Fogalmam sincs mi történt az örsön, már négy napja. Mivel a kapitány azt mondta az ügy túl veszélyes számomra így jobban teszem ha kimaradok belőle és otthon maradok, meg amíg nem tudok rendesen koncentrálni.
Nem tudtam elkapni a gyilkost és a társam is veszélybe sodortam.
Nem említette nekem egy szóval senki hogy van. Ennek tetejébe a szüleim is hallottak a dologról úgyhogy az egész világ elenem ténykedik.
Egész nap csak járkálok ebben a hatalmas lakásban próbálom feldolgozni a történteket de egyre inkább azt érzem hogy a félelem és a magány úrrá lesz rajtam mint egy hatalmas burok amely nem enged el.
Le kell nyugodnom talán egy kis víz segít.
A konyhába tartok, leveszek a polcról egy poharat. Megtöltöm, miközbe inni készülök az egész testem hirtelen megremeg majd átjár a hideg minden egyes testrészemre kihatva. A poharat kiejtem a kezemből az meg ezernyi szilánkra törik szét.
Mi van velem?
Gyorsan össze szedem a darabokat ám kapkodásom közepette egy nagyobb darab megvágja a tenyerem olyannyira hogy azonnal el kezd vérezni.
-Fenébe! -a vér látványa még idegesebbé tesz.
Azonnal a fürdőszobába rohanok mielőtt még össze vérzek mindent. A csap alá tartva nézem ahogy a vörös színű folyadék távozik a lefolyón keresztül. Nehezen el tudom állítani az erős vérzést, bekötözöm amennyire tudom.
-Ez is megvan - fújom ki a levegőt könnyítve magamon.
Össze takarítom a maradék szilánkokat is nehogy ismét kisebb baleset áldozata legyek.
- Leülök és pihenek egy kicsit az lesz a legjobb.
Bele is huppanok a kanapéba aztán kényelembe helyezem magam. Figyelem az otkinti időt. Két napja megállás nélkül csak esik és a szél csak kis időre csilapodik.
Pont olyan az idő mint az én mostani lelkivilágom. Háborgós
A fák lombjait megtépázza, egy-kettő ágat el is fúj. Az esőcseppek pedig ádáz versenyt futnak egymás ellen az ablak üvegén. Mégis idebent csendes, nyugodt minden, nem zavar semmi. A fáradtság és a kimerültség miatt rögtön elnyom az álom.
°°°°°°°°°°°°
Egy sötét helyen térek magamhoz, semmit sem látok. Érzem, hogy egy székben ülök a kezeim és a lábaim megkötözve.
Mégis mi a fene ez?
- Halo, hall engem valaki! - kiáltok a vaksötétbe.
Csak a hangom hallom viszhangozni mindenhonnan.
Próbálom kiszabadítani magam de minden egyes mozdulat egyre feszesebbé teszi a gyorskötözőt. Amilyen gyengének tűnhet olyan erős.
- Azt hitted ennyivel megúszod.
Egy hang a semmiből, ismerős, még sem tudom honnan.
-Nem emlékszel rám?
-Nem. Ki vagy, mutasd magad!
Egy vérfagyasztó nevetés, mintha egyre csak közeledne.
- Én pedig nagyon is jól emlékszem rád.
Az árnyak közül közeledik egy alak azonban még mindig nem ismerem fel.
- Mit akarsz tőlem?-kérdem tőle remegő hangon.
- Nagyon is jól tudod mit akarok.
Nem egyáltalán nem.
Teljesen össze vagyok zavarodva.
- Az engem megilető helyem! - kiált fel és elő lép a homályból.
RK900-as android.
Az öltönye vörösre festve a vértől, riadtan nézek rá. Közelebb sétál hozzám, észre veszem hogy egy kést tart a kezében, pont mint két nappal ezelőtt, teljesen megegyezik vele.
-A szüleid olyan androidot akartak ami megvéd mindentől.
- Miről beszélsz, hiszen nem is volt...
Mielőtt folytathatám felém irányítja a kést azután megvágja az arcom. A lefolyó vér rá hull a ruhámra így be szennyezi azt. Közönbösen néz rám, figyelve killódásom.
-Nem hagytad hogy végig mondjam. - megforgatva szemeit, elkezd körözni körülöttem.
-Egy nap hozzátok jelentettek be, mint házvezető android, nagyon össze szoktunk és megszerettem az új életem... - megáll, letörli a vért az arcomról.
Mozdulni sem merek csak érzem a testem megint megadja magát a remegésnek és a félelemnek.
-... de egy nap a szüleidnek jött egy levél hogy hiba történt és hogy kicserélnek egy másik, egy másik rohadtt androiddal! - kiált fel ismét, a ledje pedig vörösen villog.
-Ezért egynap amikor a szüleid elmentek otthonról, végeztem vele, hamuvá égettem, de a lángok elterjedtek az egész házban és ezzel te is veszélybe kerültél. - megáll a körözéssel.
-Ki akartalak menteni, de te engem okoltál mindenért, ellöktél magadtól, mintha csak egy ócska bábu lettem volna. -rám néz.
- Te, azt a mocsok, semitérő Connort választottad helyettem!
A kést már a nyakamhoz szorítja.
- Ne tedd ezt.. ezel nem leszel jobb.... minálunk sem. - a könnyeim végigfutnak az arcomon.
- Mondj egy okot miért ne ölhetnélek meg most azonnal. - a gyűlölet szikrázik a szeméből de az arca rezzenéstelen.
-Connor csak segíteni akart ő nem tehet semmiről. Nem akart közénk álni. És egyébként is ez az egész nem igaz, csak a te beteg agyszüleményed! - kiáltok fel ingerülten, szemébe köpve, mégis félve a következményektől.
- Az én... olyan amnéziában szenveddtél amin a szüleid és az orvosok sem tudtak segíteni.- törli le magáról.
-Ezért nem emlékszel semmire, fogd már fel. Én csak segíteni akartam és te elfordúltál tőlem! - remeg meg a dühtől a hangja majd elő ránt egy pisztolyt a hátsó zsebéből, erősen a homlokomra nyomva azt.
- Kérlek ne tedd ezt...! - kérlelem remegő hangon és könnyeközt.
Mégegyszer mélyen a szemembe néz.
Semmilyen érzelem nem mutatkozik ahogy a fegyvert határozottan a fejemhez tartja.
- Ég veled.
- Nines!!!
És azzal meghúzza a ravaszt.
Remegve, zihálva riadok fel.
Észre veszem nem vagyok egyedül. Két kéz nyugszik a vállaimon, amit erősen szorítok. Connor az, aggodalommal teli szemekkel figyel.
- Minden rendben? Napok óta nem láttalak, ezért eljöttem, hogy megnézzem jól vagy-e.
Nem tudok megszólalni csak remegni és hagyni, hogy a könnyeim utat törjenek maguknak.
-Vivien kérlek mondj valamit!
- Me.. meg akart ö... ölni, meghúzta a ravaszt és...
Az arcomat beletemetem a válába. Ő egy szó nélkül hagyja, hogy kisírjam magam. Átkarol aztán a hátam simogatja.
- Semmi baj, itt vagyok. Minden rendben lesz, ez csak egy álom volt. - suttogja halkan, lágy hangon.
Valahogy megnyugtatnak a védelmező karjai amik átölelnek és a kedves szavai. Fogalmam sincs honnan tudja, hogy kell megnyugtatni de valahogy nem is érdekel. Sokáig maradunk így, észre sem veszem hogy eltelik az idő.
- Kérlek mond el mi történt.
Felnézek rá, ő letörli a könnyeim, kedvesen mosolyogva rám. Nagyot sóhajtok, behunyva szemem össze szedve gondolataim.
-Rendben...
Elmondok neki mindent ami az álmomban szerepelt. Végig figyelmesen hallgat, egy kérdéssel sem szakítva meg.
- Nines?
- Így hívtam az álmom végén. - húzom fel a térdem a kanapéra, ott össze kulcsolva kezeimmel.
- Szóval azt állította hogy a ti régi androidotok volt.
- Igen. - nézek elgondolkodva magam elé.
Megfogja a kezem, azonban nem veszi észre a friss kötést ami kissé át is ázott már. Enyhén felsziszenek.
- Ne haragudj, nem vettem észre.
- Semmi baj. - mosolyodok el fájdalmasan.
Elkezdi nézegetni, gondolom elemzi.
- Teljesen átázott, át kell költöznöm. - pattan fel mellőlem.
- Nem szükséges. - nézek utána, rázva fejem. Ám nem tudom megállítani túlbuzgóságát.
Megtalálja a fürdőszobát és ki hozza az elsősegély dobozt. Előveszi a gézt a fertőtlenítőt majd vissza ül mellém.
- Ez most lehet kicsit csípni fog. - figyelmeztet előre.
Kitisztítja a sebet éppen hogy csak érzem a fájdalmat, utána pedig gondosan bekötözi.
- Hogy szerezted ezt a vágást?-kérdezi kíváncsian vizslató tekintettel.
- Ő, kiesett a kezemből egy pohár és egy nagyobb darab megvágta. - vonok vállat, mintha mit sem jelentene.
Rám néz, a ledje sárgára vált.
- Zavar az eset, eről van szó, igaz?
Elfordulok tőle, pár centire arrébb is ülök.
- Igen, de miattad aggódtam a legjobban, két napig azt sem tudtam...
Kezébe veszi az arcom aztán felé fordítja, észre veszem ismét eltűnik róla a bőr. Kissé váratlanul ér ez a gesztus.
- Ne aggódj miadttam, mindig vissza fogok jönni hozzád. -közelebb hajol.
- De...
Elhúzom kicsit a fejem de ő nem tántorít, megcsókolja a homlokom. Érzem elönti a pír az arcom.
- Most pedig pihenj, le vagy gyengülve, én itt leszek.
Betakar a karfán hagyott takaróval és mutatja hogy nyugodtan hajtsam a fejem az ölébe. Félénken, a végén mégis oda fekszem. Megigazítja a takarót azután a karomra helyezi a kezét. A jelenléte teljes békével tőlt el, vele nem érzem magam egyedül.
Bár ő tudom nem alszik azért mégis behunyja a szemét és elkezd lassan simogatni. Ettől teljesen elönt a melegség majd vele együtt az álom is.