Haunted || h.s au - hungarian

huszonhárom

A napok csak teltek anélkül, hogy Faye látta volna Harryt. Napsütéses napok. Esős napok. Szeles napok. Meleg napok. Hideg napok. Faye a legtöbbjüket kórházban töltötte Chase mellett ücsörögve. Beszélt hozzá, történeteket mesélt neki a gyerekkorából. Olyan sokat történetet mesélt neki, hogy már lassan kezdett kifogyni belőlük és már nem tudta, hogy melyiket mondta el már neki és melyiket nem.

 Még mindig nem találták meg egyetlen családtagját sem, ami miatt Faye lett az egyetlen ember aki kötődik hozzá. Összetörte a szívét, hogy rajta kívül senki sem látogatja meg Chaset, sem a szülei, sem az unokatestvérei, senki. És szíve még jobban összetört amikor a doktorok és a nővérek minden nap elmondták neki miközben a Chase ágya melletti kényelmetlen széken ült, hogy a fiú nem mutat ébredésre utaló jeleket. Inkább úgy nézett ki, hogy rosszabbul lett. Ha így folytatódik, valószínűleg Chase agya nem fog működni és aki agyhalott, azt már nem lehet megmenteni.

Júniusból július lett és a fiú emléke már csak álomnak tűnt mint valóságnak Faye szemében. A fakó bőrének és ijesztő arcának emléke valóságtalannak és távolinak tűnt. De egy nap, egy napsütéses napon, amit Faye ismét Chase ágya mellett töltött, a fiú megjelent az előszobában amikor Faye hazaért. Valami más volt benne. Fejét lefele lógatta, szemeivel a padlót nézte, vállai leereszkedtek. Sebezhetőnek tűnt, olyan kicsinek. A fiú aki mindig toronymagasnak tűnt Faye mellett, most hirtelen összement, és sebezhetővé vált.

Egy pillanatra Harry visszatérése összezavarta Faye gondolatait. Megtenni az első lépést a gyengédség felé, hogy a köztük lévő helyzetet egyenessé tegye. Hogy úgy bántsa őt, mint ahogy Harry tette vele. De a gondolat nem tudott legyökerezni elméjében, mielőtt az igazi önmaga ellökte volna. Faye sosem volt rossz ember, és soha sem tudna ártani Harrynek függetlenül attól, hogy mit tett. Hitt benne, hogy csak Isten tudja megoldani a dolgokat, és csak kedvességgel lehetsz jobb ember.

"Harry?" Suttogta Faye miközben belökte az ajtót mag mögött. A fiút kirázta a hideg neve hallatán, csakúgy mint amikor Faye beszélt hozzá pár nappal azelőtt, hogy a két férfi betört a házba. "Harry." Mondta megint pár lépéssel közelebb menve az említetthez. Harry nem mozdult, tekintetét még mindig a padlón tartotta, furcsa érzéssel töltve el Fayet. Valami baj volt.

Harry hallotta a lány hangját. Gyengéd és édes volt, és soha nem vallaná be, de megnyugtatta. De szomorúság is volt benne, szomorúság ami áthatotta a lány egész testét, elméjét és lelkét is.

A lány hiába nem látta a fiút, Harry látta Fayet. Látta ahogyan feldagadt, vörös, kisírt szemekkel jön haza a kórházból miután meglátogatott valakit akivel törődik. Hallotta szuszogásait miközben aludt és minden éjjel végigsimított könnyektől nedves arcán. Látta ahogyan összegömbölyödve feküdt a kanapén és bámult a semmibe. A lány csak akkor mosolygott amikor a szülei otthon voltak, és ez elég ritkán történt meg, de barna szemeiben még akkor is észrevehető volt a szomorúság. Harry emlékezett az első alkalomra amikor meglátta Fayet. Azon a napon történt amikor beköltöztek. Harry akkor haragot érzett és utálta a lányt, de akkor Faye szemei még tele voltak boldogsággal és úgy néztek ki, mintha még sosem tapasztaltak volna szomorúságot.

 Harry sosem akarta ilyen sokáig egyedül hagyni a lányt. Az elején haragudott magára amiért megmentette őt és jónak állította be ezzel magát. Harcolt a benne lévő rosszal ami elakarta ijeszteni a lányt és a kis hang a fejében azt mondta, hogy az lenne a helyes, ha megtenné. Addig fajult a dolog, hogy Harry feladta, ezzel elérve, hogy sok időt töltsön saját gondolatain agyalva. Habár soha sem tűnt el teljesen, gyakran figyelte a lányt és lassan rájött, hogy olyan mint saját maga: darabjaira hullik.

Harry felnézett a padlóról és a lány szemeibe nézett aki most már csak pár lépésre állt tőle. Szemei olyan voltak, mint általában: vörösek és feldagadtak. Arcai kipirosodtak és rózsaszín ajkai kicserepesedtek. bőre aminek most már napbarnítottnak kéne lennie, fakó volt olyan hatást keltve, mintha porcelánból lenne, törékenynek látszott.

Faye kezeit Harry arcához emelte, de a fiú visszarántotta fejét majd nemlegesen rázni kezdte. Tekintete ismét a padlóra szegeződött és egyik kezével végigsimított karján.

"Ne tedd ezt." Mondta a lány és tett egy újabb lépést a fiú felé. Tudva, hogy nem kap választ, ismét beszélni kezdett. "Fejezd be, hogy odébb mész. Nincs ezzel semmi baj." Harry nem értette, hogy Faye miért ilyen kedves vele azok után amiket tett. Hogy lehet ilyen gyengéd, és édes amikor megpróbálta megölni? Csinálj valamit. Harry! Kiáltotta egy hang a fejében. Hajítsd a falnak, vagy valami! Csak csinálj valamit! De nem tett semmit. Megrémült amikor látta, hogy a lány közelebb megy hozzá. Majd egy meleg hullámot érzett végigsöpörni hideg testén amikor a lány forró kezeit arcára helyezte. A meleg harcolt a testében lévő hideggel, fájt Harrynek. A fájdalmat az okozta, hogy a testét elárasztó meleg, megterhelő egy halott számára. Összetört minden hideg részt testében, harcolt vele, megölte.

A meleg végigküzdötte magát teste minden porcikáján , égető érzést keltve Harryben ami egyre csak növekedett. Az állandó kínzó fájdalom miatt sikítani akart, de nem tette. Helyettetekintetét a lányra vezette, és akkor észrevette, hogy Faye mosolyog.