Az utolsó labda |Bakugo Fanfiction - Befejezett|

30.

A hétfői napon volt a következő meccsünk, délelőtt. Katsukiéktól hamar eljöttünk és felénk mentünk haza, hogy be tudjam dobni a holmimat és már mehessünk is tovább. Közben összeszedtük Izukut is, aki pont időben volt és emiatt együtt tudott jönni velünk. Ismételten a sulinál gyülekeztünk, hogy aztán együtt elmehessünk a stadionba. Kirishima most nem jött velünk, ugyanis jelezte az edzőnek, hogy Minaéknál van még mindig és majd onnan eljön a stadionhoz. Nem voltak messze tőle, ugyanis mind a két helység a kertvárosban volt. Aggódtam amiatt, hogy mégis milyen állapotban jön majd el játszani. Valljuk be, nem volt a legkellemesebb az a történés szombaton és alig kettő nap alatt nem fogja tudni magát túltenni ezen. Írtam neki én is hétvégén, viszont megnyugtatott, hogy rendben lesz. Ezek csak szavak...Szavakkal bárkit meg lehet téveszteni, csak azért, hogy ne aggódjanak érte és azt higgyék, minden rendben van. Viszont tudom, hogy nincs. Ennek ellenére azonban ne erőltetem magamat. Ott van mellette Mina és ő a lehető legjobb gyógymód jelenleg Kirishimanak.
  A sulihoz érve köszöntünk a többieknek, majd mindannyian felszálltunk a buszra. Most nem volt olyan hangulat, mint a legutóbbi meccsünknél. habár örültünk annak, hogy mi jutottunk tovább, azért bennünk volt az is, ami történt. Ez senkiben se hagyott jó szájízt és emiatt stresszesek voltunk. Jómagam Katsuki mellett ültem és azonnal be is dugtam fülest. Közben barátom pakolászott, így felé fordultam, kivettem az a fülesemet, (mely az ő oldalán volt), majd felé nyújtottam. Ő felé nézett és szó nélkül vette el és dugta a fülébe. Nem szólt semmit a zenére, bár őszintén szólva sose szólt. mindig elhallgatta azt, amit én, és én is elhallgattam az ő zenéit. Chillesebb zenét tettem be, mely úgy éreztem, hogy most nagyon kell nekünk. Katsukin nem látszott volna, hogy ideges, bár alapjáraton is jól leplezte az érzéseit. Elinduláskor Fat Gum még mondott nekünk pár dolgot, ahogy szeltük a város útját. Kicsit figyeltem rá, de nem voltam teljesen képben azzal, amit mond. Valószínűleg csak a szokásos monológot mondta el, így tényleg nem tulajdonítottam nagyobb figyelmet rá. Csupán Katsuki vállának döntöttem a fejemet és közben kifelé néztem az ablakon. A diákok éppen iskolába tartottak a későbbi óráikra, miközben mi igyekeztünk elkerülni a dugókat. Pont kifogtunk egyet, amiben körülbelül tizenötpercet álltunk. Végtére is emiatt volt, hogy másfél órával mindig előbb elindultunk, még ha a kertvárosba is mentünk. Sose lehetett biztos az ember abban, hogy mikor történik valami, ami miatt akár késhetünk is.
  Fél tizenegykor értünk oda a tömegközlekedés miatt a kertvárosi stadionhoz. Amikor lejöttem a buszról, a nap majdnem kiégette a szememet, éppen ezért azonnal hunyorítani kezdtem. Miután tiszta lett a látásom, megnéztem, hogy mindenki megvan–e, akinek jelenleg itt kell lennie. Amint megbizonyosodtam arról, hogy mindenki megvan, Izuku felé fordultam. Ő éppen ivott, de amint észrevette, hogy figyelem, elhúzta a szájától a vizet és felém tartotta. Megköszöntem neki, ittam gyorsan a vízéből, majd már vissza is adtam neki az üveget.

  – [Név] – jött oda hozzám Kaminari, kissé feszengve.

  – Mi a baj? – kérdeztem meg egyből.

  – Kérlek, ne egyél meg a kérdésemért, de...

  – De? – néztem rá aggódva.

  – Kik ellen játszunk most? – kérdezte meg végül.

  – Hogy nem tudod ez, te barom?! – kiabált rá Katsuki.

  – Halkulj már el! – csíptem bele a karjába – Isamu Akadémia lesz ma az ellenfelünk.

  – És...ők kik is pontosan? – vonta fel a szemöldökét.

  – Elsőévesként játszottunk velük egy baráti edzőmeccset – magyarázta meg Tetsutetsu – Bár nem voltak valami erősek...

  – Akkor nem csoda, hogy nem emlékszem rájuk – vont vállat mosolyogva Kaminari – Biztosan nem annyira jók, bár valakik nyertek, ha most velünk játszanak – gondolkodott el.