S Z E R D A
6:30
Reggel az ébresztőm irritáló hangjára ébredtem. Álmosan nyomtam ki és dőltem volna vissza az ágyba még egy picit pihenni, csakhogy egy üzenetem érkezett. Vagyis jobban mondva tegnap este. Basszus. Dave. El is felejtettem. A takarót ijedten rúgtam le magamról, és elborzadva néztem a pizsamámat. Vagyis csak egy póló meg egy rövidnadrág. Ez akkor az jelenti, hogy Dave átöltöztetett. Vagy legalábbis valaki más. Azaz az illető látott félig meztelenül. Reménykedve, hogy esetleg Martha vagy egy másik lány volt az, nyúltam a telefonomért, hogy megnézzem kitől érkezett az üzenet. Csak ne Davetől.
Logan: Rég láttalak, mit szólnál ha holnap érted mennék, ha végzel?
Gyorsan pötyögtem a választ. Örültem Logannek, hiszen tényleg rég találkoztunk és az ő társaságában hasonlóan éreztem magam, mint Dave – az elmondása szerint - az enyémben.
Én: Úú, az nagyon jó lenne.
Logan: Akkor megbeszéltük. Ott leszek érted ;)
***
A 7 óra kivételesen gyorsan telt el. Hipp hopp és az ebédszünetnél jártunk. Úgy döntöttem, hogy mostantól mindennek a pozitív oldalát fogom nézni, és nem fogok a dolgok miatt stresszelni. Talán sikerül huzamosabb ideig megtartanom, nem úgy mint a naplóírást.
- És akkor azt a szívdöglesztő mosolyát rám villantotta, és tudtam, hogy minden simán fog menni. Úgyhogy pénteken randizunk. – ecsetelte vigyorogva Liv az újabb zsákmányát. Nos, Olivia nem éppen egy szende lány. Kiélvezi az élet minden percét, és megragadja az alkalmakat. Konkrétan egy Dave Wellington lányban. Erről jut eszemben, azt hiszem haladásnak tekinthetjük, hogy ma már Dave köszönt nekem – ha egy bólintás annak számít -, bár lehet ennek köze volt a tegnapi beszélgetéshez. Örülök neki, hogy – bár nem éppen fényesen indult a kapcsolatunk, mégis kezd alakulni valamilyen irányba. Jó irányba.
- És mi a helyzet veled Kathy? – nézett rám Britney – Trac egyik barátnője - nagy szemekkel.
- Mi? Velem?
- Szerinted? Van valaki, aki tetszik? – csak megráztam a fejem. Nem igazán szeretek erről beszélni.
- Úúú erről jut eszembe! Képzeljétek, a héten új gyerek jön a suliba! Ha minden igaz fiú, és a mi korosztályunk lehet! – kezdte Tracey.
- Remélem helyes. – csámcsogta Liv, miközben a sült krumpliját tömte a szájába. A kijelentésére csak megforgattam a szemeim. Eleinte furcsa volt a stílusa, és a pasi faló élete, de mára már megszoktam. Ahogy szinte mindenki, aki ismerte.
Viszont Trac mondata igazán feldobta a hangulatomat. Ha új fiú jön az iskolába, talán már nem én leszek a téma. Végre leszállnak rólam és elbújhatok a többi diák között és élhetem az unalmas életemet. Ez lesz a legjobb.
***
Az iskola lépcsőjén ülve döbbentem rá, hogy milyen szerencsés vagyok. Legalábbis ahogy néztem az egymagában ácsorgó szemüveges lányt. Általában a menzán is egyedül szokott ülni, sőt a néhány közös óránkon is. Nekem vannak barátaim, akikre számíthatok, akik ott vannak mellettem és kiállnak értem. Eddig ezeket az apróságokat észre sem vettem és csak a saját kicsinyes dolgaimmal voltam elfoglalva. Szörnyen önző módon viselkedhettem. Hiszen észre sem vettem ezeket, és csak sajnáltattam magam. Az, hogy egy Dave vagy egy Logan féle fiú egyáltalán szóba áll velem, vagy olyan barátnőim vannak, mint Trac és Liv nem kis dolog. Legalábbis nagyon is megbecsülendő.
Dave megint a szokásos bandájával hülyült a suli bejáratától nem messze. Végignéztem a társaságon. Így, kívülről nem gondolnám, hogy tényleg olyanok a haverjai, ahogy elmesélte. Úgy néznek ki, mint akiknek igazán jó a kapcsolatuk és számíthatnak egymásra a bajban. Egymást szívatták és nevettek. Látszólag tényleg jól elvoltak, de mégis, ha egy picit jobban megfigyeljük, észrevehető az az icipici feszültség közöttük. A félig hamis mosolyok az arcokon.
Dave hirtelen rám pillantott és elmosolyodott. Valamit mondott a haverjainak és hirtelen elindult az irányomba.
Azonban a bámulásomat egy aprócska dudaszó szakította meg. Ahogy oldalról láttam Dave is megtorpant és a hang irányába kapta a fejét. Ahogy én is.
Logan vigyorogva intett, hogy száljak be. Az arcát elég jól takarta a fekete napszemüveg, de még így is tudtam, hogy ő az. Meg hát persze legalább 20 perce rá várok.
Felpattantam a lépcsőről, a szinte ugyanolyan napszemüvegemet felkaptam és a táskát is magamhoz vettem és elindultam a kocsihoz. De egy erős szorítás a csuklómon megakadályozott ebben. A hirtelen jött fájdalomtól felszisszentem, és gondolom David és észrevette, hogy a kelleténél túlságosan is erősen szorította meg, mert azonnal lazult a fogása. De nem engedett el.
- Dave, engedj! – néztem rá szúrósan, bár a szemüvegtől nem láthatta.
- Kathy, komolyan be akarsz szállni annak a srácnak a kocsijába?
- Mi van? Mégis mi bajod van Dave? Miért ne szállnék be?
- Figyelj, kérlek csak ne barátkozz vele! Nem olyan, mint amilyennek hiszed!
- Dave! Ne beszélj már rébuszokban! Nem is ismered Logan-t, honnan tudnád milyen. Vagy ismered?
- Nem. – sóhajtott és elengedte a kezem. Nem nézett rám, úgy folytatta – Csak nincs jó érzésem vele kapcsolatban. Kérlek, ne menj el vele.
- Miért, akkor talán menjek veled az egész iskola láttára? Mert csak egy szavadba kerül. – nem válaszolt csak lehajtotta a fejét. – Gondoltam. Majd ha fel mersz vállalni, szólj!
Elbattyogtam a kocsiig és egy elegáns mozdulattal beültem. Köszöntem Logannek és dühösen bámultam ki az ablakon. Tulajdonképpen nem hinném, hogy az iménti incidensünk nagy port kavarna. Valószínűleg az iskola előtt álló tinédzserek csak reménykedtem, hogy Dave újra megaláz, és biztos nem gondoltak másra. Esetleg, hogy ez egy teljesen másfajta beszélgetés volt. Amíg nem smárolok Dave-vel a folyosón – vagy esetleg durvább – nem gondolnám, hogy a többiek többet gondolnának. Ezért sem értem Dave miért nem mer felvállalni. Ha beszélünk max azt hinnék, hogy megfenyegetett vagy valami hasonló badarság, amit ők szívesen néznének és hallgatnának végig.
- Valami baj van? Feszültnek tűnsz. – tette a combomra a kezét Logan, ami irtó furcsa volt, de a düh és a csalódottság most erősebb volt, minthogy ezzel foglalkozzak.
- Nincs. – fújtam ki a levegőt – Pontosabban nincs semmi említésre méltó.
Próbáltam lenyugodni, de ez jelen pillanatban valahogy elképzelhetetlen volt. Logan gyorsított én pedig hangosabbra vettem a zenét. Fogalmam sincs milyen zene ment benne, de a hangulatomnak tökéletesen megfelelt. Csak bámultam ki az ablakon és próbáltam mindent kizárni. Egyre gyorsabban mentünk, és a gondolataim egyre gyorsabban fogytak el. Aztán a kocsi megállt. És bumm, ott voltam újra az összes problémámmal.
Egy ismerős épület előtt álltam.
- Amikor dühös vagy szomorú vagyok ide szoktam jönni. Gondoltam ez most lehet segítene neked is. Gyere! – ezzel előre ment és már nyitotta is ki a ház ajtaját. Ismét elém tárult a vásznak és ecsetek sokasága. Igen, ez kell nekem.
Bár nem vagyok egy hű, de nagy művészlélek, talán ezzel ki tudok kapcsolni. Vagy kifesthetem magamból az érzelmeimet. Talán valami jó is kisülhet belőle.
A sarokba, a teraszajtó mellé telepedtem le és Logan segítségével nekiláttam alkotni. Közben észre sem vettem, hogy a fiú lőtt rólam pár képet. Nos, velem ellentétben Logannek ezekhez a dolgokhoz nagyon nagy tehetsége van. Nem csak csodásan tud festeni, rajzolni, hanem nagyon jó szeme van a fotózáshoz is. Elvileg később majd szeretne egy galériát nyitni, ahol kiállíthatná a műveit csak hát ahhoz pénz is kéne.
A délután végére tényleg feloldódtam, és önfeledten beszélgettem, nevetgéltem Logannel. Az Ő társaságában annyival másabb vagyok. Egy sokkal vidámabb, életre való lány. Akire, ha ránézel neked is kedved támad nevetni. De nem rajta, hanem vele. Vagy aki feldobja a te napodat is. Legalábbis ilyennek éreztem magam, és ez felbecsülhetetlen volt.
°°°°°°°°°°
Kérlek jelezd valamilyen formátumban a véleményedet (kommenteket nagyon szívesen olvasgatok 💕😃)❤❤