Faye szemei hirtelen kinyíltak és egyenesen az üreges sötétségbe nézett. Először azt hitte, hogy ez a szobája sötétsége, de aztán rájött, hogy a sötétség a fiú rá bámuló szemtelen arcából fakad. Faye zihálni kezdett majd távolabb akart tőle menni, de még mindig az ágyban fekve találta magát. Becsukta a szemeit majd ismét kinyitotta, remélve, hogy a fiú eltűnik, mint egy rémálom. De a fiú még mindig ott volt, közel hajolva hozzá.
"Kérlek, menj el." Suttogta Faye, mindent megpróbálva, hogy visszatartsa könnyeit. Egy pillanatra oldalra pillantott, ahol Evan még mindig nyugodtan aludt, semmit sem tudva arról, hogy mi folyik körülötte.
"De nem tudok, édesem." Mondta a fiú. "És még, ha el is tudnék menni, nem tenném." A fiú hideg kezét Faye arcára helyezte és közelebb hajolt hozzá. "Miért mennék el, ha veled lehetek?" A fiú másik kezét Faye csípőjére helyezte majd kezei a lány pólója alá csúsztak. Faye reszketni kezdett.
"Ez tetszik neked, huh?" Mondta a fiú halk, reszelős hangon.
"N-nem." Motyogta Faye és ismét becsukta a szemeit. "Kérlek, hagyj magamra."
"Pedig én nagyon élvezem." Mondta és felvezette hideg kezét a hátán ami miatt az megemelkedett és Faye egy apró sóhajt ejtett ki ajkain.
"Kérlek." Sóhajtott Faye. "Ne csináld."
"Ne mond, hogy 'ne csináld', mond azt, hogy 'csináld'. Mondta a fiú mielőtt hideg ajkait Fayere tapasztotta, megijesztve őt. Kezét végighúzta az oldalán, ezzel elérve, hogy bőre libabőrös legyen. A fiú lassan mozgott, hideg csókokat hagyva Faye állán.
"M-mit csinálsz?" Kérdezte Faye bepánikolva miközben a fiú csókokat hagyott szerte a nyakán. "Kérlek, fejezd be."
"De én nagyon kívánlak." Suttogta a fiú csókjai között majd egy pillanatra Fayere nézett. "De csak akkor lehetünk együtt," A fiú egy percig csendben maradt majd egy vigyor tűnt fel arcán. "ha meghalsz." A következő másodpercben a fiú már egy kést fogott a kezében. ugyanazt a kést amit legutóbb is használt. Gyilkos kacaj töltötte be a szobát. A fiú először a feje felé emelte a kést, majd egyenesen Faye gyomrába szúrta. Faye fájdalmában felkiáltott.
Faye hirtelen felébredt, rázkódott és gyorsan vette a levegőt. Olyan szorosan fogta ökölbe kezeit, hogy ujjai már kezdtek elfehéredni. Az ereiben futó vér hidegebb volt, mint a jég, mintha valaki kivágta volna a szívét.
Egy kis idő múlva amikor már megnyugodott, Faye kezeit arca elé tette és elbújtatta azt pár percig. Majd oldalra pillantott és Evanra nézett.
"Evan?" Suttogta. "Evan!"
"Mh." Morogta Evan, majd oldalára fordult, hátát mutatva ezzel Faynek.
"Evan!" Ismételte Faye és kicsit meglökte.
"Igen?" Morogta a fiú.
Nem igazán tudva, hogy mit is mondjon, Faye kibökte:
"Nem akarok meghalni." A mondat hallatán Evan felült majd Fayere nézett.
"Miről beszélsz?" Mondta Evan összezavarodott arccal. "Nem fogsz meghalni."
"Érzem, Evan." Mondta Faye, majd kezeire nézett. "Egész testemben érzem." Egy könnycsepp szökött ki a szeméből, amit egy másik követett. "Evan," szipogta Faye. "haldoklom."
Evan egy darabig csak csendben ült miközben Fayet nézte és homlokát ráncolta. Faye egy pillanatig azt hitte, hogy Evan valami bunkó dolgot fog mondani, de abba a pillanatban Evan felállt és Fayere mosolygott.
"Mi lenne, ha ágyba hoznék neked egy kis reggelit?" Mondta majd az ajtó felé kezdett sétálni. "Ne menj sehova, oké?"
"Oké." Mondta Faye, és letörölt egy könnycseppet az arcáról.
Evan utoljára rámosolygott barátnőjére, majd elhagyta a szobát és lement a lépcsőn. Az előszobán át a konyhába ment, ahol próbált megtalálni minden szükséges dolgot, hogy nagyszerű reggelit készítsen Fayenek.
"Biztos, hogy nem kell segítség?" Kiabálta Faye az emeletről.
"Biztos, maradj ahol vagy." Kiabált vissza Evan.
"És mi lenne, ha én segítenék neked?" Mondta egy hang, arra késztetve Evant, hogy megforduljon.Az ajtóban egy fiú állt, nem lehetett sokkal idősebb nála. De valami nem volt rendben vele, és nem azért mert valaki más házában volt. Hanem az üres szemgödrei, a véres arca és a véres fehér pólója ijesztette meg őt. Ördögi mosoly tündökölt a fiú arcán.
"Ki..." Kezdte Evan miközben próbált találni valamit a háta mögött amit megragadhat. "Ki vagy te?"
"Én vagyok a sötétség és az ok amiért azt fogod kívánni, bár sose tetted volna be a lábad ebbe a házba." Mondta a fiú majd vállat rántott, mintha amit az előbb mondott semmiség lenne.
"Te..." Mondta Evan, gondolkozott, hogy folytassa-e vagy ne.
"Halott vagy?" Folytatta a fiú és beletúrt sötét, göndör hajába. "Igen, az vagyok." Evan egy percig bepánikolva állt a fiúval szemben. Majd egy gyors mozdulattal a fiúnak hajította a kést mielőtt a pult mögé bújt a konyha közepén. A növekvő csend hamarosan egy nevetéssel szakadt meg. Evan lassan felállt és arra a helyre pillantott ahol a fiú, még mindig állt. Az egyetlen különbség az volt, hogy az ujjait most a kés köré fonta ami pár centire volt a mellkasától.
"Szép próbálkozás." Mondta a fiú, majd hagyta, hogy a kés a padlóra essen.
Majd a fiú eltűnt és felbukkant Evan mögött. Maga felé fordította Evant és megragadta a pólójánál fogva, majd a pultnak lökte, leborítva ezzel egy befőttes üveget.
"Nem szeretem amikor az emberek próbálnak megölni." Sziszegte a fiú.
"Evan" Kiabált Faye az emeletről. "Minden rendben odalent?"
"Mond neki, hogy minden rendben." Mondta a fiú, még nagyobb nyomást gyakorolva Evanra.
"Ő- Minden rendben, ne aggódj." Kiabálta Evan.
"És most, beszélgessünk egy kicsit." Mondta a fiú és kezét Evan torkához vezette. "Mint láthatod, nem szeretem, ha az emberek az otthonomban vannak." Evan fuldoklott a fiú erős szorításától a nyakán. "És muszáj mindenkit elküldenem innen, szóval miért is ne kezdjem veled?" Mondta a fiú.
"Nem mehetek el." Mondta Evan.
"Oh, de igen, elmehetsz." Mondta a fiú. "Vagy a kis barátnőd meghal."
"Nem bántanád őt." Mondta Evan.
"Már megtettem." Vigyorgott a fiú. "Miből gondolod, hogy nem tenném meg újra?" Evan összezavarodott arccal nézte a fiút, aztán rájött.
"A H betű." Mondta. "Te voltál, igaz?"
A fiú nem válaszolt Evan kérdésére, helyette azt mondta:
"Jobban teszed, ha előállsz egy jó kifogással, hogy elmenj vagy a lány meghal." Majd még egyszer hozzávágta Evant a pulthoz mielőtt eltűnt.
Evan lerogyott a földre, próbált levegőhöz jutni. Egy ideig úgy maradt mielőtt lábdobogások hallott meg valahonnan a házból.
"Evan, mi tart ilyen sokáig?" Kiabálta Faye, és Evan tudta, hogy gyorsan elő kell rukkolnia valamivel. Kiviharzott az előszobába ahol elkapta Faye pillantását aki a lépcső tetején állt. Pár bizonytalan lépést tett hátra mielőtt belekezdett:
"Nem bírom ezt tovább!"
"Mire gondolsz?" Kérdezte Faye és elkezdett lefele menni a lépcsőn, de Evan megállította őt.
"Ne, ne gyere le." Mondta Evan. "Nem akarlak a közelemben tudni."
"Evan," Mondta Faye halkan. "Mi folyik itt?"
"Elmegyek, oké! Nem bírom ezt tovább!" Drámain feldobta a kezeit az égbe.
"Nem értem." Mondta Faye. "Tettem valamit?"
"Rendben," Mondta Evan. "Laurennel aludtam."
"Mi?" Reagált Faye. A harag hulláma végigsöpört az arcán és a fiúhoz akart sétálni és tenne valamit, de helyette azon kapta magár, hogy pár lépéssel meghátrált.
Evan még egy percig ott állt, hátha Faye visszajön, de nem tette. Gombóccal a torkában kezdett az ajtó felé sétálni. Éppen amikor az ajtóhoz ért, egy kezet érzett a vállán. Remélve, hogy Faye az megfordult, de nem ő volt. A fiú volt az.
"Nem volt olyan nehéz, igaz?" Mondta a fiú. "Udvariatlanság lenne tőlem, ha elengednélek búcsúajándék nélkül." Mondta majd elővette amit eddig a háta mögött dugott el. Egy kést. Evan megpróbált kiszabadulni a fiú szorításából, de nem tudott.
"Hey, fejezd be a mocorgást. Sok munkám van ebben az ajándékban." Mondta a fiú és nevetett. Majd komollyá változott és Evant a falhoz nyomta majd kezét Evan szájához nyomta, hogy megakadályozza a kiabálásban.
"Búcsúajándék." Suttogta a fiú majd Evan mindkét combjába beleszúrta a kést, mindkétszer artériát sértett a késsel. "Kórházba kéne menned." Majd a fiú kilökte Evant az ajtón aki aztán kezdett elvánszorogni a háztól, véres csíkot hagyva mag után. Egy csíkot amit az eső nemsokára el fog mosni.
Köszönet a fejezet elején található képért: @Anne_5SOS -nak. :)