Haunted || h.s au - hungarian

harmincöt

Harry átbújtatta fejét a póló nyakán, majd lehúzta felsőtestére eltakarva a fakó hegeket amúgy is fakó bőrén. Ezután tekintete Fayere vándorolt, aki még mindig bámulta őt pár lépéssel arrébb.

"Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott." Viccelődött Harry, majd kuncogott.

"Én- nem." Mondta Faye, majd megrázta fejét, hogy valami értelmeset rázzon bele ismét fejébe. Harry kedvessége szemben állt a ridegsége emlékével, nagy zűrt kavarva Faye fejében, és lerombolta azt a falat amivel Faye megvédte volna magát az összezavarodottság ellen.

"Gyerünk." Mondta Harry. "Most rajtad a sor, hogy megtisztulj."

Faye bólintott, majd kisétált szülei szobájából. Elméje bezárkózott miközben a hosszú folyosón át a fürdőhöz sétált. A fürdő ajtaja nyitva volt, míg Faye egyenesen arra a szobára tudott bámulni, amit mindennél jobban el akart kerülni. Harry csendben állt Faye mögött és ugyanazt a szobát bámulta. A különbség az volt, hogy Harry kilencven éve most látta a saját szemeivel.

Faye lassan, kis lépésekkel ment be a fürdőbe, majd egy pillanatra Harryre nézett mielőtt becsukta maga után az ajtót. Megállt a tükör előtt és egy ideig csak a saját tükörképét nézte. Amit látott, szörnyű látvány volt. Arca véres volt, ami miatt újabb könnyek szöktek ki szemeiből és folytak le arcán, még több utat csinálva a véren. Faye erősen beharapta ajkait, félt, hogy Harry meghallja, hogy sír.

Amikor Faye már nem bírta nézni a tükörképét, levette ruháit és óvatosan belépett a zuhanyzóba, hogy lemossa a vért hajáról, arcáról és nyakáról. Hátrébb lépett a vízsugártól és nézte egy ideig, hogy megbizonyosodjon róla, hogy nem változik vérré. Nem változott.

Faye becsukta szemeit majd előrébb lépett és megérezte ahogy a víz hozzáér meztelen testéhez. A víz meleg volt, és felolvasztotta a szívében lévő ridegség egy részét is.

Faye kilépett a zuhanyzóból miután biztos volt benne, hogy a vér eltűnt. Teste köré csavart egy törölközőt, és leült a wc-re. Mélyeket lélegzett, hogy visszaszerezze a teljes kontrollt. Faye érezte, ahogy szíve nagyokat dobban mellkasában, ahogy kipumpálja az oxigéndús vért ereibe, ez emlékeztette őt, hogy még mindig élt. Még mindig élt.

"Faye..." Mondta Harry az ajtó másik feléről. "Jól vagy ott bent?"

"Igen, jól vagyok." Válaszolt gyorsan Faye. "Egy perc és kint leszek."

Faye visszahúzta ruháit, haja sötét, vizes nyomokat hagyott pólóján. Kinyitotta az ajtót, és meglátta Harryt aki a falnak dőlve áll mellkasánál összefont kezekkel. Zöld szemeivel úgy mérte végig Fayet, hogy a lánynak meg kellet nézni, hogy tényleg felöltözött-e. Fel volt öltözve, ezért nem értette, hogy miért bámulta Harry olyan intenzíven.

"Mi az?" Kérdezte Faye, majd mellkasánál összefonta kezeit miközben Harryt nézte.

"Micsoda?" Válaszolt Harry.

"Miért nézel így rám?"

"Hogyan?" Mondta Harry és egy lépéssel közelebb ment Fayehez.

"Így." Mondta Faye és Harry arcára mutatott. "Ilyen intenzíven."

Harry megrázta a fejét, majd kuncogott és egy mosoly ült ki arcára. Minden olyan hívogató volt benne, ahogyan beszélt, ahogyan nézett, ahogyan viselkedett. Elgondolkodtatta Fayet, hogy milyen közel állhat ahhoz a személyhez aki volt mielőtt meghalt?

"Nos..." Kezdte Faye. "Nem folyik vér a szemeimből most, szóval gondolom jobban vagyok."

"Rendben, akkor gyere." Mondta Harry. "Azt hiszem tartozom neked egy csésze teával amiért így megleptelek ma reggel."

Faye és Harry csendben sétáltak be a konyhába. Volt valami amit Harry meg akart kérdezni, valami amit nem értett, de várni akart legalább addig amíg leülnek, hogy megkérdezze. Ugyanakkor azon is gondolkodott, hogy hogyan kérdezze meg.

"Faye..." Kezdte Harry óvatosan amikor leültek a konyhaszigetre a konyha közepén. "Nem bánod, ha kérdezek valamit?"

"Nem, egyáltalán nem." Válaszolt Faye és belekortyolt a forró, gyümölcsös teába ami felmelegítette testét. Halványan elmosolyodott az érzésre ahogy a forró ital lefolyik torkán.

"Korábban mondtál valamit egy férfiról." Mondta Harry lassan.

"Igen?" Mondta Faye és kezeire nézett.

"Ott voltam veled és nem láttam senkit." Folytatta Harry, nehéznek találta, hogy gondolatait kérdéssé formálja. "Ki volt ő?"

"Én..." Kezdte Faye majd felnézett Harryre. "Nem tudom. Egyik nap megjelent a kórházban és azóta mindig felbukkan valahol."

"De nem ismered fel valahonnan?"

"Neki- Neki nincs arca." Mondta Faye majd ismét kezeire pillantott. Szíve ismét gyorsabban vert mellkasában, félelem, erősebben kezdett fognia a csészét, hogy megállítsa kezét a remegésben. A sötétség ismét megmérgezte Faye elméjét. Faye nem akart felnézni, félt, hogy a férfi Harry mögött állna, ezért tekintetét a csészén tartotta. "Ő a sötétség akitől nem tudok menekülni. Ő a sötétség aki beküzdötte magát a szívembe. Ő az én démonom aki az elmémbe van zárva."

Mióta először meglátta a sötét alakot, Faye most először öntötte szavakba, hogy mi is volt a férfi, így már több értelmet nyert. Nem volt igazi, de nem is volt kitalált. Faye része volt. Ő volt a sötétség ami más formát vett fel. Ő volt Faye félelme, és szorongásának okozója. Viszont nem érezte a sötétségét amíg meg nem érintette Harryt. Miért? Egy része hitt abban, hogy tudta a választ. Harry maga mondta, hogy ő a halál. Mi lehet sötétebb magánál a halálnál?

"Faye, jól vagy?" Kérdezte Harry. "Remegsz."

"Harry..." Válaszolta Faye. "El kell menned." Mondta, majd lassan felnézett Harryre, aki összezavarodottnak tűnt.

"Mire gond-"

"El kell menned." Ismételte Faye. Rövid szünetet tartott mielőtt ismét rávette magát, hogy folytassa. "Ez túl sok nekem. Nem tudok mindennel egyszerre megbirkózni. Olyan, mintha valaki egymás után bombákat dobálna rám, és nem vagyok kész, hogy a következő egy atombomba legyen, szóval kérlek, menj el."

"Mire gondolsz? Nem hgyhatlak itt most. Még mindig remegsz." Mondta gyorsan Harry. "Te segítettél nekem. Engedd, hogy én is segítsek."

"Nincs szükségem a segítségedre, Harry." Mondta Faye hangosabban. "Kérlek, csak hagyj magamra és egyszer tedd azt amit szeretnék. Nem akarom, hogy itt legyél." Látása kezdett elhomályosodni ahogy a könnyek kezdtek gyűlni szemeiben, de még nem sírhat, nem most.

"Miért?" Kérdezte óvatosan Harry.

"Te magad mondtad..." Mondta Faye. "Te vagy a sötétség, halott vagy. Nem emlékszel?" lány szemei összekapcsolódtak Harry zöldjeivel, és szomorúságot látott bennük, amit eddig még soha ezelőtt. De most már késő volt, nem tudod visszaszívni amit már kimondtál.

"Menj e-el, Harry." Hangja remegett. "Hagyj békén."

Faye csendben nézte Harryt, ahogy a fiú szemei kezdtek elhalványulni, majd a teste többi része is amíg már egyedül ült a konyhában, a konyhasziget másik fele üresen állt. Faye egyedül maradt a konyhában arcán lefolyó könnyeivel.

Neee Faye miért? Szegény Harry:( De nyugalom bogaraim, mert lesz még ma rész, nem hagylak így itt benneteket;)