Haunted || h.s au - hungarian

huszonhat

Faye halálra ijedt amikor meghallotta a hangot. A fiú aki a kórházi ágyban feküdt úgy nézett ki, mint Chase és olyan is volt a hangja, mint Chasenek, de nem teljesen ő volt. Faye Chaset nézte, és Chase Fayet nézte.

"Én-" Egy éles fájdalom a torkában félbeszakította Fayet a beszédben, és kipislogott pár könnyet. Egy gondolat már elméjében járt, ami megmondta neki, mi is történt az ő hibájából. Minden az ő hibája volt. "Faye vagyok."

"Sajnálom, ha tévedek, de még nem hallottam a Faye nevet a városban." Valami szúrót érzett Faye a szívében amikor Chase ugyanazt a mondatot mondta, mint amikor először találkoztak.

"A könyvtárban találkoztunk, nem sokkal azelőtt, hogy ez-" Faye közelebb lépett a fiúhoz, nyugodt próbált maradni. "Mielőtt ez az egész történt." Mondta és a körbemutatott a kórházra utalva.

"Oh." Mondta Chase, majd kezeire pillantott. "Azt mondták amnéziás lettem. Én nem... Nem emlékszem rád."

Faye hezitált egy percig majd előre lépett, rögtön vissza is hátrált. Majd az ágy melletti ágyra mutatott.

"Leülhetek?" Kérdezte Faye.

"Persze, lány akire nem emlékszem." Mondta Chase és nevetett. Faye kicsit jobban érezte magát miután látta, hogy Chase nem akadt ki amiért kórházban van. Ennek ellenére még mindig bűntudatot érzett.

"Köszönöm, fiú aki nem emlékszik rám." Mondta Faye és mosolygott. A székhez ment, majd közelebb rakta az ágyhoz és leült rá. "Mennyire... Mennyire emlékszel?"

"Őszintén, nem tudom. Csak tudom, hogy elfelejtettem dolgokat, emlékeket és embereket, és van amire csak homályosan emlékszem. Olyan mint amikor nem emlékszel teljesen egy álomra, csak részletekre, tudod mire gondolok?" Mondta Chase.

"Nem igazán." Felelt Faye.

"Nos, valamikor elfelejted egy álmod jelentős részét, de az álom emlékének érzése még mindig megvan. Amikor megpróbálsz emlékezni az álomra, az érzés növekszik és olyan, mintha képes lennél emlékezni rá, csak nem tudok szavakba önteni. Minél jobban próbálsz visszaemlékezni az álomra, annál több dolog változik meg. Azokra a képekre gondolsz amik felbukkannak, de azok mégsem az igaziak. Az elméd valamit felkap, és mindig változtat rajta. A végére számtalan helytelen változatod lesz az álomra." Magyarázta Chase, megdöbbentve Fayet, hogy milyen élethű és érthető magyarázatot adott a memóriád elvesztéséről. "Például, tudom, hogy a családom elhunyt, de nem tudom, hogy miért. Nem számít milyen erősen próbálom, nem fogok emlékezni az igazi történetre. Helyette csak különféle verziókat találok ki rá."

"Oh." Csak ennyit tudott Faye mondani. Tekintetét Chase mellkasára vezette, emlékezve rá, hogy milyen volt amikor saját vérével volt borítva. "És emlékszel? Uh, arra ami történt?" Chase a kérdésre Fayre nézett.

"Nem, csak azt tudom, amit elmondtak. Leszúrtak és valaki látta, majd hívta a mentőket és hetekig kómában voltam." Mondta Chase. Faye nem tudta, hogy boldognak vagy inkább szomorúnak kéne lennie amiatt, hogy nem emlékszik. Talán jobb is, hogy nem emlékszik, hogy hol szúrták le, és, hogy ki tette, még akkor is, ha nem emlékszik a lányra. "De most, hogy már találkoztam veled, remélem te vagy az aki megmentett." Mondta Chase és kezét a lányéra tette, majd mosolygott. Minden emlék, minden apró részlet ismét végigjátszódott Faye elméjében. Chase fakó arca amin vér fut végig. Chase gyenge hangja, és köhögései, és a saját hangja amikor felsírva kiabálta a fiú nevét térdein állva.

"Mindjárt visszajövök." Mondta Faye mielőtt kiviharzott a szobából. Amint az ajtó bezárult mögötte, lecsúszott a fal mentén és fejét a falnak döntötte. Faye felhúzta térdeit a mellkasához és arcát elrejtette mögöttük, engedve könnyeinek utat törni. Felejteni akart. Csakúgy, mint Chase, elakarta felejteni az emlékét annak, hogy milyen majdnem elveszíteni valakit. De ez nem volt olyan egyszerű. Nem tudott a memóriáján változtatni, vagy elhalványítani az emlékeket. Ott volt, frissen és minden részlettel együtt. A vér és a halál.

A következő pillanatban Faye úgy érezte, hogy figyelik és hirtelen hideg levegő lengte körbe a folyosót, libabőrt okozva ezzel karjain. Faye lassan felnézett, körbetekintett a folyosón. A folyosó végén úgy tűnt, mintha egy sötét alak bújt volna el. A fal félig eltakarta, de félig látható volt. Mintha az alak megragadta volna, mintha kapcsolatban állna a benne növekvő sötétséggel. Faye fel akart állni, és hozzá sétálni, bárki is legyen az az alak, hiába találta ijesztőnek. De egy pillanatra Faye elnézett az alakról és egy arra sétáló nővérre pillantott, és amikor visszanézet, az alak már eltűnt. Csak a hideg levegő maradt utána.

Faye megtörölte nedves arcát, majd sóhajtott egyet és felállt. Egy percig csak a folyosót nézte mielőtt ismét Chase szobájába lépett volna be. Chase, akinek a szemei csukva voltak eddig, Fayere nézett amikor meghallotta az ajtó csukódásának zaját. 

"Szia, mi történt?" Kérdezte Chase. "Valami baj van azzal amit mondtam?"

"Nem, nem." Mondta gyorsan Faye és ismét leült az ágy melletti székre, majd kezeire nézett. "Ne aggódj, jól vagyok. Csak egy kis levegőre volt szükségem."

"Úgy gondolom, nem fogod elmondani, hogy mi van igazából, ha azt mondom, hogy nem hiszek neked?" Mondta Chase és az ágy szélére csúszott, próbálta elkapni Faye tekintetét.

"Mhm." Rázta fejét Faye és kissé elmosolyodott. "Nem."

"Miért van olyan érzésem, hogy köze van ahhoz, hogy kórházban vagyok?" Mondta Chase, próbálta megfogni Faye kezét, de a lány elhúzta. "Nem értem, hogy miért nem mondod el."

"Mert, ha elmondom nem fogsz többet beszélni velem."

"De te magad mondtad, ismertük egymást ezelőtt. Beszélj hozzám. Barátok voltunk, igaz?"

"Nem, nem voltunk." Mondta Faye és felállt. Tudta mi fog történni, tudta mit fog tenni, de nem tudta megállítani magát. Mintha tengernyi érzelmet kellene visszafojtania, de már nem bírta tovább. Nem tudta tovább visszafojtani a szavakat. "Nem voltunk barátok. Pár órával azelőtt találkoztunk, hogy leszúrtak. Fenébe is, sosem szúrtak volna le, ha nem lennék."

"Mit akarsz mondani ezzel?"

"Az én házamban szúrtak le, és nem tudtam megállítani. Nem voltam elég gyors." Mondta Faye, majd lerogyott a székre.

"Mit mondtál?" Chase hangja halk volt, nem több suttogásnál. Faye lefele nézett, nem akarta kimondani.

"Én hívtam a mentőket. Én lettem a véreddel beborítva miközben reménytelenül próbáltam megállítani a vérzésedet miután leszúrtak." Mondta Faye majd felállt, ezúttal azért, hogy elmenjen. "Szerintem mennem kéne." Mondta suttogva. "Nagyon sajnálom." Chase ellenkezett, de Faye nem hallotta.

Mielőtt Fayenek lett volna ideje kinyitni az ajtót, egy nővér megtette helyette. Ugyanaz a nővér akivel Faye minden nap beszélt amikor ott volt.

"Szia Faye." Mondta a fiatal nővér egy nagy mosollyal az arán. "Máris mész? Mindig a látogatási idő végéig szoktál maradni."

"Igen, mennem kell." Mondta Faye halványan mosolyogva.

"Tudtad, hogy..." Kezdte a nővér, majd Chasehez fordult. "Faye majdnem minden nap meglátogatott mióta kórházba kerültél?" Chase nagy szemekkel Fayere nézett, majd kapott a lánytól egy rövid pillantást, mielőtt Faye gyorsan kiment volna az ajtón és elhagyta a szobát.