Haunted || h.s au - hungarian

harminckilenc

Harry szavai körbelengték Fayet. Szükségem van rád. Nem tudott mást tenni, csak mosolyogni, és végre valahogyan teljesnek érezte magát. A fiúnak szüksége volt rá, és Faye el akart tűnni álmai szigetére, hogy újra és újra hallhassa amint Harry ezt mondja. De nem számított, hogy mennyire akarta arról álmodozni, hogy Harrynek szüksége van rá, szembe kellett néznie egy másik problémával; Harry szemeivel, és az arcán látható hegekkel.

Faye bezárta a távolságot közte és Harry közt, miközben észrevett valamit amit eddig nem. A fájdalom amit Harry hangjában hallott, könnyek formájában öltött alakot, amik miatt arca nedves lett és megcsillantak az ablakon keresztül beszűrődő napfényben.

"Harry..." Mondta Faye, majd kezét a fiú arcára tette. "Mi történt veled?"

"Nem tudom." Hangja gyenge volt. "Pár nélküled töltött nap után elkezdtem visszaváltozni ezzé." Mondta Harry, majd arcára mutatott. "Én..." Mondta Harry, majd a padlóra nézett, ami miatt Faye elvette arcáról a kezét.

"Mit akartál, Harry?" Kérdezte Faye lágyan.

"Veled akartam lenni." Válaszolt Harry, szemeivel továbbra is a padlót nézte. "Te hoztál rendbe első alkalommal is, úgy gondoltam másodjára is menne."

Fájt tudni, hogy Harry azt hitte, hogy szüksége van Fayere, hogy meggyógyítsa, miközben Faye szerint a fiú önmagát hozta rendbe. Faye még mindig tisztán emlékezett arra a napra. Kifutott a házból miközben a gonosz és sötét Harry üldözte. De amikor hazaért egy másik fiúval találkozott, olyannal akinek vannak szemei, és hegei eltűntek. Faye nem tett semmit, minden Harry csinált. Harry győzte le a démonjait, és nem ő.

"Én..." Kezdte Faye, de a szavak olyanok voltak, mintha a torkába szorultak volna. "Nem én voltam. Te gyógyítottad meg saját magad."

"Faye..." Mondta Harry, majd felnézett és kezei közé vette a lány arcát. "Ha te nem lennél, még mindig a sötétség csapdájában lennék. Nem akarok visszatérni oda."

"Nem fogsz, megígérem." Mondta Faye. "Nem engedem, hogy megtörténjen."

Harry kezei leestek Faye arcáról és idegesen kezdett velük játszani a pólója szegélyével, miközben tekintete a padlóhoz ragadt.

"Csak ameddig nem hagysz el."

Faye gondolkodás nélkül dobta át kezeit Harry nyakán, majd közel nyomta magát a fiú testéhez. Érezte ahogy megremeg a meglepődöttségtől, de pár pillanattal később derekára helyezte kezeit.

"Nem foglak elhagyni, ígérem." Suttogta Faye és halványan elmosolyodott.

Csak álltak ott, testük egyé fonódott. Faye számára hosszú idő óta ez volt a legjobb érzés a világon. Egyetlen egy ölelés sokkal boldogabbá tette Fayet, mint Evan valaha. Olyan jól érezte magát, mintha semmi mást nem kéne tennie, csak ott lennie, Harryvel.

Harry ugyanúgy érzett, mint Faye. Kilencven év alatt sosem volt ilyen boldog egy másik ember ajándéka miatt, a melegségük miatt. (oké ez kétértelmű, de gondolom értitek, hogy miről van szó -szerk.)

Harry közelebb nyomta magához Fayet, mintha bármikor eltűnhetne és akkor bebizonyosodna, hogy ez az egész nem volt valós. De a lány maradt, és Harry érzete a szívverését a mellkasán keresztül, mutatva ezzel, hogy mennyire valóságos is. Olyan volt, mintha az ölelésében lévő Faye jelképezni az életet, míg ő a halált. Teljes ellentétek voltak. Annyira különböztek egymástól, mint a nappal és az éjszaka. De csakúgy, mint a negatív és pozitív töltés, ők is vonzották egymást. A kettő egyé akar válni.

Sajnálom, hogy tegnap nem volt rész, de elkísértem apát ellenőrzésre kórházba és láttam ott valamit amitől tegnap egész nap rosszul voltam... inkább nem részletezném:D De már jól vagyok és hoztam is a részt. Ha lesz még erőm akkor lesz ma még egy:)