el a szívemet. Imádom benne, hogy meg tudom nyugtatni őt és ő is engem. Hatással vagyunk a másikra, ezt le se tudnánk tagadni. Rövid időn belül lett olyan fontos számomra, amire nem is gondoltam volna. habár tényleg erőszakos voltam vele, részben ennek is köszönhetjük, hogy most együtt vagyunk. Azonban szeretnék változtatni azon, hogy ekképp viselkedek. Nem rendes dolog, így a saját magam hibáját belátva szeretném szépen lassan megváltoztatni magamat, hogy másfajta módon is tudok segíteni.