Végigrohanok a sötét úton, senki más nincs csak a lépteim, egyre hangosabb dobogása. Befordulok egy ismerős utcába.
Nem, nem ez nekem sok...
Miért? Miért kell minden jóban a lehetetlent meglátnom.
A házam elé érek, éppen hogy kapok levegőt. Próbálok eljutni az ajtóig, de egy újabb roham keríti be a testem. A fogaim össze szorítom, lábaim megremegnek és a földre rogyom. A sírás ismét legyőz ám nem is akarom megakadájozni. Meg kell szabadulnom a lelkemet kínzó érzéstől és azt hiszem ez a legkönnyebb módja.
Nem tudom mit tehetnék én lehetnék talán a legboldogabb.
Léptek zaját hallom közeledni a távolból.
- Kérlek Vivien várj!
Connor, idáig követett, végig a sarkamban volt.
- Kérlek menj el! - zokogom miközben egyre közelebb jön.
- Nem, nem hagylak itt, főleg ilyen állapotban nem. - le térdel hozzám.
-Nem mondhattad komolyan, hisz... hisz ezt te is tudod, lehetetlen! - nézek magam elé, a könnyeim lefolynak az arcomon a hideg érdes betonra.
Végig csak engem figyel. Egyszer csak azt érzem hogy fel kap és a karjaiközé vesz. Még mindig remegek, nem merek a szemébe nézni, látva vissza tükröződni szemeiben a gyenge majd megtört önmagam.
- Nem hagyhatom hogy teljesen meghülj. - benyul a pulóverem zsebébe és kiveszi a kulcsom.
Kinyitja az ajtót az pedig egy hangos nyikorgással fogad minket. Felkapcsolja a villanyt világosabbá téve a lakást. Bevisz a szobámba azután betakar.
Nem ül le mellém, bántja ez az egész, látszik rajta.
- Nem akartam hogy ez legyen, még mindig nem vagyok tisztában a szavaim erejével. - a ledje sárgára majd vörösre vált.
- Ha érezném a fájdalmat akkor minden könnyebb lenne... nem lennék csak egy gép! - egyre idegesebb lesz.
- Nem csak egy gép vagy! - tekintek rá.
-Amit érzel az emberi, de az én viselkedésem nem az. - ülök fel a takaró közül megtörölve szemeim.
- Nem vettem észre mennyire zavar hogy nem érzed magad embernek, legalább is nem tettem érte túl sokat.
Teljes figyelmet szentel nekem, a karikája sárga lesz.
- Mindenkinek csak segítesz, még azt is elviseled ha bunkók veled és akkor sem riadsz vissza ha az életedről van szó. - itt megakadok.
-Egy fém testbe zárt ember rejtőzik benned és ne haragudj ha a lelkedbe gázoltam... - leszegem a fejem a térdeimre.
Eltávolodnak a léptei, nagyon begbánthattam.
- Vivien! - kiált ki a konyhából.
Lassacskán felálok majd kisietek hozzá.
Egy levelet tart a kezében, a karja remeg.
- Connor mi a baj?
- Ezt neked címezték. - átadja a kis papirdarabot.
Még több áldozat fogja ezt bánni ha nem adod fel magad. Ember, android mindegy, mindent elveszek tőled ami fontos számodra ahogy te is tetted velem. Ha nem jelensz meg két nap múlva a régi hajó roncsnál, este 8-kor. Pontos légy és semmi trükk. Mert különben olyan bánhatja aki nagyon közel áll hozzád.
- Nines küldhette?-nézek Connorra rémülten.
- Nagyon valószínű, ez az írás egy androidé. - hosszan figyeli a szöveget.
Hirtelen elsuhan mellőlem egy hátizsákkal aztán egy két ruhámmal tér vissza.
- Mit csinálsz? - figyelem érdeklődve. -Nem maradhatsz itt, túl kockázatos. -
eszeveszett gyorsasággal pakol.
Egy sapkát nyújt nekem.
- Ezt vedd fel, nem ismerhetnek fel. - odébb vonul, szertenéz, elteszi a levelet bizonyítékként.
Aztán az ajtó felé terel, gyorsan rám segíti a kabátot és ki lépünk.
Idegesen bezárja a lakást majd megfogja a kezem, elindulunk a néma éjszakába. Léptei olyan sietősek, hogy alig bírom tartani az iramot.
-Hova viszel?
-Hankhez, nála nem talál meg. - érzem az ingerültségét szavaiban.
A fák árnyékában vezet végig hogy senki se tudja hogy mi vagyunk. Egy kicsit úgy érzem mintha bűnözők volnánk az igazság elől menekülve az éj leple alatt. Csak a szél hangja hallatszik ahogy a maradék vörös falevelet megzörgeti, egy kettőt el is fújva közülük. A csukjája alól kikandikáló hajtincseit is néha megtépázza de ő nem is foglalkozik vele. Rám pillant fél szemmel hogy minden rendben. Kissé lelassít mikor észleli hogy túl gyorsan halad célja felé.
- Félsz mi lesz ha megtalál? - kérdezem követve.
- Igen. - válasza ijedtnek hat.
- Ezért kell minnél hamarabb odaérnünk.
Léptei akaratlanul ismét felgyorsulnak, viszont a kezem szorítása enyhül.
- Meg akarsz védeni még akkor is ha tudod, hogy jóval erősebb mint te?
- Igen, miért teszel fel ilyen kérdéseket? - szavait enyhén felemeli.
-Lehet hogy ebben hasonlítunk.
Nem kérdezek tőle többet nem akarom hogy még frusztráltabb legyen.
- Ha odaérnünk akkor már nem leszek ilyen, igérem. - hangja újra lágyra vált.
A házak némán állnak mellettünk. Embereknek semmi nyoma, mindenki alszik vagy a munkahelyén tölti az éjszakát. A szél egyre erősebb, be fúj a kabátom kis réseibe. Fázom de leplezem, kibírom ez csak egy kis szellő.
Egy sötétebb részéhez érünk a városnak, sikátorokkal meg mindenféle mellék utcácskákkal van tarkítva. Ehlaladunk az egyik mellett, hirtelen élesen hallatszó dörrenés zavar meg. Connor megtántorodik. A vállán egy juk tátong, belőle pedig szivárog a kék vér. Felsem fogom hirtelen mi is történt.
- Connor! - kiáltok fel riadtan.
Ránéz a golyó helyére majd rám.
- Maradj itt és ne mozdulj.
A sötét sikátor felé halad amikor mégegy golyó találja el. Oda mennék de megtíltotta.
- Újra, találkozunk.
Nines az fegyverrel a kezében. Rám szegezi, de a társam hirtelen elrántja a kezét azután behúz neki alaposan egyet. Egy rugással kirepíti a kezéből a célzóeszközt. Dermedten figyelem a két android harcát. Nines kirántja a zsebéből a pendreivot és Connor nyakába vágja ő pedig rekedtes hangon fel kiált. Nem hagyom hogy tovább kínozza, megpillantok magam mellett egy vasrudat, erősen megmarkolom és akkorát ütök vele hogy az RK900-as azonnal földre zuhan. Odasietek Connorhoz hogy felsegítsem, ekkor egy autó parkol le mellénk észveszelytő duda szóval.
- Gyerünk, siesetek már, vagy azt akarjátok hogy magához térjen?! - szól ki a kocsiból.
Nem ismerem fel de nincs jobb ötletem, ezért betántorgunk. Egy darabig nem szól semmit.
- Mi a szart kerestetek a városnak ezen a részén?-kérdezi fennhangon.
Valahogy ismerős ez a hangsúly és beszéd stílus.
- Gavin te vagy?
- Ki az franc lenne más, szerinted? Na de most te válaszolj arra amit én kérdeztem. - kicsit nyugodtabb lesz a hangja.
- Éppen a hadnagyhoz indultunk, amikor megtámadtak minket.-magyarázom neki a dolgot.
- A vén szeszkazánhoz, ha... - abahagyja a nevetést majd a tolatótükörbe pillant.
- A barátoddal minden oké, nem fest túl jól?
A két golyó helyén még mindig erősen folyik a thirium és enyhén remeg is, nem értem miért.
- Minden rendben? - kérdezem tőle egyre aggódva.
Mintha érezné a fájdalmat, legalábbis hasonlóan viselkedik. Meggyötört szemekkel néz fel rám.
- Ja, konzervdoboz minden oké? - már Gavint is aggasztja a dolog ami meglepve ér.
- Igen, jól... vagyok csak érjünk a.. hadnagyhoz. - mondja enyhén zihálva.
Előveszek egy zsebkendőt hogy felitassam a vért közben feszülten figyelem társam szenvedését.
Reed amilyen gyorsan csak lehet elvisz minket a hadnagy házához, kisegíti Connort én pedig bekopogok. Hank azonnal kinyitja de megdöbbenve pillanat ránk.
- Vivien, ilyenkor?-kijebb lép. - Gavin... Connor!?
- Mi az isten történt!? - húzza fel magát.
- Mindent elmondok. - lép előrébb a partnerem.
Hank bekiséri én meg megköszönöm Gavinnek hogy segített.
-Köszönöm Gavin, ez tényleg kedves volt tőled.
-Jó, oké befejezted az érzelgőzsdit, azért hoztam ide ezt a műanyag segfejet mert nincs kedvem jelentést írni arról, hogy egy vén szeszkazán öngyilkos lett mert elvesztette a játék babáját.
Ledobva még égő cigarettáját int a levegőbe, hogy felejtsem el amit mondott, ő itt sem volt. Pedig tudom hogy valamennyire bántaná ha valamelyikőjükkel történne valami.
Amint elmegy belépek, a lábtörlőn megtörőlve sárral borított cipő talpam. A hadnagy idegesen káromkodva telefonál, Connor pedig a kanapén a hatalmas bernáthegyivel az ölében pihen. Melléülök Sumo meg sem modul vagy rezzen egyáltalán nem zavarom az itt létemmel.
- Hamarosan itt lesznek a mentősök. - mondja Hank idegesen túrva bele ősz hajszálai közé.
Egy percbe sem telik, azonnal kezelésbe veszik a sérültet a kiérkező mentősök. Beletelik egy órába mire teljesen rendbehozzák. Mikor távoznak vissza megyek hozzá, Hank is velem tart.
- Na és most szépen mond el mi a szar volt ez. - teszi össze a kezét.
A társam előveszi a levelet és a pendreivot.
- Ezt a levelet találtuk Vivien házában. Az RK900-as tudtta hol van ezért veszélyesnek gondoltam hogy ott maradjon így elhoztam.
A hadnagy türelmesen figyeli egy nagyot sóhajtva.
- Ezt értem, de ez nem indok a két golyóra és hogy ilyen állapotban voltál.
A ledje sárga lesz, feljebb ül.
- Megtalált minket útközben miközben ide tartottunk. - oda nyújtja neki a pendreivot.
- Ez a 143-as kódot tartalmazó pendrive, vagyis ez a kód váltja ki a fájdalmat. - ránéz a sebei helyére.
Hank megforgatja ezután elrakja.
- Holnap majd közelebbről megnézem az örsön, most viszont hulla fáradt vagyok úgyhogy lefekszem. - ásítva egy nagyot elindul a szobájába.
Connor is feláll a kanapéról Sumo pedig a nyomába szegődik.
- Holnap meglátogatjuk Mr Kamskit, hátha ő többet tud mondani. - elmegy a fürdőbe megengedini a csapot.
Kamski, ő az aki ki fejlesztette az androidokat, de most magányosan él a várostól messze.
Követem énis.
- Jobban járunk ha kipihenjük magunkat ez után a hosszú nap után, engedtem neked fürdővizet. - azzal elmegy szabad utat hagyva nekem.
Leveszem magamról a ruháim, beszállok a habbal teli kádba. Végre egy nyugodt hely ahol nem zavar senki, ezután a nap után. Egyre furcsább lesz ez a dolog először az emlékeim majd Connor, vajon haragszik rám.
Miután végzek leengedem magam után a vizet és megtörőlközöm, de nincsen pizsamám.
Most mit csináljak egyszál törölközőben mégsem mehetek ki.
Hirtelen kopognak amitől megugrok egy picit.
- Tessék?! - kérdezem zavartan az ajtónál fülelve.
- Ne haragudj hogy zavarlak, észrevettem hogy nincs mit felvenned ezért kértem Hanktől.
- Várj egy percet! - gyorsan még jobban magamra tekerem a törölközőt hogy biztos ne csússzon le.
-Csukva van a szemed?
- Ne aggódj, nem vagyok olyan. - benyújtja a ruhát.
Meglepetésemre nem egy férfi hanem egy szép bíbor színű, hosszú pántos női hálóinget ad a kezembe. Magamra veszem mintha nem is egy egyszerű pizsoma lenne, olyan mint egy kis estéji, bár ez a megjegyzés túlzás. Mikor kilépek a kanapé megágyazva Sumo pedig előtte fekszik, mint egy őrzővédő. Ahogy közeledek elkezdi csóválni a farkát. Legugolok hozzá és megsimogatom.
- Nem is vagy olyan félelmetes amilyennek elsőre tűnsz. - barátságosan megnyalja a kezem.
- Én mondtam. - jön ki a folyosóról mosolyogva társam.
- Köszönöm a ruhát meg hogy itt aludhatok ma este, a hadnagynak és neked is. - nézek rá mosolyogva miközben a hatalmas bernáthegyi közelebb bújik.
- Szívesen, egyébként a feleségéé volt a ruha. - elmereng egy kicsit.
- Mi történt? - leülök, hogy onnan hallgassam.
- Elhunyt mikor első gyerekük megszületett. - levesz a polcról egy képet majd nekem adja, egy kisfiút ábrázol.
- Ő itt Chol, ő volt a hadnagy fia de meghalt a balesetet követő műtét során.
Ezt nem tudtam, mindent nem mondott el Hank. A mai napig zavarhatja ez a dolog.
Ránézek a képre, olyan mintha a gyerekori énjét látnám. Hasonlít Connorra, lehet ezért ragaszkodik annyira a hadnagy hozzá. Visszadom neki ő pedig vissza helyezi.
Észreveszem hogy a vállát fogja,ott ahol a lövések érték.
- Hogy vagy? -nézek rá érdeklődve.
-Megvagyok, csak furcsa ez az érzés. - rám néz, majd elmosolyodik.
- Most már tudom milyen, tényleg olyan amilyennek mondtad, borzalmas. - elneveti magát de aztán elkomolyodik.
Sosem hallottam még ilyen őszintén nevetni.
- De ti mindig ezt érzitek ha megsérültök, még a legkisebb szúrásnál vagy vágásnál is.
-Igen. - értek vele egyet.
Ide jön hozzám.
-Köszönöm hogy megmentetél, hogy ne verjen szét Nines. - fogja meg a kezem.
- Ne csak nekem köszönd, a dilis detektív, Gavin is segített. - motyogom.
- Igen tényleg, nem is értem, mi ütött belé?
- Én sem egészen, látszik hogy egy kis emberség is szorult belé ahogy mondtad.
Bólint aztán magához húzza a karom, ám derengeni kezd hogy hogyan viselkedtem vele délután. Elhuzódom, csak a földet tudom nézni.
- Dühös vagy rám?
- Miért lennék ? -nyugtalanná válik.
Veszek egy mély levegőt.
-Amiért úgy otthagytalak. - közelebb ül és maga felé fordítja az arcom.
- Nem, megértem. Hirtelen ez neked egyszerre, tudok várni és elfogadom akármit is fogsz válaszolni.
Őszinte szavaitól elakad a szavam csak nézem a két barna szempárt.
- De, most jobb ha pihensz holnap hosszú napunk lesz. - feláll, megpuszilja a homlokom.
- Jó éjt. - elindul a folyosó fele.
- Jó éjt Connor.
Figyelem ahogyan eltűnik a halovány szürkeségben.
Betakarózom, mikor már befészkelném magam egy nyüszítő hang szólít meg lentről.
- Neked is jó éjszakát Sumo. - megsimogatom a fejét majd vissza fekszek.
Hosszú volt ez a nap, jobb ha alszom egyet. Elsem hiszem hogy Connor bevallotta nekem mit érez.