Haunted || h.s au - hungarian

huszonkettő

Faynek párszor pislognia kellett, hogy megbizonyosodjon róla, hogy a fiú tényleg az ajtóban áll-e. Hogy az az ismerős véres póló, ijesztő arc és üres szemgödrei valódiak voltak-e. De ott maradt. A fiú teljesen nyugodtan dőlt az ajtókeretnek és nézte a lányt. Kezeit összefonta mellkasa előtt és mosolygott.

"Uraim, biztosak abban, hogy ezt akarják tenni?" Mondta Harry, a két férfi a hangjára megfordult. Amíg az egyik arcán zavarodottság volt észrevehető, addig a másikén a félelem.

"Szép jelmez. Mi akarsz lenni?" Mondta Alex fintorogva. 

"Oh, nem is tudom." Válaszolt Harry, majd elvigyorodott és eltűnt. Később ismét felbukkant, csak most pár lépéssel férfi előtt. "Talán a fiú akit meggyilkolt 90 éve, ha jól hallottam, a nagyapád." 

A nyugodtság és az arcátlanság eltűnt a férfi, Alex arcáról és helyette félelem tűnt fel rajta. Próbálta elrejteni, de Harry látta. 

"Nos, hosszú történet, de összefoglalva: még mindig itt vagyok." Mondta lassan Harry majd egy új mosoly tűnt fel arcán. "És ha megnézed a lány kezét, látni fogsz egy H betűt, a nevem kezdőbetűjét, ami azt jelenti, hogy én vagyok az egyetlen aki eldöntheti, hogy a lány él-e vagy hal. Ezért nem engedhetem, hogy megöld őt, mivel azt majd én fogom megtenni."

"Őrült vagy." Mondta lassan Alex, próbált fenyegetőnek hangzani. "Miért nem mész innen, és hagyod, hogy tegyük a dolgunkat és akkor életben hagyunk." Harry nevetett. 

"Nem tudod megölni azt, aki már halott." Mondta Lassan Harry és Fayehez ment, majd leguggolt előtte. "De megölheted azt aki még él. Mint ti ketten." Mondta, majd végigsimított kezével Faye könnyektől nedves arcán. "Sajnálom, édesem, nem kell ezt látnod." Suttogta mielőtt egy könnyed csapással öntudatlan állapotba juttatta Fayet és hagyta, hogy teste a földre boruljon.

"És most..." Mondta Harry ridegen és felkelt a földről majd megfordult. "Sosem kapták el a két férfit akik megölték a családomat, de ti ketten jók lesztek." Tett feléjük pár lépést. Harry közeledése arra késztette Alexet, hogy elővegye pisztolyát és a fiúra szegezze.

"Lőni fogok, esküszöm." Mondta Alex fenyegetően, de keze remegett. "Le foglak lőni."

A következő másodpercben egy hangos durranás hangja viszhangzott a házban és Harry felsőteste hátrahajlott ahogy a golyó átlyukasztotta bőrét és izmait, majd távozott is testéből. De semmi sem történt. Annyi volt a különbség, hogy egy lyuk volt Harry mellkasán. Újabb lövés zaja töltötte be a szobát, és egy újabb golyó lökte hátra Harry felsőtestét, de ezúttal sem történt semmi. 

"Mint mondtam," Mondta Harry lassan. "Nem tudod megölni azt aki már halott." Mondta, majd a két férfi felé vetette magát.

Faye kiabálva ébredt fel, levegőért kapva. Feje lüktetett és jobban fájt, mint bármelyik másik testrésze. Teste minden porcikája zsibbadt, mivel órákig feküdt ugyanabban a pozícióban. Nem lenne meglepve, ha pár sötét folt tarkítaná fakó bőrét. 

Habár Faye szájáról lekerült a ruha, kezei még mindig szorosan össze voltak kötve háta mögött. Kifújt egy tincset a hajából majd oldalra fordította fejét, majd zihálni kezdett amikor meglátta a sötétvörös folyadékot ami szétterült a padlón. Pánikba esett, és kezeit rángatni kezdte, próbált kiszabadulni a kötél fogságából, sikertelenül. Ennek ellenére Faye elhatározta, hogy fel fog térdelni és onnan már lábra tud állni. 

 Szemeivel a bíbor színű folyadékot nézte a padlón miközben megpróbálta kikerülni azt. Gondolkodott rajta, hogy kié lehet. Az egyik férfié? Vagy a fiúé? Faye tudta, hogy nem fogja megtudni a választ, ha csak gondolkodik rajta, ezért a konyhába ment. 

A konyhába érve Faye a késekhez ment. Megfordult, így háttal állt a késes fióknak miközben megpróbált kivenni egyet. Mikor végre elérte az egyiket kezébe vette, de elejtette és a kés először a pultra esett, majd hangos csörömpöléssel le a földre. Rövid kiabálást engedett ki, majd leguggolt, hogy elérje a leesett kést.

"Kell segítség, édesem?" Mondta egy hang Faye mögött, mire a lány megfordult. A szoba másik felében állt Harry a falnak dőlve egy vigyorral az arcán.

 Annak az emléke, hogy a fiú megsimította az könnyektől áztatta arcát, még mindig Faye elméjében égett, és azon gondolkodott, hogy miért tette. Az egészet. Miét nem hagyta meghalni? Nem azt akarta, hogy meghaljon? Talán kezd ismét az a fiú lenni aki sok évvel ezelőtt? Mindegy is, a lényeg, hogy most életben van és valószínűleg soha sem szabadulna ki a kötél szorításából egyedül.

"Igen..." Kezdte Faye, de pár másodpercig csendben maradt ahogy egy ötlet jutott eszébe. "Megengedem, hogy segíts nekem, ha te is megengeded, hogy segítsek neked." Mondta. A fiú vigyora eltűnt.

"Ah! Sajnálom, édesem." Felelte Harry és összefonta kezeit mellkasa előtt. "Nincs szükségem segítségre." 

"De igen." Mondta lassan Faye.

"Nem, nincs!" Mondta Harry dühösen. Nem érdekel, hogy 'arany szíved' van és, hogy az a 'küldetésed', hogy segíts az embereknek. Az vagyok aki vagyok, és nem szorulok segítségre. Nem tiédre. Senkiére sem!" Zavart volt és megfélemlítő.

"Ha mindig is egy utálatos seggfej voltál, miért mentettél meg?" Mondta Faye mérgesen. Frusztrált volt. Tudta, hogy Harry egy másik oldalával beszélt legutóbb, miért tagadja meg a segítségét most? "Miért ölted meg azt a két férfit, amikor hagyhattál volna meghalni? Nem ezt akartad? A rossz emberek nem mentenek meg mást, csak a jó emberek." Harry egyszerre csak eltűnt, de nem sokkal később Faye érezte valakinek a leheletét ahogy a bőrének csapódik és a kötél leesett a csuklójáról.

 "De én nem vagyok jó ember." Suttogta Harry Faye fülébe, mielőtt az üresség érzése betöltötte a szobát. 

Cuki voltam, de több rész nem lesz ma már, és a következő leghamarabb csütörtökön fog érkezni. Remélem tetszett a rész:)