Haunted || h.s au - hungarian

hat

Faye és az anyja a konyhaasztalnál ültek, rántottával megpakolt tányérok előtt. Az idő rohant, már éjjel 11:30 volt, elég késői óra az evéshez, de Faye az utóbbi évek után már hozzászokott. Miután segített összetakarítani az anyjának, mindketten ágyba mentek. Faye a szülei ágyában aludt, az apja oldalán. Sokszor tette ezt amikor fiatalabb volt, és miután majdnem egész nap rettegésben élt, nem szerette volna egyedül tölteni az éjszakát. De az éjszaka folyamán többször is felébredt, ezért átment a saját szobájába, ahol ismét álomba merült.

A következő reggel a saját izzadságában feküdve ébredt fel, reszketett, pedig takaró alatt feküdt. A feje lüktetett és nagyon nehéznek érezte, és amikor felállt az egész szoba forogni kezdett körülötte, ezért inkább visszafeküdt. Becsukta a szemeit mert szédült, de még így is úgy érezte, hogy a világ forog körülötte és egyre rosszabbul érezte magát.

"Anya." mondta reszelős hangon. "Any-" nem tudta végigmondani, mert köhögnie kellett.

"Faye, kicsim." Kiáltotta az anyja a földszintről. "Jól vagy?" Faye hallotta, hogy jön fel a lépcsőkön. Csak egy pillanat telt el és az anyja már a szobában is volt. Faye figyelme anyjára irányult. Oh, nos inkább anyukájaira, mivel Faye anyja három felé osztódott szemeiben.

"Nem érzem túl jól magam." Mondta Faye és szorosabbra fogta hideg teste körül a takarót.

"Látom." Mondta Catherine és lánya ágyához sétált majd leült rá. Kezét Faye arcára, majd homlokára tette. "Te égsz!" Mondta majd még egyszer Faye arcára tette a kezét. "Ma nem mész sehova." Faye morgott egyet, majd megfordult, így a világ ismét forogni kezdett körülötte.

"Ez olyan furcsa, tegnap még jól néztél ki." mondta Catherine majd megpuszilta Faye homlokát és felállt az ágyról, hogy elhagyja a szobát. "Csak szólj, ha szükséged van valamire, rendben kicsim?" Faye morgott válaszképpen, majd Catherine elhagyta a szobát és lement a földszintre.

Faye felnézett a plafonra, utált beteg lenni. Nagyon ritkán volt, de amikor az lett... akkor nagyon beteg volt. A láz elérte a tetőpontját éjjel, szóval lassan majd elmúlik. Nem a mai lesz a legjobb nap, gondolta. Faye arra gondolt, hogy ma elmegy a helyi könyvtárba, hátha talál valamit a házról amiben most él. Valaminek történnie kellett a házban ami miatt a többi ember fél tőle, és tudni akarta, hogy mi. Tudni akarta, hogy ki volt az a fiú. A nevét és a történetét. Mi történt vele ebben a házban? Tudni akarta mielőtt megőrül.

Harry a nappaliban volt. Térdelt, pont azon a helyen ahol meghalt. Hiába tűnt el a vér és újak lettek a bútorok, pontosan tudta, hogy hol történt. Harry lenézett maga elé a padlóra, ahol meggyilkolták az anyját. Még mindig látta, mintha csak tegnap történt volna, az ő üres, mégis szomorú, zöld szemeivel. Még mindig látta ahogy elborítja anyját a vér ami azután beborítja a padlódeszkákat, majd elfolyik köztük. A piros foltos bőre, és a véres hálóinge. Zűrzavar volt. Egy teljes, totális káosz.

Harry felnézett amikor hallott valakit lejönni a lépcsőn, valószínűleg a lány anyja volt. Lassan felállt, majd eltűnt. Egy röpke pillanat múlva már a lány szobája előtt állt a második emeleten. Lassú léptekkel az ajtóhoz sétált és benézett. A lány egy labdaként volt összegömbölyödve az ágyában. Egy vigyor tűnt fel fakó és halott arcán mielőtt azt mondta:

"Jó reggelt, édesem."

Az ismerős hang miatt Faye megfordult ezzel elérve, hogy a szoba ismét az összes lehetséges módon forogjon egy azon időben. A zavaros látomásában látott egy vagy talán több embert maga felé sétálni. Pánikba esve megpróbáld olyan nyugodtan feküdni ahogy csak tudott, hogy látása kitisztuljon, de bármennyire is próbálkozott, homályos maradt. Annyi következtetést azért levont, hogy csak egy ember közelít felé, ami miatt kicsit nyugodtabb lett. Viszont a tény, hogy a férfi leült az ágya szélére még több rettegéssel töltötte el.

"Nem nézel ki túl jól." Mondta a személy. Faye felismerte a hangját. Ő volt az. Az ismeretlen fiú. És akkor meglátta. Eldöntötte, hogy megnézi a fakó és szem nélküli arcát és a teste alakját. Minél tovább feküdt mozdulatlanul, annál tisztább lett a kép. De aztán eszébe jutott, hogy lehet nem igazi. Talán csak a láz játszik vele. Sőt abban sem volt biztos, hogy akkor létezett amikor nem volt lázas, szóval most miért lenne igazi?

Faye fárad és csillogó szemekkel nézett fel a fiúra, majd vissza. A fiú arcához vezette kezét, ami miatt Faye meghökkent. A fiú kuncogott rajta.

"Egy kicsit a jó irányba mozdulni, nem nagy munka, édesem." Harry megsimította az arcát, majd keze eltűnt a lány hajában. Majd közelebb ült. Olyan közel, hogy a rémisztő arca csak pár centire volt Fayetől. Faye csak bámult az üres szemgödrökbe amik mintha végtelen utálattal lennének megöltve. Amíg a lány féktelenül bámulta őt, Harry érezte a meleg leheletét a saját hideg bőrén. Már majdnem megremegett tőle.

"Szerintem te és én nagyon jól fogunk szórakozni ebben a házban." Mondta Harry miközben végigsimított a lány alsó ajkán, majd keze visszatért az arcára.

"Te-" mondta Faye, torka száraz volt. "Te nem- nem vagy igazi."

"De az vagyok, édesem." Mondta fiú, jégnél is ridegebb hangon. "Nagyon is igazi vagyok." Mondta Harry és kezét levezette a lányéhoz, majd sajátjaiba fogta. Majd a lány kezét arcához vezette, hogy Faye megérintse azt. Faye ujjai lángban égtek a fiú jég hideg kezeihez képest, de nem a hideg miatt félt egyre jobban, hanem a vágásoktól amit érzett miközben a fiú vezette kezét az arcán. Nem csak vércsíkok voltak. Valaki belevájta a könnyeit a bőrébe. Faye érezte, hogy egész teste remeg. Sikítani akart, de nem tudta rávenni magát. Csak azt érezte, hogy arca vizes lesz a szemeiből kifolyó könnyek miatt. El akart tűnni. El akart menni. De nem tudott. Inkább rávette remegő ajkait, hogy mondjon valamit.

"Igazi vagy."